A magyar futball emblematikus figurái egyöntetűen hatalmas sikerként értékelik válogatottunk 4–0-s wolverhamptoni győzelmét. A korábbi szövetségi kapitány, Csank János örült, mint majom a farkának, Priskin Tamásnak, az egykori watfordi sztárnak pedig még most is borsódzik a háta, amikor felidézi a varázslatos kedd éjszakát.
Csank János korábbi szövetségi kapitány manapság is aktív, túl a hetvenötön, Vácon és Tarpán is dolgozik, kedd este pedig természetesen ott ült a tévékészülék előtt.
Minden győzelem nagy győzelem a magyar futballban, ez a 4–0 pedig igazán óriási
– kezdte a mesteredző.
„A Nemzetek Ligája beindításával gyakorlatilag átalakították a barátságos mérkőzéseket tétmeccsekké, nagyon hasznos ez a kezdeményezés, és nekünk, magyaroknak különösen bejön. Vannak edzők, akik kísérleteznek, mint például Gareth Southgate is a világbajnoki felkészülés során, és vannak olyanok, mint Marco Rossi, akinek viszonylag szűk a kerete, és kis variációkkal többnyire a legerősebb tizenegyét játszatja. A kísérletezés jól is elsülhet, mint az olaszoknak ellenünk, meg rosszul is, ahogy az angoloknak kedd este”
– taglalta a korábbi szövetségi kapitány.
Csank szerint a magyar válogatott bombaformában van, ebben az összetételben káprázatosan futballozott:
Nekünk nincs B csapatunk, mint az angoloknak. Rossinak mindig a legerősebb tizenegyet kell pályára küldenie, ha eredményt akar elérni. Márpedig akar, hiszen mindig hangsúlyozza, hogy könnyen lehet, a soron következő mérkőzése az utolsó a válogatott kispadján. Bár ha így játszik a csapata, nem kell attól tartania, hogy felmondanak neki.
A korábbi szövetségi kapitány az angol szurkolókról is véleményt alkotott:
Gusztustalanok voltak az angol szurkolók, kifütyülték a himnuszunkat, és meccs közben is hallottam oda nem illő rigmusokat. Biztos, hogy készültek ellenünk, a játékosok a pályán, a szurkolóik meg a nézőtéren, de mi a játékunkkal válaszoltunk nekik. Biztos, hogy óriási pofon az angoloknak ez a »sitt«, amit tőlünk kaptak.
Csank állítja, a vak is látja a fejlődést: „Ez nem vitatható. Néhányan komoly csapatokhoz, komoly ligába kerültek, topbajnokságokba, és ez meglátszik a játékosok önbizalmán, ahogy végigviszik az akciókat, a helyzeteket. Elég megnézni Sallai Roland góljait, vagy ahogy Gazdag Dániel fedezte a labdát a gólja előtt. Ezek a játékosok bíznak önmagukban, tudják, hogy képesek megvalósítani, amit elterveztek.”
Orbán Vili – mert nekem ő Orbán Vili, nem Willi Orbán – pedig világklasszis, még jó, hogy időben lecsaptunk rá, mert most már a németek minden pénzt megadnának, hogy a Nationalelfben játszhasson
– méltatta az RB Leipzig védőjét
A mesteredző beszélt az érzéseiről is, amit egyáltalán nem szégyell.
„Meg kell mondanom, kedd éjszaka úgy örültem, mint majom a farkának – vett elő egy érzékletes hasonlatot. – Tök jó, hogy kitömtük az angolokat, de nem szabad elszállni. De azért nyugodtan örüljünk, és ha a jövőben esetleg becsúszik egy-két gyengébb eredmény – mert benne van a pakliban –, akkor nehogy már elkezdjük ekézni a játékosokat! Felkerültünk most egy olyan polcra, ahonnan nem lenne szabad leesni.”
Rossi felidézte Csank számára a kilencvenes évek második felét, amikor ő volt a szövetségi kapitány, és bizony sima 3–0-s vereséggel kellett hazakullogni a Wembley-ből.
Akkor az angolok már a '98 vb-selejtezőkre készültek, mindenkit bevetettek, ráadásul a '96-os Eb-döntő után bivalyerős csapatuk volt, a magyar futball pedig a totális mélypontra került. A mi lehetőségeinket össze sem lehet hasonlítani a maiakkal. Volt úgy, hogy a Fradival bajnokságot nyertem, de nem kaptunk fizetést…
A bajuszos szakember kitért Marco Rossi szerepére is:
„Rossi játékoskorában bekk volt, a védekezést remekül meg tudja szervezni. Ez most is megvan, nemigen tudnak helyzetet kialakítani ellenünk. Ugyanakkor védekezésből kiindulva jók a kontráink, továbbá a kapitánynak szerencséje is van abban, hogy feltűntek olyan játékosok, mint Sallai Roland vagy Szoboszlai Dominik. Szerintem óriási Rossi szerepe a mostani sikereinkben.”
