Amikor legutóbb beszélgettünk, úgy két és fél éve, éppen hatalmas egyéni csúccsal megnyerte a 200 méter vegyest a kaposvári rövid pályás ob-n. És készült az olimpiára…

Amit aztán jól elhalasztottak, én persze elkaptam a koronavírust, Tokióba nem jutottam ki, viszont szombaton diplomázom a Louisville-i Egyetemen. Az utolsó két szemeszterem tiszta kitűnő lett, itt nem ötös érdemjegyet adnak, hanem az A a jeles. Szóval nem panaszkodom. Jól érzem magam itt, Kentucky állam legnagyobb városában, most, amikor telefonon beszélgetünk, éppen napozom a barátnőmmel, hallom, otthon is jó idő van…

Valóban beköszöntött a nyár. Azt mondja, otthon. Önnek még Budapest jelenti az otthont?

Nem vitás, és mindig is azt fogja jelenteni, bárhová is sodor az élet. Az viszont tény és való, hogy öt Louisville-ben eltöltött év után már angolul gondolkodom, bár azt mondják, a kiejtésemen semmilyen akcentus nem érződik. És néhány éves távon itt, az Egyesült Államokban képzelem el az életemet, itt akarom megalapozni az egzisztenciámat.

Netán a barátnője is amerikai?

No, azért az nem, cseh barátnőm van, a magyar, kicsit tágítva a kört, a közép-európai lányoknak nincs párjuk a világon.

Kanyarodjunk vissza az egzisztenciához… Mi lesz önből, ha nagy lesz? Bár már most is „nagy”, hiszen elmúlt huszonhárom éves.

Mint említettem, szombaton diplomázom, múlt hétfőn volt az utolsó vizsgám, az is jelesre sikerült. A közgazdaságtan mellett a pénzügy és a marketing volt a két alszakom, az úgynevezett minor, és gazdasági téren akarok elhelyezkedni. Kétszáz helyre küldtem el a jelentkezésemet…

Mennyi?!

Kétszáz. És jönnek is vissza szép számmal a megkeresések, hiszen egy jeles eredmény a Louisville-i Egyetemről jó ajánlólevél. Egyébként már teljesen belezavarodtam, néha gáz, amikor felhívnak valamelyik cégtől, fogalmam sincs, kik azok, el kell telnie egy pár percnek, mire tudatosul bennem, hogy honnan kerestek.

Van preferenciája?

Talán az egészségbiztosítási szektor vagy a környezetvédelem. Ezek bejönnek nekem. Volt egy megkeresésem egy komoly helyi cégtől is, majd meglátjuk. Őslakos amerikaiaknak nyújtanak kedvezményes hitelt, itt így hívják az indiánokat, ez egy filantróp vállalkozás. Itt, Amerikában nagy hagyományai vannak a segítségnyújtásnak, a jótékonykodásnak.

Van már zöldkártyája?

Januárban beadtam a jelentkezésemet. Most van egy speciális engedélyem, ami valami olyasmi, ezt a diákok kapják. Bevallom, jó lenne megszerezni az állampolgárságot, egy amerikai útlevél még manapság is nagy érték.

Sokat kellett tanulni az egyetemen?

Sokat. Vagy nem is annyira sokat, mint inkább folyamatosan. De nem gond, itt, Amerikában az ember hozzászokik a munkához, hiszen valahol a tanulás is munka. És ha már munka: napi négy órában portás vagyok az egyetemi teniszklubban. Ki kell egészítenem az ösztöndíjamat, hogy meg tudjak élni.

Mennyit keres, ha nem titok?

Tízdolláros órabérben dolgozom, esténként öttől kilencig tart a műszakom.

Szóval egy este megkeres negyven dollárt.

Annyit azért nem, mert ebből lejön az adó, marad 31-32 dollárom. De nem halok éhen. A szállásom most még biztosított, úgynevezett campuson kívüli diákapartman, július végéig kapom erre a kedvezményt, de miután lediplomáztam, utána már bérelnem kell egy lakást piaci áron. Egy pár hónapig meghúzom magam egy barátomnál, remek szerb gyorsúszó a srác, 47,9 másodperc a legjobb eredménye. Kapacitálom, hogy vegye fel a magyar állampolgárságot, Andrej Barna a neve, a felmenői között vannak magyarok, biztosan megkapná. És akkor legalább lenne egy jó 4×100-as gyorsváltónk. Nála csak Németh Nándi jobb nálunk 100 gyorson.

