Index Vakbarát Hírportál

Mo Farah a Rukkel-tó partján

2022. május 21., szombat 13:41

Nem akármilyen buli volt a Rukkel-tavi mérföldfutás nevű verseny szombat délelőtt – és részben délután – a Pest környéki szabadidő-fellegvárban, a Rukkel-tó partján. Csaknem négyszázan neveztek be a hat versenyszámba, és az élmény értékét fokozta, hogy a tetszetős érmekről a harmadik évezred legnagyszerűbb hosszútávfutója, a négyszeres olimpiai és hatszoros világbajnok brit fenomén, Mo Farah integet.

A szervezés érdeme a Run Guide Budapest ügyvezetőjéé és mindeneséé, Tulok Mátyásé. A filmszínészkülsejű fiatalember végigkonferálta a reggel kilenctől délután egyig tartó rendezvényt, és meg kell mondanunk, kirítt az efféle tömegfutóversenyeken megszokott sablonos dumákat nyomó moderátorok tengeréből. 

Mondjuk, Matyinak nem volt szerencséje az időjárással, mert reggel igencsak hűvös, borús idő fogadta az érkezőket, köztük e sorok íróját és feleségét, majd később öttusázó fiát – utóbbi edzésként klubtársával lefutotta, és természetesen fölényesen meg is nyerte a kétszer hét mérföldes (2×11 400 méter) váltót, 3,42 perces ezreket teljesítve. 

Egy darabig úgy is tűnt, nem lesz itt verseny, mert viharos szél tépázta a napernyőket, és rendesen el is eredt az eső. De kilenckor nekivágtunk a távnak – volt, aki az egy mérföldnek, volt, aki a kettőnek, aztán volt egy plusz két mérföld, meg a királyszám, a hétszeres tókerülés, a hét mérföld. Jómagam erre neveztem – a Rukkel-tó kerülete pont egy mérföld –, de a harmadik kör táján úgy megbántam, mint a kutya, amelyik tizenkettőt kölykezett.

De nem volt mese, le kellett futni a távot, nem maradhattam szégyenben. Én, aki fénykoromban – volt egyáltalán ilyen? – 1 óra 24 perc alatt teljesítettem a félmaratont, 3 óra 25 perc alatt az egészet, nem engedhettem meg magamnak a feladás luxusát. Végül a feleségem majdnem lekörözött, rám vert majdnem hét percet, de lefutottam a hét mérföldet. (Az időt kegyeleti okokból megtartom magamnak.)

A díjak gálánsak voltak – a váltót megnyerő fiamék is kaptak belőle –, szóval nagyszerűen szórakoztunk, főleg, hogy tíz órakor már hét ágra sütött a nap, és a húszfokos Rukkel-tóba is belemerészkedtem.

Nem sokan követtek...

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok