Index Vakbarát Hírportál

Kificamodott a Bostoni Fojtogató bokája

2022. május 24., kedd 08:59

A Boston Celtics–Miami Heat keleti főcsoportdöntő első négy mérkőzése után megállapíthatunk egy törvényszerűséget: nincs törvényszerűség. Felváltva nyernek a csapatok, nem jelent előnyt a hazai pálya, és 2–2 az állás. Az NBA-ben bármi előfordulhat, és annak az ellenkezője is. Nincs ember, aki megjósolná, hogy keletről ki masírozik be az NBA döntőjébe a valószínű nyugati résztvevő, a Golden State Warriors mellé.

Kezdjük a sokkoló furcsaságokkal. Kilenc perc ötvennyolc másodperc elegendő volt ahhoz a TD Gardenben, hogy lényegében eldőljön a mérkőzés: ennyi idő alatt húzott el 26–4-re a Celtics, és a továbbiakban csak arra kellett ügyelnie Ime Udoka edző csapatának, hogy tartsa az előnyt. Ez sikerült, és 102–82-re simán nyert, összesítésben kiegyenlítette az állást. 

A Heat botrányosan kezdett: első 14 dobását elrontotta, 18–1-re meglépett a Celtics, még úgy is, hogy az év legjobb védőjének megválasztott Marcus Smart, a Bostoni Fojtogató sérülés miatt nem játszott. A Heat kezdőötöse egészen hihetetlen módon összesen 18 pontra volt képes 7/36-os dobószázalékkal, az alapcsapat öt játékosa közül ketten (P. J. Tucker és Max Strus) egyetlen pontot sem dobtak. A lepattanók terén 56–39-re nyert a Celtics, ez is az egyik magyarázata a fölényes győzelemnek. 

A Miami Herald roppant plasztikusan jellemezte a floridaiak impotenciáját:

Olyan volt, mintha Bill Russell, Robert Parish vagy Kevin McHale szelleme egy láthatatlan fedővel betakarta volna  a bostoni gyűrűt, hogy minden vendégdobás lepattanjon róla.

Való igaz, a Celtics legendái sem oltalmazhatták volna jobban a hazai kosarat, mint a Heat játékosainak példátlan szerencsétlenkedése.

Ismét Jayson Tatum volt a hazaiak vezéregyénisége 31 pontjával.

De a Smart helyén remeklő Derrick White agresszivitása is sokat jelentett.

Az ötödik meccset csütörtök hajnali fél háromkor rendezik Miamiben.

(Borítókép: Marcus Smart 2022. május 21-én. Fotó: Elsa / Getty Images)

Rovatok