Végezetül egy közhelyszerű, de nagyon igaz mondást idézett:
A győzelmet nem kell, a vereséget nem lehet megmagyarázni. Márpedig most győztünk, nem kikaptunk. Mindig azt az ellenfelet kell legyőzni, amelyik szembejön, az angolok most ezzel a csapattal álltak ki ellenünk, de ne felejtsük el, ott volt a mezükön a címer a három oroszlánnal! Az ő dolguk, hogy miként állnak fel, bár a hajrában, amikor nagyon fel akartak pörögni, már az összes nagyágyújuk a pályán volt, Fodentől Mounton át Sterlingig. És ennek a világklasszisokat felvonultató válogatottnak mi csodálatos gólokat rúgtunk!
Rákosi Gyula játszott abban a fantasztikus válogatottban, amely 1962. május 31-én Rancaguában, a chilei világbajnokságon 2:1-re megverte az angolokat. Amikor megkérdeztem, hogy látta-e a kedd éjszakai 4-0-s győzelmünket, szinte sértődötten replikázott a 83 éves legenda:
Nélkülem el sem kezdődött volna a meccs! Csak gratulálni tudok a mieinknek, Marco Rossi remekül összekapta a csapatot, öröm volt nézni, ahogy játszottak a fiúk! Ilyen esetben nem keresem a kifogásokat, nem fanyalgok, hogy milyen volt az ellenfél összeállítása, négy gólt rúgni az angol válogatottnak minden körülmények között hatalmas bravúr.
Nekünk is csak kettőt sikerült annak idején, pedig akkor a csatársorban ilyen társaim voltak, mint Sándor Károly »Csikar«, Albert Flóri, Tichy Lajos és Fenyvesi Máté. Szép gólokat rúgtak Sallaiék, jól futballoztak, az angolok azt se tudták, merre szaladgáljanak. Csillagos ötöst adok a válogatott teljesítményére!
Gyula bácsit nem hagyta el a szokásos humora:
„Vidáman, jókedvűen élek, ha morcos lennék, az egészség rovására menne. Csodálatos estével ajándékozott meg engem a válogatottunk, még azt is elfelejtettem, hogy 400 forint egy euró. Kár, hogy most megint eszembe jutott…”
Priskin Tamás annak idején, a kétezres éven derekán sztár volt Watfordban. Ő aztán tudja értékelni az angolok legyőzését.
Óriási ez a győzelem, még most is borsódzik a hátam, amikor felhívott, és elkezdtünk beszélgetni a meccsről. A 4–0-ra senki sem számított, ez egyértelmű. Erre biztosan odafigyel az egész világ. Bármilyen sorozatban megverni 4–0-ra az angolokat hatalmas siker. Persze, azért ők számíthattak erre, tisztában lehettek a magyarok kvalitásaival, hiszen már a Puskás Arénában is megmutattuk nekik, hogy mire vagyunk képesek. De ez az örömfutball engem is meglepett
– áradozott Priskin Tamás a győzelemről.
Dunai Antal, az egykori ezüstcipős gólkirály szerint mintha kegyelmi állapotban játszottak volna kedd este Sallaiék:
„Minden stimmelt, minden bejött, amit elterveztünk – fogalmazott. – Egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmünk. Látszik a hatalmas fejlődés, amióta Rossi átvette a válogatottat. A munka látszik, meg az, hogy ebben még több is van! Nagyon örülök, végre olyan mérkőzés, ami az ínyemre való. Megérdemelt a sikerünk, nem sokan vártak ilyen eredményt. És megvolt a futball sava-borsa, a gól! Több volt ez brusztolásnál, ez igazi látványos foci volt!”
A 79 éves, 31-szeres válogatott olimpiai bajnok csatár nem mulasztotta el kiemelni a saját szerepét, persze vicces kontextusban:
Van magyar futball! Szép gólokat rúgtak a srácok, Ádám Martin pedig két gólpasszt is adott. Ez nem véletlen, hiszen én adtam át neki a gólkirályi trófeát a minapi gálán. Büszke vagyok erre, persze mondtam neki, hogy szép-szép a 31 gólod, de engem azért nem tudtál utolérni. Fizikálisan nagyon ott van a csapat, és mivel gólra játsszák a futballt, nem lehet egy rossz szavunk sem, mert négyet rúgtunk.
