Index Vakbarát Hírportál

Törökország olimpiát akar rendezni

2022. augusztus 11., csütörtök 15:11

A török sportminiszter azt mondta, hogy országa készen áll az olimpia megrendezésére, és szívesen lenne gazdája a 2036-os nyári ötkarikás játékoknak.

Mehmet Kasapoğlu az Insidethegames.biz beszámolója szerint úgy nyilatkozott:

immár csak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságon (NOB) múlik, hogy Törökország vendégül láthatja-e a tizennégy év múlva esedékes csúcseseményt.

A törökök korábban öt alkalommal is pályáztak, de hiába próbálkoztak a 2000-es, a 2004-es, a 2008-as és a 2012-es olimpia rendezésének elnyerésével, és a 2020-as – végül 2021-ben lebonyolított – játékokért indult versenyben is csak második lett Tokió mögött Isztambul.

Az már bizonyos, hogy 2024-ben Párizs, 2028-ban Los Angeles, 2032-ben pedig az ausztráliai Brisbane a házigazda. A még szabad 2036-os olimpiát Törökország mellett szeretné megkapni Indonézia is, a britek ugyancsak fontolgatják a pályázást, és Thomas Bach NOB-elnök szerint hazájának, Németországnak is van esélye a rendezésre az 1936-os berlini nyári játékok századik évfordulóján.

Rovatok