Index Vakbarát Hírportál

Liu Shaoang az összes egyéni vb-aranyat megnyerte Montréalban

2022. április 10., vasárnap 21:24

Liu Shaoang az 500 és az 1500 után 1000 méteren is győzött vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók montreali világbajnokságán, így mindhárom egyéni távon aranyérmes lett, egyúttal bebiztosította címvédését összetettben is.

A sportág történetében ez volt az első alkalom, hogy magyar versenyző ilyen sikeresen szerepelt a vb-n. Legutóbb húsz éve – éppen Montrealban – a dél-koreai Kim Tong Szungnak sikerült az a bravúr a férfi mezőnyben, hogy mindhárom számban és összetettben is diadalmaskodott, ahogy most Liu Shaoang.

A kétszeres olimpiai bajnok Liu, aki mind a 13 futamát megnyerte a kanadai városban, pályafutása ötödik és hatodik vb-aranyát gyűjtötte be, miután tavaly 500 méteren és összetettben nem talált legyőzőre.

A negyeddöntő magyar szempontból rendkívül szerencsésen alakult, ugyanis először Nógrádi Bence úgy jutott tovább, hogy a hajrára lemaradt riválisairól, de egy bukásban hárman is elestek előtte, így végül az elődöntőt érő második pozícióban ért célba. Az utolsó futamban Jászapáti Péter együtt szerepelt Liu Shaoanggal, utóbbi öt körrel a vége előtt állt az élre, megőrizve százszázalékos mérlegét a mostani vb-n. Azonban az utolsó helyen korcsolyázó fiatal versenyző is örülhetett, mert Sjinkie Knegt szabálytalansága nyomán ketten elestek, a hollandot pedig kizárták, azaz ő is második lett.

Az elődöntőben folytatódott a Ferencváros 24 éves versenyzőjének egyszemélyes show-ja. A táv elején a hatfős mezőny legvégére sorolt be, majd játszi könnyedséggel egyesével előzte meg riválisait, így megőrizte makulátlan mérlegét a kanadai városban. A vele együtt korcsolyázó Nógrádi Bence ötödikként ért célba, azaz a kisdöntőre kvalifikálta magát, ahogy a másik elődöntőben szintén ötödik Jászapáti Péter is.

A finálé sem jelentett kihívást Liu Shaoangnak, aki öt körrel a vége előtt vette át a vezetést. 

Mögötte két dél-koreai „utazott", de látszott rajtuk, tisztában vannak a különbséggel, ezért meg sem próbálták megelőzni, sokkal inkább hátrafele tekintgettek, hogy védjék a saját pozíciójukat és érmüket.

A kisdöntőben Nógrádi és Jászapáti nem tudott beleszólni a jobb helyezések sorsába, így kilencedik és tizedik helyen zártak.

A nőknél a két magyar, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia ugyanabban a negyeddöntőben szerepelt. Előbbi próbált elöl helyezkedni, rövid ideig élen is korcsolyázott, míg utóbbi a futam elejétől a végéig az utolsó, ötödik helyen haladt. Jászapátit a német Anna Seidel úgy előzte meg, hogy ütköztek, s a szegedi versenyző járt pórul, mert hátracsúszott a negyedik pozícióba. Onnan ugyan feljött a harmadik helyre a holland Yara van Kerkhof visszaelőzésével, de a zsűri szabálytalannak találta a manővert, ezért kizárta Jászapátit, aki így időeredményében sem bízhatott a továbbjutást illetően. Kónya 16., Jászapáti pedig 19. lett.

A női fináléban Csoj Min Dzsong a szokásos taktikáját alkalmazva diadalmaskodott: a hajrában előzte meg a hazai közönség előtt szereplő Kim Boutint. A 23 éves dél-koreai versenyző 14. vb-aranyát nyerte, ezen a távon harmadszor győzött, míg kanadai riválisa így mindhárom távon második lett ezen a vb-n, kilenc vb-érméből pedig egy sem arany.

A magyar férfi váltó a 4., a női staféta a 6. helyen zárt, a magyar kontingens pedig minden idők legjobb világbajnoki szereplését produkálta összességében.

Eredmények:
férfi 1000 m, világbajnok:
LIU SHAOANG 1:25.462 perc
2. Li Dzsune Szeo (Koreai Köztársaság) 1:25.529
3. Kvak Jun Gi (Koreai Köztársaság) 1:25.662
...9. Nógrádi Bence
...10. Jászapáti Péter

női 1000 m, világbajnok:
Csoj Min Dzsong (Koreai Köztársaság) 1:27.956 perc
2. Kim Boutin (Kanada) 1:28.076
3. Xandra Velzeboer (Hollandia) 1:29.144
...16. Kónya Zsófia
...19. Jászapáti Petra

(MTI)

(Borítókép: Liu Shaoang a montréali világbajnokságon. Fotó:  Andre Weening / BSR Agency / Getty Images)

Rovatok