Index Vakbarát Hírportál

Vég Zsombor bronzérmes, Nerpel Gergely ötödik lett a GS-viadalon

2022. július 10., vasárnap 20:03

A 100 kilogrammos Vég Zsombor bronzérmet nyert, míg a 90 kilós Nerpel Gergely ötödik lett a budapesti cselgáncs Grand Slam-viadal vasárnapi zárónapján.

A 100 kilós Vég pályafutása első World Tour-érméért a dán Mathias Madsennel szállt szembe. A 23 éves ellenfél legnagyobb eredménye két világkupa-bronz volt. Előzőleg már háromszor összecsaptak kisebb vagy korosztályos viadalokon, ezek közül a ceglédi versenyző kettőt megnyert.

A negyedik csata három percig tartott, amikor a 20 éves magyar kedvenc technikájával, a belső combbal megdobta riválisát, és ipponnal nyert.

Egyre többet gyakorlom az ucsimatát, falnál is, egyedül is, de ellenfeleket is felrugdosok vele

– mondta az MTI-nek mosolyogva Vég Zsombor.

A dán sráccal már sokszor találkoztam versenyen és táborban is, de két másik technikát szoktam ellene használni. Most kicsit megleptem őt, és remekül sikerült. Előtte amikor a vigaszágon nyolc másodperccel a vége előtt vazaarit ítéltek a georgiainak, akkor kicsit kivoltam, és kezdtem fáradni is, de aztán visszavonták az ítéletet, és én sem éreztem vazaarinak

– jelentette ki hozzátéve, megy tovább lendületből, és a jövő héten Zágrábban is tatamira lép.

A 90 kilogrammos Nerpel a harmadik helyért kiírt mérkőzésen a grúz Beka Gviniasvilivel találkozott. A 26 éves ellenfél tavaly második lett az Európa-bajnokságon, a World Touron pedig 24 érmet gyűjtött. A TFSE 21 éves dzsúdósa számára csak 50 másodpercig tartott az összecsapás, fél perc elteltével a kaukázusi ellenfél már vazaarival vezetett, majd nem sokkal később szemből kiemelte és földhöz vágta Nerpelt, amire ippont kapott.

A magyarok Vég bronza és az 52 kilós Pupp Réka pénteki aranya révén két éremmel zárták a budapesti Grand Slamet, amely a 2024-es párizsi olimpia kvalifikációjának az első európai állomása volt.

Rovatok