Igaz, hogy tősgyökeres fradista? 

Tény, hogy ferencvárosi nevelés vagyok, hattól huszonkét éves koromig a Fradiban futballoztam, U19-ig bezárólag valamennyi korosztályos válogatottba bekerültem, és még az NB I-ben is bemutatkoztam, Gellei Imre, László Csaba, Zorán Kuntics volt az edzőm. 

László Csaba? Ezek szerint játszott a MATÁV Sopron elleni 2005-ös Magyar Kupa-döntőn? Amikor a taktikai utasítások között állítólag a lábtörés is szerepelt?

Szerencsére azt a meccset csak a lelátóról nézhettem Fehérváron, mert éppen nem voltam kerettag...

Mindegy, most nem ezt akarjuk körbejárni. Könnyen ment fradista létére a beilleszkedés az MTK-ba?

A helyzet az, hogy huszonkét éves koromtól kezdve folyamatosan távolodtam a Ferencvárostól, és mára az egykori szenvedély, a klubszeretet erős tiszteletté alakult át. Nagyon jól érzem magam az MTK-ban, amikor 2020-ban idekerültem, lassan már tizenöt éve nem voltam a Ferencváros kötelékében.

Honnan került az MTK-hoz?

Monorról. 2012-ben kezdtem edzősködni, 27 évesen. Négy évig az utánpótlásban dolgoztam, 2016-ban kaptam meg a felnőttcsapatot, akkor az NB III-ban voltunk, rögtön ezüstérmet szereztünk, alig maradtunk le a feljutásról a Kazincbarcika mögött. Viszont a következő évben feljutottunk az NB II-be, veretlenül nyertük meg az NB III-at, de azzal a lendülettel ki is estünk a másodosztályból. 

Akkor ez most egy ismerős történet az MTK-nál.

Nem teljesen, mert nem egy, hanem két évet töltött a csapat az NB I-ben… De az igaz, hogy volt hasonlóság, és az is igaz, hogy most az utolsó négy fordulóban tudtam valamit hasznosítani azoknak az időknek a pszichológiájából. De vissza Monorra: a félbeszakadt, úgynevezett Covid-bajnokságban az NB III-ban bronzérmet szereztünk. Összességében mindhárom éremből van egy a monori éveimből. Ezek után hívott 2020-ban az MTK.

Hogy került a kék-fehérek látókörébe?

Úgy, hogy a Monor régóta együttműködésben áll az MTK-val, sok kölcsönjátékost adott a klub az alsóbb osztályú együttesnek, így játszott nálam Palincsár Martin, Szuhodovszki Soma, Szerencsi Miklós, Szabó Dominik. Innen jött a kapcsolat, többször jártam a Hungária körúton beszélgetni a vezetőkkel a játékosokról. Így kerültem két éve az U19-es csapat élére. 

Rögtön a felnőttek után a második garnitúrához!

Akkor igen, de most már közéjük ékelték az NB III-as együttest. Itt ismerkedtem meg a nagy stábmunkával, az NB I-es körülményekkel. Komoly felelősség egy elit akadémián dolgozni, mert a Sándor Károly Akadémia az a javából. Mi már nem Agárdon voltunk, hanem a Csömöri úton, a Lantos Mihály Sportközpontban, sőt most már épül az új otthonunk az egykori józsefvárosi piac helyén. 

Az MTK mégiscsak az MTK, másfelől viszont vezetőedzőből egy korosztályos csapat trénere lett.

Igen, sokaktól megkaptam, hogy ez visszalépés, de erről szó sincs, jóval komolyabb szervezetnek lettem a tagja az MTK-nál. Szakmailag rengeteget gazdagodtam, gyarapodtam az itt eltöltött két év alatt. 

Mit tudhatunk az edzői filozófiájáról, ha szabad ilyen fennkölten fogalmazni?