Dunai rámutatott egy fontos körülményre is:
Megemeli a játékosaink ázsióját ez az eredmény a nemzetközi futballpiacon, ebben biztosak lehetünk. Ha már nem emelte meg! Korábban árcsökkentő tényező volt a szerződések aláírásánál, hogy magyar vagy, remélem, ennek egyszer s mindenkorra vége.
Bálint László, a „Báró”, aki a hetvenes évek végén első magyar labdarúgóként szerződhetett külföldre, jellemző epizóddal nyitott:
„Nem vagyok egyedül, amikor azt mondom, ilyesmire nem gondolt senki sem. A feleségem kórházban volt, és ma reggel, amikor hazahoztam, elmondta, hogy háromszor is megnézte a telefonját, mert nem akart hinni a szemének, azt hitte, hogy fordítva írták a 4–0-s eredményt. Marco Rossi véleményével egyetértek, világraszóló ez az eredmény, de tudni kell, hogy hol a helyünk. Már csak egy pont kell ahhoz a hátra lévő két meccsünkön, hogy matematikailag is bennmaradjunk a Nemzetek Ligája első osztályában, és az óriási bravúr. Mindez erőt ad a következő Eb-selejtezőkre.”
Rossi jól összerakta a csapatot abból az anyagból, ami a rendelkezésére áll. Szűk a merítés, de ebből a szűk merítésből nagyon jól gazdálkodik a mester, állítja Bálint.
Törvényszerű, hogy a kereslet meg fog nőni a magyarok iránt – mutatott rá a Báró is, amire Dunai is felhívta a figyelmet. – A játékos értékét meghatározza, hogy szerepel válogatottban vagy sem. Ezekre az eredményekre most mindenki odafigyel, nem kétséges, hogy a scoutok ott ültek a nézőtéren. Próbálja az ember helyükön kezelni ezeket az eredményeket, de folyton az jut eszembe, hogy tíz nap alatt négy meccset játszottak a magyarok, szinte változatlan összeállításban, és nem fáradtak el, bírták kondival. Elképesztő!
Kiss László, a Vasas egykori sztárja maga is játszott az angol válogatott ellen, jó negyven éve. Akkor nem sikerült győznie Mészöly Kálmán válogatottjának.
„Jó páran kísérletezésre használják fel a Nemzetek Ligáját, például az angolok és az olaszok, mi pedig arra, hogy összerázódjon a csapat. Régen, a szocializmusban hetekig együtt volt a válogatott, és kialakult egy »klubcsapat«, amit persze válogatottnak hívtak. Így fel tudtuk venni a versenyt a nyugati vetélytársakkal. Lehet, hogy most valami hasonló van kialakulóban”
– ecsetelte a csatár, aki az 1982-es vb-n nyolc perc alatt mesterhármast rúgott Salvadornak.
De van még egy szempont, amelyre Kiss szerint nem mindenki figyelt fel:
Amit kedd este kapura rúgtunk, az gólt volt. Ez nagyon ritka, de jólesik az embernek. Szerencsénk volt? Igen, de ilyen nyugodtan, önbizalommal telve játszani még sohasem láttam ezt a válogatottat. Ahogy kényszerítőztünk, háromszögeltünk a tizenhatoson belül, ez azt veti fel, hogy megvan az önbizalom. Bárcsak ezt a gyerekekben is el tudnánk ültetni! Nem estek pánikba Sallaiék, Orbánék az angolok letámadásánál sem, labdabiztosak voltak, nem passzolták el magukat.
Ennek a meccsnek a tapasztalata a legfontosabb, nem feltétlenül az eredmény:
„Sprintben közlekedtünk időnként, bírtuk a tempót, és mi szereztünk labdát, nem az ellenfél. Látszott, hogy nem értik az angolok, mi folyik a pályán, mert eddig erről nem volt szó. Óriási a fejlődés a mieinknél az egyének szintjén is, nem csak csapatként. Most kell szerénynek lenni, és konzerválni kell ezeket a jó dolgokat. Nekem nagyon rokonszenves Marco Rossi hozzáállása, ő mindig ilyen volt. Befelé örült most is, láttuk a tévében, hogy nem öklözött a levegőbe, nem lelkendezett, hanem visszafogottan emésztette a sikert. Mértéktartó ember, ilyennek kell lenni. Szalai Ádám nyilatkozatán lepődtem meg egy kicsit, hogy kell várni pár napot, mire feldolgozza ezt az élményt. De igaza van, ehhez tényleg idő kell.”
(Borítókép: Adrian Dennis / AFP)