Milyen az élet manapság az Egyesült Államokban?  Ott is van infláció?

Van, de nem veszélyes. Bár… Itt, Kentuckyban 4,19 a benzin gallonja, ami még mindig egy picivel olcsóbb, mint a literje odahaza. No, de ha elmész Kaliforniába, ott 10,90 dollár az üzemanyag gallonja, forintra és literre átszámítva majdnem 1100 forint!

Azt hogy tudják kifizetni?

Úgy, hogy nagyon jól keresnek. No, de az élet méregdrága Kaliforniában. Egy barátom San Franciscóban bérel lakást, nem is nagyot, 2600 dollárt fizet érte havonta. Az durván egymillió forint.

Önnek van kocsija?

Van, de most nincs, mert hengerfejes lett…

És mi a helyzet az úszással? Nemrég itthon volt a debreceni országos bajnokságon, kijutott a budapesti világbajnokságra?

Oda nem, mert ketten is egyértelműen jobbak nálam 200 vegyesen, Kós Hubert és Török Dominik. De mivel az Európa-bajnokságon négyen képviselhetnek egy országot, a római Eb-t megpályázom. Bár mostanában nem tudtam úszni…

Megint elkapta a koronavírust?

Nem, egyszerre húzták ki a négy bölcsességfogamat. Az nem egy leányálom. De hétfőn ismét elkezdem az edzéseket. Ugyanaz az edzőm, mint öt éve, a brazil Arthur Albiero, aki annak idején maga is vegyesúszó volt. 200 és 400 vegyesen is fejlődtem, 50 méteres medencében is. A nagy pályát jobban szeretem, mint a 25-öst, és a 200-at is a 400-hoz képest. Amúgy az edzőm nagyon rendes, minden évben vendégül látott Hálaadáskor, az itt a legnagyobb ünnep novemberben. Most, hogy otthon jártam, és megint versenyeztem, megint ráéreztem az úszás ízére. Úgy érzem, vannak még tartalékaim. De ha ki is jutok a római Európa-bajnokságra, csak akkor tudok elindulni, ha a majdani munkahelyemről elengednek. Most az a legfontosabb számomra, hogy találjak egy jó állást.

Akkor az úszás már nem is a szenvedélye?

De lehet, hogy mégis az. Otthon, az országos bajnokságon döbbentem rá, mennyire szeretek úszni. És arra is, hogy többre lennék képes, csak az utóbbi időben az iskola nagyon lefárasztott.

No, de hogyan fog tudni edzeni, ha majd dolgozik?

Már ezt is elterveztem. Hajnalban két órát edzek, utána dolgozom este fél hatig, majd este kondizom. És fél tízkor bezuhanok az ágyba.

Ez azért kicsit húzósabb, mint az otthoni úszók napirendje…

Más, de én itt teljesen felvettem az amerikai mentalitást. Amit legelőször elsajátítottam, az a pozitív szemlélet. És nem, nemcsak duma, hanem valóság. Amikor 2017-ben kijöttem Louisville-be, és egy edzésem nem a legjobban sikerült, csak lógattam az orromat, temettem magam. A társaim leteremtettek, hogy ez nem így működik, majd a másnapi edzés jobb lesz. És tényleg jobb is lett!

Szóval tetszik az amerikai mentalitás?

Nem is annyira a mentalitás, mint inkább a pozitív szemléletük. Nekik mindig félig tele van a pohár, nem pedig félig üres. És nagyon értenek a pénzcsináláshoz. Nem hiába mondja azt az amerikai, hogy to make money, a magyar meg azt, hogy keresi a pénzt. Az egyik csinálja, a másik keresi. Lényeges különbség.

Akkor nem is hiányzik már az otthon? Mármint Magyarország?

Dehogynem! Rettenetesen hiányzik apu, anyu, meg főleg a bátyám. Meg a barátaim. Unom már, hogy minden poént, amit otthon kapásból megértenek, itt le kell fordítanom angolra, és úgy nem hangzik olyan jól. Ilyen apró, banális dolgokból áll össze az a fogalom, amit úgy hívnak, hogy hazaszeretet.

(Borítókép: Sós Dániel. Fotó: Louisville Egyetem)