Százharminchárom évvel ezelőtt egy maratoni csata törölközőbedobásával ért véget az ökölvívás egy korszaka, hogy aztán végleg teret adjon az újnak. Aki pedig mindennek keretet adott, az Boston Erős Gyereke volt.
Az 1858. október 15-én ír bevándorlók fiaként Bostonban született John Lawrence Sullivan a 19. század végi Amerika vitathatatlanul kiemelt kulturális ikonja volt, korának első ökölvívó-szupersztárja és a világ egyik legjobban fizetett sportolója.
Ő volt az, aki a puszta kezes harcmodor utolsó világbajnoki címét szerezte meg, uralkodását 1882 és 1892 közé teszik.
Karrierje késői szakaszának bajnoki címeiről szóló mérkőzéseit rendszerint címlapon hozták, egyszersmind helyet biztosítva ezzel a sportújságírás megjelenésének az Egyesült Államokban.
Szülei a jó tanulóként számontartott gyermekükből papot szerettek volna „faragni”, ennek érdekében 1875 körül a Boston College-ba íratták be, de néhány hónap után felhagyott tanulmányaival és a profi baseball felé fordult, ahonnan végül a boksz világában kötött ki.
Fiatal korában többször is letartóztatták illegális sportrendezvényeken való részvétel miatt, bemutatókra járt, ahol az embereknek pénzt ajánlott azért, ha kiállnak ellene, a feljegyzések több mint 450 meccsről szólnak karrierje során.
A korszakban nem léteztek még hivatalos bajnoki elismerések, visszamenőleg Sullivan 1882. február 7-i, Paddy Ryan elleni sikerét nevezték ki az első címének, majd különböző nézetek szerint vagy a Charley Mitchell elleni 1888-as franciaországi meccsel, vagy Jake Kilrain egy évvel későbbi kiütésével lett nehézsúlyú világbajnok.
Ez utóbbit 1889. július 8-án, vagyis pontosan 133 évvel ezelőtt rendezték, és a 80(!) egyperces menetesre tervezett viadal 75. felvonásában ért véget, amikor is Kilrain edzője bedobta a törölközőt.
Ez volt egyébiránt az utolsó londoni rendszerben, puszta kézzel megvívott világbajnoki ökölvívómeccs, ezzel együtt pedig az első sportesemény a tengerentúlon, ami országos sajtóvisszhangot kapott.
Ezen a napon becslések szerint mintegy 3000 ember kerekedett fel, hogy különvonatokon a hatóságok miatt sokáig titkolt helyszínen megtekintse az összecsapást – erre végül a mississippi Hattiesburg szomszédságában lévő Richburgben került sor reggel 10.30-as kezdéssel.
Kezdetben úgy festett, hogy Sullivan alulmarad a küzdelemben, már csak azért is, mert a 44. menetben elhányta magát, viszont ezt követően új erőre kapott, és a maga javára tudta fordítani a meccset.
Egy leütés után Kilrain edzője végül a 75. menetben bedobta a törölközőt, véget vetve ezzel a puszta kezes világbajnoki ütközeteknek.
A helyszínen történelmi jelzés található, amely az 1889-es mérkőzésre hívja fel a figyelmet, a csatát pedig halhatatlannál tette a Sullivan Kilrain Road elnevezésű út az 59-es főút mellett.
Eddig a pontig a feljegyzések szerint 47 győzelem és két döntetlen állt a neve mellett, karrierje egyetlen vereségét pedig az 1892-es, James J. Corbett elleni, 21. menetes kiütés jelentette, melyet követően többet már nem vívott meccset.
Ha már meg kellett valakinek vernie, örülök, hogy egy amerikai tette meg
– mondta, miután felkászálódott a padlóról.
A történelembe az utolsó puszta kezes világbajnokként bevonuló Sullivan amúgy a feljegyzések szerint csupán háromszor küzdött ilyen módon, viszont ezek épp a legnagyobb csatái, az 1882-es, Ryan elleni, az 1888-as, Mitchell elleni és a Kilrain elleni 1889-es meccsek voltak.
Nem a mai sportolói kép ugorhat be vele kapcsolatban, túlsúlyos volt, egészségtelen életvitelt folytatott a táplálkozás és az alkohol tekintetében is, ezek mellett pedig a rengeteg csata is megviselte, így a legtöbb bokszolóhoz hasonlóan ő sem élt túl hosszú életet, 59 évesen hunyt el.
A Nemzetközi Boksz Hírességek Csarnokába 1990-ben alapító tagként került be.
(Borítókép: CORBIS/Corbis via Getty Images)