Anita Alvarez eszméletlenül feküdt a medence mélyén a budapesti vizes világbajnokságon bemutatott gyakorlatának befejezése után. Térdei a csempét súrolták, karjai petyhüdtek voltak, a szeme csukva. Később kiderült, hogy már nem is lélegzett. Nem ő az egyetlen, aki életét kockáztatta a jó eredményért.
Vajon mi történt volna, ha edzője, Andrea Fuentes nem veszi észre, hogy az úszónő lábai a normálisnál sápadtabbak? Az árnyalat riadóztatta, ami után villámgyorsan reagált, és vízbe ugrott, hogy kimentse tanítványát.
Végül, ahogy Fuentes számos újságírónak elmondta, minden szerencsésre sikeredett.
Akik nem néznek műúszást, azok számára a legmegdöbbentőbb, hogy ami Alvarezzel Budapesten történt, az a sportággal járó kockázat.
Fuentes immár másodszor mentette meg Alvarezt. Tavaly egy olimpiai selejtezőn ugrott a medencébe, hogy biztonságba helyezze a 25 éves versenyzőt – emlékeztetett a CNN.
Az AFP fotósa, Oli Scarff által készített rendkívüli képek világítanak rá arra, hogy a rendkívüli teljesítményeknek gyakran magas áruk van.
Oli Scarff's heart-stopping photographs of Anita Alvarez losing consciousness as she took part in the World Aquatic Championships moved millions around the world.
— AFP News Agency (@AFP) June 26, 2022
This is the story behind the photographs and the @AFP technology that made them possible
* https://t.co/zlAOGs4p1K pic.twitter.com/rjVHzL1PkY
Az edző felidézte, hogy az úszók rendszeresen hosszabb ideig visszatartják a levegőt. Ezzel javítják a tüdőkapacitásukat. Fuentes szerint ezek a gyakorlatok nem ellentétesek az orvosi tanácsokkal.
Egy spanyol műúszó, Gemma Mengual, háromszoros olimpikon korábban leírta, hogy bizsergő érzést érzett az arcában, majdnem elájult a medencében, végül a következményektől tartva abbahagyott egy gyakorlatot.
Ez egy nagyon igényes sport. Mindig a határokat feszegettem, és verseny közben mindig félve ugrottam a medencébe
– nyilatkozta egy spanyol portálnak.
Lényegében erről szól az élsport. A fizikai és mentális kitartás, a végső korlátok elérése minden sportág mércéje.
A szinkronúszás lazának tűnhet, elvégre a sportolók csak egyensúlyoznak, mosolyognak, és elbűvölik a tömeget.
Így tesznek – látszólag – a kiemelkedő sportolók. De ez nem jelenti azt, hogy nem szenvednek a megmérettetés előtt, közben vagy utána.
A vízben azonban veszélyek leselkednek rájuk. Az ütések és rúgások mindennaposak a szinkronúszásban, ahol egymástól kis távolságra, gyakran négy percig tartó, egyforma teljesítményt kell nyújtaniuk. A fejjel lefelé végzett mutatvány és a hosszú ideig tartó légzésvisszatartás szédülést és homályos látást okozhat.
„Egész életemben sportoló voltam, húsz évig a medencében... néha vannak olyan árak, amiket vállalni kell” – mondta Fuentes, aki szerint épp ez a szépség része: átlépni a határokat és abból fejlődni.
Az élsportban nincs győzelem áldozatok nélkül. Az élsportolók a szakmájuk legjobbjai, legalábbis abban az ágban, amit űznek.
Ehhez kell tehetség, céltudatosság, de mindenekelőtt az a képesség, hogy ha kell, a végletekig feszítsék a húrt. Meg lemondás. És ez nehéz.
Az élsportolók kihagyják a bulikat, elmulasztják az éjszakai szórakozást, tönkreteszik a családi nyaralásokat – mindezt azért, amit a brit kerékpársport az elmúlt évtized aranykorában „marginális nyereségnek” nevezne.
Amikor a siker és a kudarc közötti különbség a másodperc vagy egy centiméter töredéke, minden apró részlet számít.
A British Cycling például felbérelt egy orvost, aki minden versenyzőt megtanított arra, hogyan kell a leghatásosabban kezet mosni. Ezzel ugyanis csökkentették a megfázás esélyét. Szakember segített a legjobb párnák és matracok kiválasztásában, hogy minden versenyzőnek a legnyugodtabb éjszakai alvást biztosítsák.
Minden élsportoló egy kicsit őrült, egy kicsit megszállott, roppant önző, és egészen és biztosan nem teljesen normális
– magyarázta a triatlonos Lesley Paterson a londoni olimpia idején, 2012-ben a Guardiannek.
Talán ezért van szükség arra, hogy a sportolókat olyanok védjék meg, akik felismerik, hogy néha a győzelem előtt kell leállni.
„Mindannyian láttunk már olyan képeket, ahol egyesek nem jutnak el a célba, mások pedig segítenek nekik, hogy eljussanak oda” – írta Fuentes az Instagramon.
Erre megannyi emlékezetes példa van.
A brit triatlonos, Alistair Brownlee a 2016-os mexikói világbajnokságon megállt, hogy segítsen bajba jutott testvérének, az utolsó négyszáz méteren szinte cipelte, mielőtt átlökte volna a célvonalon.
A Nemzetközösségi Játékokon a skót Callum Hawkins lemaradt a férfi maratonfutás aranyérméről, miután két kilométerrel a cél előtt a perzselő hőségben összeesett, és beverte a fejét egy út menti korlátba.
A mitologikus görög futó, Pheidippidész a modern maratoni futás ihletője. Ő jelentette be Görögország győzelmét a perzsák felett, majd összerogyott, miután Marathónból Athénba futott.
Az élsportolók hajlamosak különbséget tenni a kockázat és a teljesítmény között. Alex Honnoldot széles körben minden idők legjobb sziklamászójának tartják. Szerinte a szédítő sziklák kötél nélküli megmászásának kockázata alacsony, noha a következmény végzetes lehet.
Öt éve, 2017-ben ő volt az első ember, aki kötél nélkül mászta meg a 915 méter magas El Capitan függőleges monolitját. A bravúrt egy több évtizedes gyakorlatra épült rutinnak minősítette.
Ez a gyakorlat az a több ezer óra, amit a mesterségük tökéletesítésére fordítanak. Ezt hétköznapi ember nem látja.
A végeredmény általában egy kifogástalan teljesítmény, amely növeli a sportoló túlvilági státuszát. Ezért is válik egy drámai esés vagy mentés világszerte címlapsztorivá.
A Budapesten történtek arra emlékeztetnek, hogy az élsportolók, bár messze nem átlagosak, mégis csak emberek.
(Borítókép: A gyakorlata befejezése után elájult amerikai Anita Alvarezt edzője, Andrea Fuentes és egy segítő hozza ki a medencéből a szinkronúszók egyéni szabadprogram versenyének döntőjében a vizes világbajnokságon a Margit-szigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2022. június 22-én. Fotó: Oli SCARFF / AFP)