Próbálom a magam útját járni. Nem mondanék konkrét neveket, példaképeket, minden nagy edzőtől megpróbálom azokat az elemeket átvenni, beépíteni, amelyek megtetszenek. Az edzőképzésünk az elmúlt években több irányt követett, ez tagadhatatlan, amikor én tanultam, a németes stílus volt a hangsúlyos, ami jó, hiszen ha megnézzük a világfutballt, most a német edzők dominálnak, az FA-kupa döntőjében is Jürgen Klopp és Thomas Tuchel ült a két kispadon. De az olasz edzőkre is felnézek, Carlo Ancelotti a Real Madrid élén fantasztikus dolgokat művel. Sokat olvasok, igyekszem követni a nemzetközi trendeket. Ugyanakkor, amikor idekerültem az MTK-hoz, belemerültem a klub történelmébe, igyekszem követni a Jimmy Hogan-i, Bukovi Márton-i tradíciókat. Azt is pontosan tudom, hogy az utóbbi évek legendás mesterének, Garami Józsefnek a holland iskola volt a sajátja. 

Szóval a kreatív, rövid passzos stílust akarja tovább éltetni.

Igen, persze folyamatosan modernizálni kell a hagyományos játékmodort.

Például az adatalapú elemzésekkel, ahogy azt a Debrecen elleni bajnokit követő sajtótájékoztatón is hangsúlyozta.

Próbáljuk a stábommal a technika vívmányait felhasználni. A játékosok élettani mutatóit – a lokomotorikus és a mechanikus értékeket, a keringési rendszer számait – folyamatosan rögzítjük, az Instat segítségével pedig minden apró mozzanatot regisztrálunk a mérkőzés folyamán. Olyan játékosokat építettem be a csapatba, akik képesek 12-13 kilométert futni, akik megtestesítik az általam megálmodott profilt. Játékoskarakterekben és feladatokban gondolkozom. Az a komoly intenzitású futball, amelyet az utolsó négy fordulóban bemutattunk, és amivel a lehetséges tizenkét pontból tízet megszereztünk, az ideálom. Úgy vélem, ezzel a világtrendet tudtuk követni. Sok magas intenzitású futás, sok helyezkedés, sok kitámasztás, lehetőleg minél többször tudjon cselezni az illető egy meccsen… Akik az edzéseken ezt tudják hozni, azok jutottak szóhoz az utolsó négy bajnokin. 

Milyen állapotban volt a csapat, amikor átvette? De kérem, ne legyen kíméletes az elődjével, Márton Gáborral, hanem mondja meg őszintén!

Vegyes volt a kép, a játékosok állapota. Mivel nem voltam ott az első csapat valamennyi edzésén, felelősséggel nem tudok beszélni az okokról. De akik játszottak nálam az utolsó négy fordulóban, azért kerültek be a csapatba, mert képesek voltak 12-13 kilométert futni, sprintelni, regenerálódni a mérkőzések között. Az általam kiválasztott 14-15 játékossal hoztuk le ezt a négy fordulót, és szereztünk tíz pontot. Ezek a játékosok megütik a mai magyar élvonal szintjét. 

A Fradi legyőzése 3–0-ra – a 32. fordulóban – kisebbfajta csoda volt. 

Aki szakértő szemmel nézte azt a meccset, láthatta, hogy az első félidőben akadtak szerencsével megúszott szituációink. Ha akkor vezetést szerzett volna a Ferencváros, valószínűleg sohasem nyerünk. Meg kell jegyeznem ezen a ponton, hogy az utolsó négy fordulóban egyszer sem kerültünk hátrányba. Hátrányból játszani sohasem jó, főleg nem egy olyan csapatnak, amely az életéért küzd, és a szétesés szélén állt a 28. és a 29. fordulóban elszenvedett két 4–0-s vereség után. Oké, volt egy kis szerencsénk, de abban viszont biztos voltam, hogy ha a hatvanadik percig kihúzzuk, lesz keresnivalónk. Mert ilyen a hangulata, a forgatókönyve egy ünnepélynek induló mérkőzésnek. Akkor már nem annyira az eredmény a fontos, már ünnepelni akarnak. És mit tesz isten, Futács Márkó hajszálpontosan egy óra elteltével szerezte meg nekünk a vezetést. 

Mit látott a fradistákon?

A meccs után? Azt, hogy nagyon csalódottak, a játékosok és az edzői stáb tagjai is. Nem hitték, hogy el tudjuk rontani az ünnepüket. Úgy, hogy húsz év után először tudott nyerni az MTK az Üllői úton!

