Index Vakbarát Hírportál

Telt házra számít a Magyar Nagydíjon a Hungaroring vezérigazgatója

2022. július 24., vasárnap 06:02

A jövő heti magyarországi Formula–1-es versenyhétvége utolsó napjára már hónapokkal ezelőtt elfogyott az összes jegy. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója százezer nézőt vár a Hungaroringre, ahol már jövő csütörtökön elkezdődik a program a boxutca-látogatással.

A Formula–1-es csapatok és a pilóták a jövő hét elején érkeznek Magyarországra, a 37. Magyar Nagydíjra. A mezőny a hétvégi Francia Nagydíj után érkezik Magyarországra, legkésőbb szerdáig valamennyi pilóta ideér.

„Túl vagyunk a futam előtti utolsó operatív bizottsági ülésen, a pálya előkészítésével végeztünk, így azt tudom mondani, hogy minden tekintetben készen állunk a csapatok fogadására a Hungaroringen, ahová egyébként óriási tömeget várunk” – nyilatkozta Gyulay Zsolt a Világgazdaságnak, aki szerint minden készen áll a versenyzők fogadására.

A szurkolók a pénteki napra még hozzájuthatnak néhány ülőhelyes belépőhöz, szombatra már csak állójegy van, 

vasárnapra azonban már egyáltalán nincs elérhető belépő, ugyanis már hónapokkal ezelőtt elfogyott valamennyi jegytípus.

Gyulay Zsolt arra kérte az eseményre kilátogatókat, hogy időben induljanak el Mogyoródra, mert nagy zsúfoltság várható az utakon. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztségét is betöltő sportvezető azt is elmondta, hogy a közlekedést a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság segíti majd.

Gyulay Zsolt elmondta: több új ország és város is szeretne F1-es futamot rendezni, a kandidálók pedig jelentős összeget is készek áldozni arra, hogy vendégül láthassák a világ legjobb pilótáit.

A jelenleg is nagyon sűrű versenynaptárat azonban nem lehet a végtelenségig bővíteni. Gyulay Zsolt leszögezte: éppen emiatt szentelnek kiemelt figyelmet a Formula–1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media képviselői a jelenlegi rendezőknek. Ugyanis ha valaki hibázik, hátrább kerülhet a rangsorban.

A tradicionálisnak mondható pályák közül sok hitte azt, hogy védettséget élvez, ám ez esetükben sincs így, azaz ők sem hibázhatnak, ha benn akarnak maradni a naptárban

– fogalmazott Gyulay Zsolt, hozzátéve, hogy a Liberty Media eddig maximálisan elégedett volt a magyar rendezéssel.

A 37. Formula1-es Magyar Nagydíjat július 29. és 31. között rendezik a Hungaroringen. 

A program csütörtökön kezdődik majd a boxutca-látogatással, pénteken és szombaton szabadedzések lesznek, és utóbbi napon rendezik az időmérő edzést is. A futamot a szokásos módon vasárnap délután tartják.

(Borítókép: Carlos Sainz, a Ferrari spanyol versenyzője a Forma 1-es Magyar Nagydíj második szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen 2021. július 30-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok