Index Vakbarát Hírportál

Liu Shaoang előbújt a bátyja árnyékából, New Yorkon át irány Mexikó!

2022. április 11., hétfő 15:20

Liu Shaoang montreali versenyzését nézve olyan érzése volt az embernek, mint amikor 2008 és 2016 között Usain Boltot figyelte: fölösleges volt izgulni, úgyis a tökéletes produkciót bemutató zseni nyeri az aktuális futamot. Mert a 24 éves magyar short trackes mind a tizenkét rajthoz állását győzelemmel fejezte be a vasárnap befejeződött világbajnokságon – leszámítva a már tökéletesen lényegtelen szuperdöntőt.

Azt hittük, ilyesmi korábban senkinek sem sikerült még, de a dél-koreai Kim Tong Szung húsz éve – ugyancsak Montrealban – Liu Shaoang mostani bravúrjához hasonlóan megnyerte a vb-n az 500, az 1000, az 1500 métert, továbbá az összetettet is, sőt mivel akkor még 3000 méteren is rendeztek versenyt, azon a távon is diadalmaskodott. 

Ami viszont ettől függetlenül egyértelmű: a 24 éves magyar fiatalember a kanadai városban a rövidpályás gyorskorcsolyázás legfényesebb csillagai közé emelkedett.

A kétszeres olimpiai és immár hatszoros világbajnok zseni nevét most már olyan óriásokéval említik együtt, mint a Montrealban jelen lévő kanadai legenda, a háromszoros olimpiai és tizennégyszeres világbajnok Marc Gagnon.

„Ez nem is lehet vitás, és ez már érezhető volt itt a világbajnokságon – mondta az Indexnek Montrealból telefonon Telegdi Attila, a gyorskorcsolya-ágazat sportigazgatója. – Ádót napról napra növekvő tisztelet övezte, négy aranyérmével vitán felül ő volt ennek a világbajnokságnak a legkiemelkedőbb alakja. Megjegyzem, úgy éreztem magam most a vb-n, mint 2017-ben, amikor Ádó a juniorok között is minden létező aranyat bezsebelt a korosztályos világbajnokságon, akkor sem hagyta, hogy izguljunk. Csak persze most a felnőtt mezőnyt oktatta.”

Megkérdeztük a szakembertől, volt-e bármilyen előjele annak, hogy ilyen lehengerlő szereplést tartogat áprilisra Ádó, aki már két hónappal korábban, az olimpián is nagyot alkotott.

Nézze, a pekingi olimpiai bajnoki címe jó alaphangot adott a vb-szerepléshez – fogalmazott Telegdi. – Hihetetlenül feldobta Ádót a második olimpiai aranyérme, ami egyéniben az első volt, és szerintem ennek az úgymond flow-hangulatnak köszönhető, hogy most itt, Montrealban végképp előbújt a bátyja árnyékából. Attól sem hagyta zavartatni magát, hogy két héttel eltolták a vb időpontját, őt semmi sem tudta kizökkenteni a kegyelmi állapotból. 

Pedig a laikus azt hinné, Peking után leeresztettek a versenyzők, főleg azok, akik az olimpián kielégültek, valóra váltottál álmukat, ahogy Liu Shaoang is.

„Nemcsak a laikus gondolná ezt, hanem mi, szakemberek is, de Ádót különleges fából faragták. Röpke pihenőt követően töretlenül folytatta a felkészülést az olimpia után, látszott rajta, hogy szupermotivált és nagyot akar alkotni a Maurice Richard Arénában. Nagyot is alkotott…”

Megkérdeztük Telegdit, mekkora kihívás volt szinten tartani a válogatott motivációs szintjét az olimpia után.

Óriási – ismerte el a sportigazgató. – Pekingben az összes fizikai és lelki tartalékukat kimerítették, de úgy látszik, Ádóban még maradt ebből bőven. Amúgy látszott a versenyzőinken, hogy számolják a napokat, alig várták, hogy kezdődjék végre a világbajnokság, majd annak befejeztével a megérdemelt pihenő, a vakáció. 

No igen, most végre tényleg lazíthat Liu Shaoang. Vélhetően sportpályafutása legkimerítőbb fél éve van mögötte.

„Már el is kezdte a lazítást – mosolyodott el Telegdi. – Most, amikor beszélgetünk telefonon, hétfő reggel már nincs is Montrealban, a hajnali géppel elrepült New Yorkba, ahonnan azonnal utazik tovább egy kis trópusi kikapcsolódásra. Nem vagyok biztos benne, de azt hiszem, a mexikói Cancún a célállomás.” 

(Borítókép: Liu Shaoang Montrealban 2022. április 10-én. Fotó: Andre Weening / BSR Agency / Getty Images)

Rovatok