Kézenfekvő a párhuzam a 2020. november 25-én elhunyt Diego Armando Maradonával. Nekünk, mai ötveneseknek, hatvanasoknak Törőcsik András volt Maradona. Az argentin zseniével vetekedő klasszisa, a gyertyát két végén égető életmódja, öntörvényű habitusa mind, mind szinte kínálják az összehasonlítást. Az Albert Flóriánt követő magyar futballnemzedék legnagyobb tehetségének 67 viharos esztendő adatott meg e földi létben.
Amikor 1974. október másodikán a Levszki Szpartak elleni BEK-mérkőzés 70. percében Várhidi Pál, az Újpesti Dózsa vezetőedzője Fekete László helyére beküldte a 19 éves Törőcsik Andrást, a Megyeri úti stadion 15 000 nézője közül kevesen sejtették, hogy egy varázslatos, egyszersmind tragikus pályafutás első lépéseinek lehetnek szemtanúi. Nem volt már különösebb tétje a cserének, a szófiai 3–0-s győzelem után a visszavágón is 4–1-re vezetett a Dózsa, a meccstudósításban mégis szentelt egy mondatot Lakat T. Károly a Népsportban az ifjú zseninek:
„Törőcsik néhány labdaátvételén és cselén látszott a tehetség.”
Igaz, másnap, a visszapillantásban Németh Gyula, a rutinos szakíró – immár a Kutas István-i szellemben, nehogy elszaladjon a ló Törővel – így hűtötte le a kedélyeket: „És ha már a cseréknél tartunk, említsük meg a kis Törőcsik tehetségét, annak hangoztatásával, hogy futógyorsasága, s általános mozgáskészsége feltétlenül javításra szorul.”
Te jó ég! Annak a Törőnek a futógyorsasága, aki tíz méteren Usain Boltot is faképnél hagyta volna, és akinek a mozgáskészsége megihlette a „Táncolj, Törő!” szövegű kórust?!
Aztán két héttel később a Pécsi MSC ellen bajnokin is bemutatkozott kezdőként, és az 5–1-es győzelemből góllal vette ki a részét, a negyediket három méterről, spárgázva pöccintette a bal sarokba. A válogatottbeli debütálásra két évet kellett várni, rejtély, hogy miért. (Talán mert a hetvenes évek közepén még olyan klasszisok poroszkáltak a magyar pályákon, mint Fazekas, Fekete, Zámbó, Nyilasi, Ebedli, Kozma, Pintér, Váradi Béla, Müller vagy éppen a tatabányai Csapó, akik mellett nem volt könnyű bekerülni a nemzeti tizenegybe.) 1976. október 13-án Bécsben 4–2-re vertük a Kranklt, Prohaskát, Jarát felvonultató Ausztriát. Törő remekelt, gólpasszt adott Nyilasinak, a másnapi Népsport így méltatta a 21 éves újpesti zsenit:
„Törőcsik sikeresen mutatkozott be. Igazolta tehetségét, ötletesen, bátran játszott, ügyesen változtatta a helyét, előkészített. Szünet után kevesebb veszélyt jelentett a kapura.”
Törőcsik gólpassza 9.00-nál.
Innen egy darabig nem volt megállás. 1977. október 5-én a Népstadionban Jugoszláviát verjük 4–3-ra, Törő élete talán legjobb válogatott meccsén két gólt szerez. Október 19-én az UEFA-kupában az Athletic Bilbao ellen a Megyeri úton beemeli élete legemlékezetesebb gólját a világklasszis Iribarnak, sajnálatos módon ez a gól sincs meg az archívumokban.
Az 1978-as argentínai vb Argentína–Magyarország mérkőzése viszont sajnos megvan, bár ne lenne... 2–1-re kikaptunk, Garrido Nyilasit és Törőcsiket is kiállította, mindkettejüket egy évre eltiltotta az MLSZ a válogatottságtól.
Törő 1979. március 28-án góllal tért vissza az NDK ellen (3–0), egyik fantasztikus meccse követte a másikat, ám június 16-án a ZTE elleni bajnoki után autóbalesetet szenvedett, súlyos csípősérülése következtében nem utazhatott a világválogatottba. Ez a balszerencsés epizód valójában kettétörte karrierjét mind szakmai, mind lélektani téren. Ugyan a Dózsába és a nemzeti csapatba is góllal tért vissza 1980 márciusában a Dunaújváros, illetve Lengyelország ellen, de az 1982-es spanyolországi vb feledhetőre sikerült, utolsó emlékezetes meccse 1983. október 19-én a Köln elleni itthoni KEK-találkozó volt (3–1), két gólban is szerepet vállalt, az első előtt pojácát csinált Steinerből. Íme:
A válogatottban már nem termett neki babér, utoljára, 45-ödször 1984. augusztus 25-én szerepelt a nemzeti tizenegyben, Mezey György volt a szövetségi kapitány, a szünetben lecserélte, 2–0-ra kikaptunk Mexikótól. Utolsó bajnoki gólját a Dózsában 1985. április 27-én szerezte a Honvéd ellen (4–2), Kiss Sándor passzából.
1985–86-ban egy idényt a francia Montpellier csapatában játszott, feledhetően. A következő idényben kanadai teremlabdarúgó-csapatokban szerepelt (Toronto, North York Rockets). Hazatérése után, 1987 tavaszán előbb a Honvédba igazolt, ám ott egyetlen mérkőzésen sem kapott lehetőséget. Ezután előbb a másodosztályú Volán SC, majd az első osztályban a Verebes-féle MTK-VM játékosa lett, azonban utóbbi klubjában a második meccsen,
1989. március 25-én a Tatabánya elleni összecsapáson Udvardi kíméletlen belépője nyomán lesérült, szárkapocscsonttörést szenvedett, és többször nem is lépett már pályára.
Az utolsó harminc év tipikus magyar futballistasors. Törő hányódott ide-oda, sehol sem találta a helyét, az alkohol rabjaként egyre jobban lecsúszott. Törzshelyei – a belvárosi Liesingertől a pasaréti Pikk dámáig – időről időre változtak, csak a lecsúszás volt szakadatlan. Pedig sokan és sokszor próbáltak segíteni rajta – sikertelenül. Kórházba került, tizenkét évvel ezelőtt e sorok írója meglátogatta a legendás csatárt a budakeszi szanatóriumban.
Törőcsikről akkor azt terjesztették, hogy sztrókot kapott, de ez nem volt igaz.
Nem volt itt semmiféle sztrók, egy, a haverokkal töltött görbe este fejeződött be úgy, hogy elestem, alaposan bevertem a fejem, és azóta kórházban vagyok. Az első napok teljesen kiestek, jó időbe telt, mire teljesen kitisztult a fejem. Kezdetben az Uzsokiban tartottak, aztán átvittek a Honvéd Kórházba, itt, Budakeszin hétfő óta vagyok.
Az utolsó tíz évben kórházból ki, kórházba be, lényegében ebből állt Törő élete, nővére, Éva gondoskodott róla.
Törőcsik András szombaton a Honvédkórházban, tüdőgyulladás következtében halt meg. A hírt a család a Nemzeti Sportnak megerősítette.