Index Vakbarát Hírportál

Szakálla már a zseniális apját idézi, és lassan a tudása is

2022. június 20., hétfő 14:32

Nem fognak ráismerni Németh Zsoltra az atlétikai ob-n. Halász Bencén és Gyurátz Rékán múlik, hogy milyen hosszú lesz a mesterük szakálla.

Alaposan meg fognak lepődni azok, akik május óta nem találkoztak Németh Zsolttal, a szombathelyi dobóatléták mesteredzőjével, mert a világbajnoki ezüstérmes kalapácsvető alaposan megváltoztatta a külsejét. Fiatalabb kiadásban egyre inkább hasonlít Németh Pálra, az 2009-ben elhunyt édesapjára, akit méltán emlegettek Dobópápaként. És akiről ma már kevesen tudják, hogy nemcsak atlétaként, kosár-és röplabdázóként, hanem még festőművészként is különleges tehetséget csillogtatott meg.

Németh Zsolt sok mindenben szeretne olyan lenni, mint egykor az édesapja és példaképe volt, az viszont egy hirtelen elhatározáshoz köthető, hogy szakállat növesztett. Ezek után két válogatott tanítványán, pontosabban azok előre haladásán múlik, hogy mikor vesz újra ollót és borotvát a kezébe, hogy a megszokott ábrázatát mutathassa a világnak.

Bence lehet az „olló”

Májusban, a tatai edzőtáborban jelentettem be a versenyzőimnek, aztán a barátaimnak is, hogy addig növesztem a szakállamat, amíg a világ-és Európa-bajnoki bronzérmes Halász Bencének nem sikerül 80 méternél nagyobbat dobnia, vagy Gyurátz Réka nem javítja meg az országos csúcsot, amit még 2009-ben Orbán Éva állított fel 73.44 méterrel. A világbajnokságra és az EB-re is készülő Bence tűnik az esélyesebbnek, aki már két éve is csupán 12 centivel maradt el a 80 métertől, idén pedig az oslói Gyémánt Liga versenyen 79.29 méterrel, az idei legjobb dobásával lett második. Réka formája is egyre javul, ő sem fog megtorpanni a 73 méteres határvonal előtt, neki csak egyszer kell jókor és jó helyen lennie, hogy a legszebb álma megvalósulhasson. A legjobbja három éve változatlanul 72.70 méter, itt az ideje, hogy egy emlékezetes csúcsjavítással is büszkélkedhessen. Néhány napja Somorján már kirukkolt egy biztató 71.57-tel, erre építkezve jöhet a még jobb folytatás” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Németh Zsolt, aki az 1999-es sevillai világbajnokságon vehetett át ezüstérmet, a nála esélyesebbnek gondolt honfitársait megelőzve.

Így tehát valóban a DOBÓ SE két büszkeségén, a 25 esztendős Halász Bencén, és a nála egy évvel idősebb Gyurátz Rékán múlik, hogy az edzőjüknek milyen hosszúra nő a szakálla. Olyan hosszúra aligha, amilyennel a borotváját 19 évesen a fiókba záró norvég Hans Nilson Langsteth büszkélkedett, aki az 5 méter 33 centiméteres és ezért igencsak súlyos szőrrengetegével nem hivatalos világcsúcsot állított fel, amit eddig nem döntöttek meg. Erre lehet azt mondani, hogy szakállas rekord fűződik a nevéhez.

OB a vb főpróbája

A két szombathelyi legközelebb a jövő hétvégén, a június 24 és 26 között a Lantos Mihály Sportközpontban megrendezésre kerülő országos bajnokságon lép a dobókörbe, ha az időjárás is kedvez nekik, mindketten újra aranyérmesek lehetnek a kalapácsvetésben, és jó helyezést érhetnek el kiegészítő számukban, a diszkoszvetésben is.

A jövő heti országos bajnokság Bence utolsó versenye a Eugene-i világbajnokság előtt, Réka viszont a vb-t követő müncheni Európa-bajnokságra összpontosít. Úgy döntöttünk, hogy a kilenc órás időeltolódás miatt Bence nem az átállás megszokott formáját választja, máskülönben jó egy héttel a selejtező előtt kellene a versenyek színhelyére érkezni. Mi a tengerentúli landolás után csak egyet alszunk, másnap, július 15-én, pénteken Bence már túl lesz selejtezőn, és nagyon bízom abban, hogy szombati döntőben ugyanolyan bátran és koncentráltan fog versenyezni, mint 2019-ben Dohában, ahonnan bronzérmet hozott el. Tizenhat hónap telt el a térdműtétje óta, ami sokkal összetettebb volt annál, mint amire számítottunk, de Bencének elképesztően nagy munkával és türelemmel sikerült újra felépítenie magát, és ezt az idei eredményei és a stabilitása egyre inkább tükrözik. Nem mondanám azt, hogy a „szerkezet” tökéletesen működik, de a kalapácsvetők többségének el kell fogadnia, hogy a kisebb-nagyobb gondokkal visszavonulásukig együtt kell élniük” – mondta befejezésül Németh Zsolt.

(Borítókép: Németh Zsolt és Németh Pál. Fotó: Németh Zsolt) 

Rovatok