Van, akit lesújtott a Ferencváros legendái közül a keddi kiesés a Bajnokok Ligájából, másokat elgondolkodtatott, hogy egyesek mit keresnek ebben az együttesben, és még olyan is akadt, aki a játékosok helyett szégyellte magát. Így reagáltak a rég- és a közelmúlt Üllői úti klasszisai a Qarabagtól elszenvedett 3–1-es vereségre.
Bálint László, a Báró a legendás 1976-os, Dalnoki Jenő által dirigált bajnokcsapat 76-szoros válogatott, olimpiai ezüstérmes kapitánya:
Nehéz 1–3 után véleményt formálni – kereste a szavakat a 74 éves korábbi hátvéd. – Igazságos eredmény született, el kell ismerni, kedden egységesebb, szervezettebb játékot mutatott az ellenfél. És ami a legfájóbb: jobban akarták a sikert. Elgondolkodtató, hogy hat azeri játékos volt a kezdőjükben, a cserékről nem is beszélve. Egyszerűen domináltak a meccsen. Lehet kifogásokat keresni, hogy nem volt összeszokott a hátsó sorunk, hogy nagyon hiányzott Samy Mmaee, mert tényleg nagyon hiányzott, de ez nem vezetne sehová.
A Báró szerint nem volt olyasvalaki a Fradiban, aki a hátára vette volna a csapatot a nehéz pillanatokban.
Nincs igazából vezéregyénisége a csapatnak, aki irányítana, maga után húzná az együttest. Rossz volt látni, hogy egy-egy bekapott gól után mindenki lógatta a fejét, nem akadt senki, aki feltüzelte volna a társakat. Amilyen szerencsés meccs volt a pozsonyi, mert ott tényleg berúgtuk a helyzeteket, és minden jól sült el, annyira szerencsétlen volt ez a mostani, semmi sem jött össze. Ott van például Tokmac helyzete, amikor egyedül vitte rá a kapusra a labdát. Ha azt berúgja, állítom, minden másképp alakul.
Bálint kitért az edzőkérdésre is, anélkül, hogy különösebben bírálta volna Sztanyiszlav Csercseszovot.
A Fradi legnagyobb vesztesége nem valamelyik játékos, például Uzuni vagy Zubkov távozása, hanem az, hogy elvesztettük Szerhij Rebrovot. Az ukrán mester személyében nagyon nagy edző távozott a Groupama Arénából, egyelőre őt még nem sikerült pótolni.
Csalódás ide, kudarc oda, Bálint szerint nincs ok az elkeseredésre.
Lássuk be, a BL-főtáblára jutás csak a bónusz lett volna, ami persze nem volt elérhetetlen, de nem sikerült. Most már be kell jutni az Európa-liga csoportkörébe, de az sem lesz könnyű. Sőt, előzőleg, vasárnap este nyolckor a Mol Fehérvárt fogadjuk, az sem lesz egyszerű menet, mert idén megerősödött a Vidi. És aztán csütörtökön jön a Shamrock Rovers... Tudja, kedd este, ahogy mentem hazafelé, azon gondolkodtam, hogy ki volt a mezőny legjobbja. Arra jutottam, hogy a közönségünk. Amikor a szurkolók a legjobbak a stadionban, akkor már régen rossz...
A '76-os bajnokcsapat játékmestere, Ebedli Zoltán 12-szer játszott a válogatottban. Ő sem volt boldog a vereség után.
„Hogy csalódott vagyok-e? Nem. Le vagyok sújtva – mondta. – Állítólag mindenre fel voltunk készülve, legalábbis Csercseszov a meccs előtt ezt nyilatkozta, de én a pályán ebből semmit sem láttam. Én megkérdezném, hogy mi volt a taktika, mert az nem derült ki. Jó lenne hallani valamiféle magyarázatot, mert nem csak a jóban kell virgonckodni, amikor megy a játék.”
A technikás fedezet hiányolta a tudatos támadásépítést.
Valójában abból állt a támadójátékunk, hogy Dibusz előrebikázta a labdát, aztán lesz, ami lesz – jegyezte meg. – Ez az angol foci, de nem a mai, hanem a nyolcvan évvel ezelőtti. Nem volt egy értelmes támadásunk. Na de nem akarom én kritizálni a csapatot, mert még én leszek a vörös posztó. Mégis hogy van az, hogy a 86. percben lehozunk egy balbekket, és beküldünk a helyére egy másikat? Így akarunk fordítani? Miközben Bolit, aki játsszon bár akárhogyan, de mindig benne van a gól, lehozzuk.
A vasárnapi, Mol Fehérvár elleni rangadó előtt lesz dolga Csercseszovnak.
Fejben kell felrázni, helyrerakni a játékosokat, nem lesz könnyű. Előbb jön a Vidi, majd az írek, akik ütnek-vágnak, szükség lesz a közönségünkre. Akik most is kitettek magukért, megtapsolták a csapatot, bár az a gyanúm, ez nem a mostani teljesítménynek, hanem az elmúlt három év csoportkörének szólt.
Ebedli ott volt hétfőn Törőcsik András temetésén, ahogy Bálint László is.
