Index Vakbarát Hírportál

Távozik a magyar hokiválogatott sikerkapitánya

2022. május 23., hétfő 08:38

A május elejei feljutástól függetlenül távozik a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Sean Simpson. A kanadai szakember a ljubljanai világbajnokság után közölte a döntését.

Nem hosszabbítja meg szerződését a Magyar Jégkorong Szövetséggel Sean Simpson, akinek vezetésével a nemzeti csapat május elején kiharcolta a feljutást a sportág legmagasabb szintjének számító A csoportba – olvasható a szövetség honlapján.

A tájékoztatás szerint a szakember a ljubljanai világbajnokság után közölte döntését, amely független a világbajnoki szerepléstől.

Szeretném bejelenteni, hogy távozom a magyar válogatott éléről, és befejezem magyarországi munkámat. A döntés abszolút személyes, a családommal egyeztetve született meg, nem sportszakmai okokból, így teljesen független az A csoportba jutásunktól, attól függetlenül is így határoztam volna. Amikor idén márciusban Magyarországra érkeztem, elmondtam a szövetség menedzsmentjének, hogy egyelőre nem döntöttem a folytatásról, és még nem érlelődött meg bennem a végső döntés, 50-50 százalék, hogy folytatom a munkát. Érthető okokból a világbajnokság végéig nem kommunikáltam a jövőmmel kapcsolatban semmit, nem volt egy könnyen meghozott döntés… Élveztem a Magyarországon töltött időszakot, mindenki, aki körülöttem dolgozott, fantasztikusan állt hozzám

– fogalmazott távozásával kapcsolatban Sean Simpson, aki levele végén sok sikert kívánt a magyar jégkorongnak, egyúttal reméli, hogy a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) Magyarországnak és Szlovéniának ítéli oda a 2023-as elit világbajnokság rendezési jogát.

Sean Simpsont 2020 szeptemberében nevezték ki a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitányává. Klubedzőként dolgozott Svájcban, Németországban és Oroszországban is.

A 62 éves kanadai szakember legnagyobb sikerét éppen szövetségi kapitányként érte el, amikor irányításával a svájci válogatott 2013-ban világbajnoki döntőbe jutott. 

(Borítókép: Sean Simpson 2017. október 15-én. Fotó: TF-Images / TF-Images via Getty Images)

Rovatok