Index Vakbarát Hírportál

A magyaroknak a 450 kilós traktorkerék sem jelentett kihívást Franciaországban

2022. június 10., péntek 13:36

Juhász Péter nyerte az International Open Strongman Cup elevezésű nemzetközi erősember versenyt. A negyedik helyen is egy magyar, a 42 esztendős Molnár Zsolt végzett.

„Nagyon örültem a sikeremnek, különösen azért, mert az utolsó versenyszám előtt meg voltam róla győződve, hogy második leszek – árulta el Juhász Péter. – Alapvetően a második hellyel is elégedett lettem volna” – tette hozzá a civilben tűzoltóként dolgozó kolosszus, aki Franciaország legerősebb emberével, Pierre Motallal volt harcban végig a győzelemért.

A versenyzők lengősúly cipeléssel kezdtek, a második versenyszám a gumiforgatás volt, egy 450 kg-os traktorkerékkel kellett öt ismétlést csinálni. A harmadik volt a vegyes nyomás, negyedikként következett a kőgolyó cipelés, majd jött a felhúzás és zárásként a kamionhúzás.

Engem tartott a legnagyobb riválisának, fordítva én is ezt éreztem a többieket is látva. Az első négy versenyszámból kettőt-kettőt nyertünk, kétszer ő volt második, kétszer én. A felhúzás után újfent egypontos előnyre tett szert, s elkezdett esni az eső, úgy gondoltam, nem lesz folyatás. Ám nem így lett.”

Motal az esőben hibázott, így összejött az előzés. 

„Jól éreztük magunkat, a közönség nagyon sportszerűen viselkedett, azt gondoltam, hogy Trianon évfordulóján nem mi leszünk a kedvencük, viszont óriási bíztatást és ovációt kaptunk”
– tette hozzá Juhász, aki legközelebb június 22-23-án a Bajnokok Ligája szerbiai állomásán versenyez majd, szeptemberben pedig Spanyolországban, az európai Arnold Classicon lesz jelenése, derült ki a Prémium Média & Sport Management beszámolójából.

Rovatok