Mindenki egyetért abban, hogy ritka alkalom kínálkozott szombaton a női vízilabdázást hosszú idő óta uraló amerikai válogatott legyőzésére a világbajnoki döntőben. Kemény Dénes, a férfiakkal háromszoros olimpiai bajnok edzőlegenda szerint két olyan ötméterest adtak meg a bírók a hajrában az amerikaiaknak, amelyeknél a magyarok javára kellett volna szabaddobást ítélni. Faragó Tamás, a 2005-ös világbajnok válogatottunk szövetségi kapitánya pedig úgy véli, Keszthelyi Ritáék megmentették a magyar póló becsületét.
Faragó Tamás, túl azon, hogy két éve minden idők legjobb magyar pólósának választották, 2005-ben az eddigi utoljára vb-t nyert magyar női válogatottnak volt a szövetségi kapitánya, tehát nála kevesebben fogalmazhatnak meg autentikus véleményt hölgy pólósaink világbajnoki ezüstérméről.
Vágjunk a közepébe: a női válogatottunk megmentette a magyar vízilabda becsületét
– fogalmazott Faragó.
„Ennél nagyobb dicséretet aligha mondhatnék. Nagyon megérdemlik a játékosok az elismerést, hiszen a női szakág mindig is a férfiak mögé szorult, és most már egyértelmű, hogy méltatlanul. A női póló igenis az egyetemes magyar vízilabda része, sőt a férfiakkal egyenrangú része, még ha ezt nem is mindenki gondolja így. 2005 óta először játszott világbajnoki döntőt a csapat, le a kalappal!” – mondta Faragó Tamás.
Faragó azzal a lendülettel folytatta Bíró Attila válogatottjának méltatását.
Jó csapat, jó szakvezetőkkel, roppant egységes, rendezett társaság. Mindig is úgy gondoltam, hogy egy csapat életében rendkívül fontos a hierarchia, a rend és a jól begyakorolt rendszer. Mindez megvan a magyar válogatottnál. Olyannyira, hogy még a máskor tökéletes gépezetként működő amerikai válogatottat is sikerült elbizonytalanítani Bíró kapitány csapdákkal tarkított gyilkos védekezésével
– tette hozzá Faragó, aki szerint az eddig is evidencia volt, hogy ha van egy jó kapus és egy világklasszis mezőnyjátékos, aki szervezi a csapat játékát, akkor azzal már lehet valamit kezdeni, és ez most is megvolt Magyari Alda és Keszthelyi Rita személyében, de ezúttal az egész csapat felnőtt a vezérek mellé.
Faragó felhívta a figyelmet egy sajátos körülményre.
Félre ne értsék, nem a férfisovinizmus beszél belőlem, de ha nemcsak a mi csapatunk, hanem az ellenfél is hölgyekből áll, akkor nagyobb az esetlegesség szerepe, hiszen nemcsak a mienk táltosodhatnak meg, hanem az ellenfél is kifoghat egy gyengébb napot. Szombaton ez történt: mi felülmúltuk önmagunkat, az amerikaiak pedig bizonytalankodtak. És még így is győztek 9–7-re. Pedig megvolt a sanszunk, ezért fájó, hogy a végén azt mondhattuk: pedig most majdnem megvolt!
Faragó hangsúlyozta a védekezés fontosságát, és hogy ez mennyire működött ezúttal ezen a vb-n. Úgy véli, sokszor van az, hogy akadozik egy-egy akció, így volt ez a döntőben is, de a védekezés ilyenkor is mindenen átsegít.
Ott ugyanis nem lehet pihenni, lazsálni, csalni, ott minden pillanatban oda kell tenni magad, mert ha nem, azonnal góllal büntet az ellenfél
– mondta Faragó, hozzátéve, hogy ezen a vb-n a fantasztikus, odaadó védekezés volt a mieink védjegye. És még valami: elviselték azt a terhet – ami persze valójában előny –, hogy minden meccsüket öt-hatezer őrjöngő szurkoló előtt játszották. Általános érvényű igazság: akinél az önmagáról alkotott kép és a valóság nincs összhangban, azt agyonnyomhatja ez a teher. Nos, a mieinknél összhangban volt.
Stieber Mercédesz, minden idők egyik – ha nem a – legnagyobb magyar női vízilabdázója, a 2005-ös világbajnok válogatott vezéregyénisége is dicsért. A korábban hosszú ideig Olaszországban dolgozó szakember jelenleg a BVSC-Zugló vezetőedzője.
Nagyon jó mérkőzést játszottunk, a lányok mindent megtettek a győzelemért, de olykor látszott, hogy ez az első vb-döntőjük, volt, aki kicsit bátortalannak tűnt a lövéseknél. A nagyobb rutin döntött az amerikaiak javára
– vonta le a következtetést a legendás pólós.
Stieber szerint meccsről meccsre javult a válogatott az olaszoktól az elején elszenvedett vereség után, bár az ausztrál és a holland meccs nagyon nehéz volt a kieséses szakaszban.
A döntőben jól játszottunk, talán a legjobban, ezúttal verhetők voltak az amerikaiak, megvolt a sansz. Már a döntő előtt nyilatkoztam a szakportálnak, hogy megfogható ez a meccs. Úgy mentek el négy góllal a jenkik, hogy igazából semmit sem csináltak. Ismétlem, a rutinjukkal húzták be ezt a világbajnoki címet.
Stieber beszélt a 21 évvel ezelőtti hazai Eb-döntőről is.
„A 2001-es Eb-győzelem volt az akkori csapatunk első nagy sikere. Akkor a döntőben tele volt a lelátó a Margitszigeten, meghökkentünk, amikor megláttuk az ötezer embert, meghallottuk a szurkolók moraját. Te jó isten, ezek miattunk vannak itt! – erre gondoltunk, és ezt nem volt könnyű feldolgozni. Az a szeretet, amit kaptunk, felemelő érzés volt. Szerintem huszonegy évvel később a maiak fejében is valami hasonló játszódhatott le” – mondta Stieber.
A játékos felidézte a 2005-ös, amerikaiak ellen megnyert vb-döntőt is.
Faragó Tonó kicsit sokkoló eligazítást tartott a hosszabbítás előtt, merthogy tizenhat éve hosszabbításban lettünk világbajnokok
– mondta.
„Kezdjetek el ismét vízilabdázni, ne menjetek le az ő szintjükre! – mondta, persze nem pontosan ezekkel a szavakkal, kissé erőteljesebben, amit most hajszálpontosan nem idézhetek. De akkor az hatott ránk. Már akkor is erősek, nagyon erősek voltak az amerikaiak, hiszen címvédőként érkeztek Montrealba” – idézte fel a 17 évvel ezelőtti mérkőzést Stieber.
Végül Stieber elvetette azt a feltételezést, hogy a magyar válogatott szándékosan kapott ki Olaszországtól, hogy ezáltal a könnyebb ágra kerüljön, és ne találkozzon a döntő előtt az amerikai és a spanyol együttessel.
Ilyen nincs, ezt senki sem meri megkockáztatni. Számolgatni soha nem jó, én sem szerettem, ez különben is megöli a csapatszellemet. Így alakult, meccsről meccsre javultak a mieink, az olaszok ellen még nem voltak csúcsformában. Bíró Attila remekül eltalálta a formaidőzítést, a kieséses szakaszban lett csúcsra járatva a társaság.
Kemény Dénes, a válogatott szövetségi kapitányaként háromszoros olimpiai bajnok mágus, akit épp az imént választottak meg a FINA Vízilabda Edzőbizottság elnökének, érdekes kijelentéssel kezdte:
Meg is volt az esély a trónfosztásra, meg nem is. A mérkőzés egészét tekintve az amerikaiak megérdemelték a 9–7-es győzelmet, viszont volt két kulcspillanat, amikor az amúgy – meggyőződésem szerint – elfogulatlan játékvezetők, a szlovén Margeta és a német Ohme a terhünkre tévedtek. Mindkétszer a második félidőben megítélt büntetőről van szó, az elsőnél az amerikai játékos a víz alá vitte a labdát, mielőtt szabálytalankodtak volna vele szemben, és ezért kifelé kellett volna szabaddobást ítélni, ahogy a második büntetőnél is. Nem azt mondom, hogy akkor mi nyerünk, de meglett volna az esély. Videón visszanéztem mindkét esetet, amire a bíróknak nem volt lehetőségük.
Kemény kiemelte Bíró Attila szerepét, akit ő pártfogolt, amikor 2015 szeptemberében az MVSZ elnöksége megválasztotta szövetségi kapitánynak.
Attilának én már évtizedekkel ezelőtt az edzője voltam Luganóban, ott megismertem a képességeit. Intelligens, céltudatos szakember, azonnal Eb-t nyert, és kijuttatta a válogatottat a 2016-os riói olimpiára. Igaz, a 2017-es hazai világbajnokság után rezgett a léc, de ő a nehezebb utat választotta, a csapat újjáépítésébe fogott, aminek most ért be igazán az eredménye. Ez a vb-ezüst legalább annyira az ő sikere is, mint a csapaté – fogalmazott Kemény.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)