Index Vakbarát Hírportál

Óriási Fradi-nyomásra számít a Slovan edzője, aki Csercseszov jóbarátja

2022. július 19., kedd 19:20

Egyvalami közös volt a Slovan Bratislava kora esti és a Ferencváros kora délutáni sajtótájékoztatója között: mindkét csapat edzője azt kérte, hogy ne a múlttal, a harminc évvel ezelőtti botrányos pozsonyi összecsapás emlékével foglalkozzanak a szerdai BL-selejtező előtt, hanem a jelennel és a közeljövővel. Vladimír Weissről, a Slovan mesteréről kiderült, hogy Csercseszov jóbarátja, mindketten edzősködtek az orosz legfelsőbb ligában, és szövetségi kapitányként is szembekerültek egymással.

A Slovan Bratislava – annak ellenére, hogy a keret piaci értéke pont a fele a Fradiénak – nem akármilyen gárda: nyolcszoros csehszlovák és 16-szoros szlovák bajnok, de az idei pontvadászatot rosszul kezdte, mert szombaton 2–1-re kikapott az újonc Zólyombrézó (Podbrezová) együttesétől. Igaz, akkor gyakorlatilag a tartalékcsapatát játszatta Vladimír Weiss edző, pihentetve legjobbjait a Ferencváros elleni szerdai BL-selejtező összecsapásra. 

Ha azt próbáljuk kideríteni, ki a klub történetének leghíresebb játékosa, akkor 1946–1948-ig kell visszamennünk az időben. Akkor játszott Pozsonyban a földkerekség alighanem egyetlen olyan labdarúgója, aki három ország válogatottjában is pályára lépett: Kubala László, az FC Barcelona legendája. 

A maiak nem érnek Kubala nyomába, igaz, Boliék sem Albertéba, Sárosiéba, Kocsiséba, Schlosseréba...

A keddi sajtótájékoztatón Vladimír Weiss, a vendégek edzője és a csapat cseh–kazah játékosa, Jurij Medvedev állt az újságírók rendelkezésére.

Ötszáz szlovák szurkoló jön Pozsonyból a Groupama Arénába, mit szól ehhez? – kérdezték a szlovák kollégák Medvedevet.

Örülök ennek, nincs messze egymástól a két város, érthető, hogy sokan útra kelnek. Szeretnénk a pályán is bizonyítani a szurkolóinknak – hangzott a válasz.

Azt firtatták, milyen a hangulat a Zólyombrézó-meccs után, amit 2–1-re elvesztett a szlovák bajnok.

Nem akarunk visszanézni arra a meccsre, jó a hangulat az öltözőben, a Batumiban elért eredményre akarunk építeni 

– tudtuk meg Medvedevtől.

Délután elhangzott, hogy esetleg nem érdemelte meg a Slovan a továbbjutást. Ez az ő véleményük, jegyezte meg Medvedev a ferencvárosiakra utalva, ezzel ő nem akar foglalkozni. Két meccsen dől el a továbbjutás, tisztelik a Fradit, ismerik az erős oldalait, de a hibáit is – zárta szavait a játékos.

Vladimír Weiss következett. Az első kérdés arra vonatkozott, miért cserélt 11 embert a hétvégi bajnoki nyitányon a Batumi elleni meccshez képest.

A bajnoki nyitányon nem fociztunk jól, magamra vállalom a felelősséget ezért. Kimerítő volt a batumi meccs, szükség volt a friss lábakra, ezért változtattam – fogalmazott a rutinos tréner.

Vannak-e sérültek? – kérdeztük, erre a válasz: „Mindenki itt van, kivéve egy játékost, aki sérült.”

Délután a 30 évvel ezelőtti meccset elővették, a hazai média melegítette fel azt az összecsapást, még motiváló videót is lejátszottak a Fradi-játékosoknak. Lesz-e ilyen a Slovannál? – kérdezte egy szlovák újságíró.

Ez már az ötödik-hatodik negatív kérdés, elegem van már ebből. Hatalmas klubhoz érkeztünk, Csercseszovot személyesen is ismerem, de ne a történelemmel foglalkozzunk, inkább koncentráljunk a jelenre – mondta kissé ingerülten Weiss.

Az esélyekről annyit mondott a tréner, hogy azok egyenlők. A Fradi óriási nyomást fog helyezni rájuk ebben a csodás arénában a telt ház előtt. Sajnos kevés volt az idő a felkészülésre... Erős a Fradi támadó- és középpályás sora, de stabil defenzív teljesítménnyel jó eredményt vár a szlovák szakvezető.

Tudjuk, hogy Csercseszovval jóbarátok. Miért? – kérdeztük.

Az orosz bajnokságban találkoztunk, amikor ő a Szpartak edzője volt, én meg a Szaturn Moszkváé, aztán a válogatottal is, amikor ő az orosz, én meg a georgiai együttes szövetségi kapitánya voltam. Sokat kávéztunk, főleg a divatról beszélgettünk olyankor, és persze a futballról. Még ma is barátok vagyunk, de szerdán győzzön a jobbik – mondta.

Végül az Index arról érdeklődött, ki az a három játékos, akit szívesen elfogadna Weiss a Fradiból.

Háromnál többet is tudnék mondani, de csak annyit mondok, hogy kitűnő csatáraik vannak, okos, gyors játékosok – replikázott a tréner.

(Borítókép: Jurij Medvedev 2019. november 7-én. Fotó: Catherine Ivill / Getty Images)

Rovatok