Tragikus volt, mármint hogy Törő elhunyt. Nem akarok kellemetlenkedni, de szerintem nívósabb temetést érdemelt volna, mi, akik húsz méterre álltunk a ravataltól, már semmit sem hallottunk a beszédekből. Valahol dráma, hogy egy Berki Krisztiánnak még a mai napig is írnak, beszélnek a temetéséről, Törőt meg egyik napról a másikra elfelejtettük...
Martos Győző, becenevén Gebin – 34-szeres válogatott – ugyanannak a csapatnak volt a jobbhátvédje, amelynek Bálint a kapitánya, Ebedli pedig az irányítója.
De jó, hogy felidézi, mert ma már senki sem szólít Gebinnek – nosztalgiázott. – Akik így hívtak, azok már mind kihaltak... Mit is mondjak a meccsről? Először is kérdeznék valamit: ilyen képességű játékosokat hogyan lehetett leigazolni? Ennél a Thelandernél még így, 72 évesen is gyorsabb vagyok... Lábon és fejben is. Kovacevic pedig úgy adogatta el a labdákat, mintha ez lenne a foglalkozása. Civic? Azt hiszi, hogy balszélső, eközben megfeledkezik a védőfeladatáról. A magyar NB I-ben ők még jók, de a nemzetközi porondon... Dibusznak sorra passzolgatták hátra a labdát, hogy rúgja előre, de nem a jobb lábára tették, hanem a balra, miközben jobblábas. Nincs mese, az ellenfél jobb volt, megérdemelten jutott tovább.
Rákosi Gyula lassan 84 éves lesz, 41-szer játszott a válogatottban.
Nagyon sajnálom, hogy így alakult a mérkőzés, de be kell látni, az ellenfél jobb volt – ismerte el a veterán balösszekötő. – Kicsit szégyellem is magam a játékosok helyett, mert túlságosan olcsón adták a bőrüket. Lelkesedésben, hozzáállásban is felülmúltak bennünket az azeriek, nemcsak játékban. Kicsit úgy éreztem, hogy a kinti jó eredmény, az 1–1 elbizakodottá tette a mieinket, elaltatta az éberségüket. Ez amolyan magyar betegség, mondanám, de hát nincsenek is magyarok ebben a mai Fradiban, csak elvétve. A szurkolóinkat sajnálom, meg jómagamat, mert valamennyien továbbjutást reméltünk, nem is találkoztam olyan drukkerrel előzőleg, aki ne lett volna biztos a Fradi győzelmében. De sajnos nem voltunk meccsben.
Vincze Ottó fejében sem fordult meg a kiesés gondolata.
Nagyon optimista voltam – mondta az 1995–1996-os BL-menetelés, a Grasshoppers elleni emlékezetes bravúr hőse. – A kinti meccs jól sikerült, bár a második félidőben már ott is látszott, hogy tudnak futballozni az azeriek. Arra számítottam, hogy a Groupama Arénában nyomás alá helyezzük őket, erre a fordítottja történt, ők rohantak le minket. Bizony, szintet lépett a Qarabag a bakui meccshez képest.
Volt még egy körülmény, ami igencsak zavarta a 11-szeres válogatott középpályást.
Tele voltak belföldi, vagyis azeri focistákkal, és még így is jobbak voltak. Szóval csalódott vagyok, de tény és való, hogy a jobb csapat jutott tovább.
Az is szóba került, hogy miért ilyen szellős a Fradi védelme.
Ez úgy megy, hogy Hajnal Tomiék (Hajnal Tamás sportigazgató – a szerk.) szétnéznek a nemzetközi piacon, scoutolnak, kiválasztanak játékosokat, aztán az illetőnek vagy megfelel a Fradi ajánlata, vagy nem. Thelandert azért szerződtettük, gondolom, mert egy idősebb, rutinosabb védő kellett hátra, neki is voltak már jobb meccsei, Kovacevicnek pedig konkrétan emlékszem, hogy tényleg voltak. No de az hogy lehet, hogy például Telek Mancinak csak jó meccsei voltak?! Most hiányoztak a kiemelkedő teljesítmények a Fradiban.
Itt van például Tokmac Nguen, a korábbi kulcsjátékos. Aki mostanában csak árnyéka önmagának.
Tokmac a Rebrov-éra elején remekelt, a Molde, az Espanyol, a Ludogorec ellen, aztán szép lassan elszürkült – vélekedett Vincze Ottó. – Ilyenkor eszembe jut, hogy valami oka biztosan lehet annak, hogy miért nem norvég válogatott. Ő lehetett volna a mérleg nyelve, aki a különbséget jelenti a Fradi és a Qarabag között, de az utóbbi időben a nagy meccseken valahogy nem hozza magát. Hát, ez van.
Tényleg ez van. Most már nincs más hátra, mint a Shamrock Rovers ellen kivívni az Európa-liga főtáblára jutást.
(Borítókép: Détári Lajos (balra, Bp. Honvéd) és Ebedli Zoltán (középen, Ferencváros) rajtolnak egy előreadásra a Ferencváros–Bp. Honvéd NB I-es labdarúgó-mérkőzésen a Népstadionban 1983. április 9-én. Fotó: Németh Ferenc / MTI)