Arra még kíváncsi lennék, hogyan sikerült lelket verni a játékosokba a két 0–4, az edzőváltás után.

Április 22-én, egy pénteki napon kaptunk ki 4–0-ra a Mezőkövesdtől, és engem szombaton, az U19-es meccsünk előtt hívott fel Selei András vezetőségi tag, hogy beszélni akarnak velem. Az égvilágon semmit sem sejtettem, pénteken még a lelátóról néztem a 4–0-s vereségünket, majd hazamentem, hogy felkészüljek a másnapi, 10 órai U19-es meccsünkre. Szóval másnap felkértek az utolsó négy fordulóra, és a stábommal együtt elvállaltam. 

Mit érzett abban a pillanatban?

Izgalmat. Azonnal elkezdett járni az agyam, kész terveim voltak, azon gondolkodtam, hogyan tudjuk kimozdítani a csapatot a letargiából. Azon melegében leírtam egy pár ötletet, és most, ha visszagondolok, azok az ötleteim ültek is, szépen bejöttek. Ezek mentén tudtuk kimozdítani a csapatot a temetői hangulatból, és lelket verni a társaságba. 

Mikor találkozott először a csapattal?

Szombat délelőtt Márton Gábor még vezényelt a fiúknak egy regeneráló edzést, majd vasárnapra és hétfőre pihenőt kaptak, kedden találkoztunk. 

Fel tudja idézni azt a pillanatot?

Nem tagadom, izgatott voltam, a játékosokon pedig azt láttam, hogy jól fogadtak, őszinték voltak a tekintetek. Az sem ártott, hogy közülük nyolccal – Csenterics Adriánnal, a cserekapussal, Miknyóczki Ádámmal, Várkonyi Bencével, Kovács Mátyással, Kata Mihállyal, Horváth Artúrral, Vancsa Zalánnal, Palincsár Martinnal – már dolgoztam együtt az utánpótlásban, az U19-ben. Ők már elterjesztették rólam az infókat az idősebbek között, hogy mire számítsanak tőlem. Egészen biztos vagyok benne, örültek, hogy én lettem az edző. Azonnal megtaláltam velük a közös hangot, az első edzés után kedvező visszajelzéseket kaptam. Nem közvetlenül a játékosoktól, hanem más csatornákon keresztül. Tetszett nekik a tréning szervezettsége, az edzésfelépítés, az, hogy partnerként tekintettem rájuk. Elmondtam, hogy én többre tartom ezt a keretet annál, hogy kieső helyen álljon, és ezért az utolsó négy fordulóban mutassák meg, hogy milyen emberek, milyen karakterek. Hangsúlyoztam, hogy nem szerepelni akarok, meg önmegvalósítást produkálni, hanem segíteni őket a saját elgondolásom szerint. 

Teljesen egyértelmű, hogy nem mindegy, hogyan esett ki a csapat, még ha ki is esett.

Nem bizony! Emelt fővel, megmutatva, hogy vannak nálunk rosszabb csapatok is az NB I-ben, de hát – ahogy azt a DVSC-meccs után is hangsúlyoztam – a kiesés nem négy, hanem 33 forduló alapján történik. Ebben az utolsó négy fordulóbeli játékban már benne van az azonnali visszakerülés reménye is. Nem szétesett csapatként, vert seregként búcsúztunk el az élvonaltól. Igenis van tartása a csapatnak.

Az a szörnyű az egészben, hogy ha meg is nyerték volna mind a négy meccset, és megszerzik a maximális tizenkét pontot, akkor sem maradnak benn…

Ez így van. 

Vajon miért halogatták a vezetők az edzőváltást, és miért csak akkor kérték fel önt, amikor már igazából nem volt esély a megkapaszkodásra? 

Erről nem engem kellene megkérdezni.

Máshonnan közelítek. Ha mondjuk nyolc fordulóval a befejezés előtt kapja meg a csapatot, bent tudta volna tartani?

Ha visszapörgetem az eseményeket, felidézem azt a hangulatot, ahogy a mindennapjainkat éltük a nekünk jutó három hétben, azt kell mondanom, hogy igen, szerintem sikerült volna. Mert azok a gondolatok, azok a módszerek, amiket én leírtam magamnak egy papírlapra, nos, azok az utolsó négy fordulóban működtek. És ha akkor működtek, miért ne működtek volna előtte is? Továbbá a stáb is vevő volt a módszereimre.

Mekkora stábbal dolgozott?

Volt két asszisztens edző, erőnléti edző, két videoelemző, kapusedző, masszőrök, rehabilitációs szakember, mentáltréner, orvos, szertáros. Tizenhárman voltunk. Mentáltrénerre például nagy szükségem volt, helyre kellett tenni a játékosok lelkét. Jellemző egyébként, hogy az elgondolásaimat kilencven százalékban jóváhagyta a mentáltréner. Személyesen leültem beszélgetni a kulcsjátékosokkal, a védelemből Rajkoviccsal, a középpályáról Stieber Zolival, a csatársorból Futács Márkóval. 

Utóbbi kitett magáért az utolsó négy fordulóban.

Engem ez nem lepett meg, hiszen korábban Horvátországban gólkirály volt, rutinos válogatott játékos. Futácsra hallgatnak a fiatalok hála istennek, Márkó a következő szezonban is marad az MTK-ban. Rajkovics természetesen nem, mert az NB II-ben nem játszhatnak légiósok. Egyébként nálam kevesebb légiós játszott, mint az elődömnél, igyekeztem minél több saját nevelésű fiatalt pályára küldeni.

Például Vancsa Zalán is rendszeresen szóhoz jutott.

Mindenki arról beszél, hogy játszatni kell a fiatalokat, de én nem csak beszélek erről. A Fradi ellen, azt hiszem, hét saját nevelésű fiatalunk volt a pályán. Örülök, hogy egy kicsit ezzel hozzá tudtam járulni Zalán behívásához a keretbe. De hát az egyértelmű, hogy egy válogatott futballistának játékban kell lennie, különben nem hívják be. Talán a négy meccsből háromszor kezdő volt, a Fradi ellen pedig éppen a hatvanadik percben küldtem be, mert éreztem, hogy akkor tudjuk meglepni az ellenfelet, és mindjárt rúgtunk is egy gólt. Zalánt két éve ismerem, óriási tehetség, akit napról napra építeni kell, mert meghálálja. Mindezt csillogó szemmel tudom mondani! Ezt már akkor is mondtam, amikor még csak az U19-ben dolgoztam. De a Debrecen ellen bevetettem a 2005-ös születésű Barkóczi Benedeket, aki az NB I legfiatalabb labdarúgója, és aki az U17-ben minden meccsen gólt rúgott, a télen hoztuk fel az U19-be, és ott is egy gól/mérkőzés az átlaga. Sőt még az NB III-ban is pályára lépett három mérkőzésen, és két gólt rúgott. Szóval óriási tehetség. Úgy voltam vele, hadd tapasztalja meg az élvonal hangulatát, légkörét. 

Milyen volt a hangulat az öltözőben a Loki-meccs, a bajnokság befejezése után?

Csalódottak, szomorúak voltak a srácok, öregek, fiatalok, magyarok, légiósok egyaránt. Persze benne volt a levegőben, hogy ki fogunk esni. A 33. fordulónak úgy mentünk neki, hogy ne törődjünk semmivel, mi nyerjünk, a többire meg úgysincs ráhatásunk.

Nem sajnálja, hogy nem viheti tovább a csapatot, hogy Bognár György érkezik szakmai igazgatónak és vezetőedzőnek?

(Hosszas kivárás) Nem. Persze ha a tulajdonos és a vezetőség úgy dönt, hogy én vigyem tovább a csapatot, örömmel elvállaltam volna, de így sem vagyok csalódott, így is tudom fejleszteni magam, így is itt maradok az MTK szervezetén belül. Voltak kecsegtető ajánlataim az NB II-ből vezetőedzői posztra, sokkal, de sokkal nagyobb fizetéssel, mint amennyit most keresek, de nemet mondtam mindegyikre. Mégis maradok, mert szeretek itt dolgozni, nem vagyok egy ugrálós pasas, Monoron is eltöltöttem nyolc évet. Különben is előreléptem, mert megkaptam az NB III-as csapatot. Úgy érzem, van jövőm az MTK-nál.

(Borítókép: Horváth Dávid. Fotó: Nagy Tamás / Index)