Index Vakbarát Hírportál

Milák fél éve nem beszélt egykori mesterével, de Selmeci nem neheztel érte

2022. június 2., csütörtök 15:08

Nem a rang a fontos Selmeci Attila számára, hanem az új kihívás. Milák Kristóf sikereinek kovácsa nyitva hagyta maga mögött a kaput. Nagyvonalú ember, nem neheztel olimpiai bajnok tanítványára, aki tavaly ősz óta egyszer sem beszélt vele.

Az elmúlt hétvége óta nemcsak a Magyar Úszó Szövetség edzőbizottságának vezetője, hanem szakmai alelnöke is Selmeci Attila,

aki edzőként végtelenül sokat tett azért, hogy Milák Kristófból olimpiai, világ- és Európa-bajnok, ráadásul még világcsúcstartó is lehessen.

A 64 esztendős szakember arra is büszke lehet, hogy a tisztújító közgyűlés valamennyi résztvevője az ő pályázatát támogatta, pontosabban volt egy tartózkodó: ki más, mint kellő eleganciával maga Selmeci Attila.

„Nem a tisztségek és a rang a fontos most a számomra, hanem az új kihívás és annak a lehetősége, hogy új minőségemben is a lehető legjobban tudjam hasznosítani magamat. Több mint negyven, a medenceparton eltöltött évem tapasztalata az én tudományom, egyben a bizonyítványom is, amibe a jövőben is jó jegyeket szeretnék kapni. Megváltozott az életmenetem, mások lettek a hétköznapjaim, de a hétvégéim is azóta, hogy már nem 24 órában dolgozom a versenyzőim sikereiért, de az edzőbizottság vezetőjeként is sok a teendőm és nagy a felelősségem, hiszen egy egész sportág menetére kell figyelnem, és hallatni a hangomat, ha szükségesnek tartom. Őszintén szólva a munkámmal arra is szeretnék rácáfolni, hogy a címeket csak úgy kaptam volna. Vallom, inkább kiérdemeltem azokat, és ezt a bizalmat most szeretném meghálálni. Nagyon sokat kaptam az úszósporttól, a szövetségtől, személy szerint Wladár elnök úrtól, most rajtam a sor, már nem kapnom, hanem adnom kell. Folyamatosan tesztelem magamat, kikérem az edzők véleményét, miközben járom az országot, és az Úszó Nemzet Program megvalósításához is igyekszem hozzájárulni” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Selmeci Attila, akiből már csak azért sem lett amolyan irodai ember, mert naponta lejár a BHSE úszóinak edzésére, tanácsokat ad, és figyelemmel kiséri a jövő reménységeinek munkáját.

Nincs harag, csak jókívánság

A mesteredző nem neheztel Milák Kristófra azért, hogy új edzőt választott magának a tokiói olimpia után, és azt is elfogadja, hogy legsikeresebb tanítványa múlt ősz óta nem tartja vele a kapcsolatot, nem találkoztak és nem is beszéltek.

Nincsenek negatív érzések bennem, örülök, hogy a bajnokságon jól úszott, és szívből kívánom neki, hogy néhány nap múlva a budapesti világbajnokságon a legszebb álmai is valóra váljanak. Nem tagadom, hogy rosszul éreztem magamat a bőrömben, amikor elváltak az útjaink.

Lelki sebet ütöttek rajtam a nehéz napok, de tudomásul vettem a döntését.

Ha így kellett lennie, akkor felesleges lett volna valami egészen mást remélni. Igaz az a mondás, hogy az idő képes meggyógyítani minden sebet, és ezt én csak megerősíteni tudom.”

Selmeci Attilát most is a bizonyítás vágya fűti, és éppen ebből akar energiákat meríteni. Talán meglepő, de „benne a korban” sem tartja kizártnak, hogy a jövőben is lesz olyan tanítványa, aki figyelemre méltó teljesítményekkel rukkol ki. Ennek százalékos esélyére nem tért ki, ám nem tagadta, hogy ha megakad a szeme egy kivételes tehetségen, nem csak azt fogja mondani neki, hogy ejha.

A kaput nem zártam be magam mögött. Nem úgy ébredek reggelente, hogy mikor jön már el az az idő, amikor újra a Duna Arénában tarthatok edzéseket, és nem is akármilyen úszóknak. Semmit se siettetek, de ahogy mondani szokták, az uszodák világában minden megtörténhet, de annak az ellenkezője is, ráadásul a zuhanyhíradó aligha fog hallgatni” – mondta befejezésül Selmeci Attila, aki Sós Csaba szövetségi kapitánnyal egyetértésben három-négy magyar éremre számít a júniusi világbajnokságon.

(Borítókép: Szilágyi Anna / Index)

Rovatok