Index Vakbarát Hírportál

23 évesen elkezdett kocogni, most meg hazánkat képviseli az Eb-n

2022. augusztus 13., szombat 09:20

Első világversenyén 34 évesen készül bizonyításra Szabó Nóra. Hétfőn vizsgázik maratonból a MAC büszkesége, aki akkor kezdett el sportolni, amikor mások már befutott, sikeres atléták voltak.

Sem olimpián, sem világbajnokságon, de még Európa-bajnokságon sem indult eddig a hosszútávfutó Szabó Nóra, ezért is jelent különleges kihívást a 34 esztendős sportolónő számára az atléták jövő hétfőn kezdődő müncheni kontinensbajnoksága. Többek között azért sem mindennapi feladatot, mert 23 éves koráig egyáltalán nem sportolt, ekkor kezdett kedvtelésből jobbára csak kocogni, így a versenyzés örömére akkor érezhetett rá, amikor a vele egyidős futó nők már jóval előbbre tartottak, felépítették magukat, és kellő tapasztalattal rendelkeztek. Ehhez képest, pontosabban ezt a tetemes hátrányt ledolgozva a mosonmagyaróvári atlétanő szívós munkájának és céltudatosságának köszönhetően az elmúlt években egyre többet hallatott magáról, tavalyi szezonját pedig túlzás nélkül az áttörés esztendejének lehet nevezni. Amikor öt távon, az 5000 métertől a 42 195 méteres távú maratoniig becsülendő eredményekkel rukkolt ki, aminek az értékén nem kisebbít, hogy az 5 000 é s a 10 000 méteren először mérette meg magát, eredményét ezért inkább egyéni alapcsúcsnak kell tekinteni.

K ö zel a 26 éves csúcs megd ö ntéséhez

A Margitszigeti Atlétikai Club színeiben szereplő Szabó Nóra atlétaként már sokfelé megfordult a világban, tavaly szeptember 26-a óta viszont okkal nevezheti Berlint a kedvenc városának, ahol a legnagyobbak közé tartozó nemzetközi maratonifutó versenyen nem akármilyen egyéni csúcsot javítva 2:31:08 óra alatt ért a táv végére. Tizenegyedik helyezettként alig több, mint 130 másodperccel maradt el a magyar csúcstól, ami immár 26 esztendeje Földingné Nagy Judit nevéhez fűződik. Ez olyan csekély különbség, aminek a ledolgozását viszonylag rövid időn belül is be lehet tervezni, de Nóra nem tartozik azok közé, akiknek a tippelés a kenyere.

„Szeretnék élni a müncheni Eb kivételes lehetőségével, a felkészülésemnek megfelelő futást bemutatni, de jóslatokba semmiképpen sem bocsátkoznék. A maratoni, amiben kiérdemeltem az indulás jogát, nem az a szám, ami versenyről versenyre az úgynevezett papírformát igazolja, és ebben a külső körülmények mellett, mint amilyen a hőmérséklet, a szél és az eső, az is közrejátszik, hogy milyen a tempó, a futók milyen taktikát választanak. Az elért idővel várhatóan kevesen fognak foglalkozni, sokkal inkább az elérhető legjobb helyezéssel, amiből az is következik, hogy éleslátásra, éberségre, jó helyezkedésre, jó döntésekre lesz szükség” – hangsúlyozta az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó Szabó Nóra, aki azok az élsportolók közé tartozik, akiknek a felkészülésüket és a versenyprogramjukat a munkahelyi elfoglaltságukkal kell összeegyeztetni, magyarán mondva, nem csupán a versenyzésből élnek, és erre ő statisztikusként csak büszke lehet.

Megnyugtató lehet a számára, hogy sikerült élnie a portugáliai és az olaszországi magaslati edzőtáborok jó lehetőségével, arról viszont így sem tud megfeledkezni, hogy az év elején egyszer csak elkezdett fájni a térde, aminek az okára azóta sem derült fény. Még szerencse, hogy a baj, ahogy jött, úgy valamivel több, mint két hét elteltével meg is szűnt, de egy élsportoló az ilyen kellemetlen eseményeken nem tudja könnyedén túltenni magát.

2019 óta új szelek fújnak

„Jó lenne, ha csak valamit is számítana, hogy a legjobb eredményemet tavaly Berlinben, egy német városban értem el, és most az Európa-bajnokságnak is ugyanennek az országnak a patinás müncheni olimpiai stadionja ad otthont, de ennek sajnos nincs jelentősége. Ha az elvégzett munkám mennyiségére és minőségére gondolok, erősnek és felkészültnek érzem magamat, de nem tagadhatom, hogy a versenyláz is egyre inkább a hatalmába kerít. Magam is furcsának tartom, hogy „féltávon” a harmadik és a negyedik X között adatik meg először nekem, hogy a magyar színekben egy Európa-bajnokságon versenyezhessek, ugyanakkor megnyugtató a számomra, hogy ott lesz a közelemben Berkovics Imre, az edzőm, aki 2019 októbere óta irányítja a felkészülésemet. Sokat köszönhetek neki, így például azt, hogy az edzésmunkám intenzívebb lett, de sok máson is változtattunk.

Szabó Nóra az Európa-bajnokság első versenynapján, hétfőn vizsgázik maratonból, s bár sok benne a bizonytalanság, küzdőképessége és mesterének instrukciói egy jól hangzó helyezéshez is hozzá segíthetik. A berlini bravúr itt már nem számít, de ha hozni tudja a tavaly szeptemberi formáját, jóval több ellenfelét előzhetné meg, mint ahányan nála előbb érnek a célba.

(Borítókép:  Szabó Nóra. Fotó: atletika.hu)

Rovatok