Index Vakbarát Hírportál

Előre lejátszotta az Eb döntőjét a sportág két gigásza

2022. augusztus 18., csütörtök 17:23

Minden idők egyik legizgalmasabb, legszínvonalasabb férfi kosárlabda Európa-bajnoksága kezdődik szeptember elsején Németországban, nagy örömünkre a magyar válogatott részvételével is a 24-es mezőnyben. Persze nem Vojvodáék az esélyesek, az aranyérem sorsa jó eséllyel a 2017-es bajnok, Luka Dončić vezérelte Szlovénia és az uralkodó NBA-MVP, a Nikola Jokics irányította Szerbia között fog eldőlni. Nos, a két válogatott szerda este Ljubljanában ízelítőt adott tudásából a felkészülési, mégis pengeéles mérkőzésen, amelyet hosszabbításban Szlovénia nyert meg 97–92-re.

Szlovénia Szerbia ellen, de úgy is írhatnánk, hogy Luka Dončić Nikola Jokics ellen. Mindketten az All-NBA First Team tagjai, azaz benne vannak az amerikai profiliga legjobb ötösében, a Denver Nuggetset erősítő Jokics pedig egyenesen a legutóbbi két alapszakasz MVP-je, azaz legértékesebb játékosa. Igazi csemegének ígérkezett az összecsapásuk, meg is telt a ljubljanai Stožice Arena, tizenkétezren szurkoltak a hazaiaknak – néhány kivételtől eltekintve. Az egyik olyan néző, aki a vendégeknek drukkolt, minden idők legeredményesebb teniszezője, a szerb Novak Djokovics volt, őt kiegyenlítette a celebskálán a szlovén UEFA-elnök, Aleksander Čeferin jelenléte a nézőtéren.

Ugyanúgy Szlovénia győzött, ahogy öt éve is Isztambulban, az Európa-bajnokság döntőjében a 18 éves Dončićcsal, aki megsérült, és a kispadról kellett néznie, ahogy Goran Dragić győzelemre vezeti az övéit. 

A mérkőzésen egyszer sem alakult ki ötpontosnál nagyobb különbség, öldöklő volt a küzdelem. A szerbeket húsz év után újra Szvetiszlav Pesics dirigálja, a most 73 éves mester 2002-ben Indianapolisban világbajnoki címre vezette Jugoszláviát. A szlovének szakvezetője Aleksander Sekulić. 

A két világsztár különmeccséből Luka jött ki jobban 34 pontjával, 9 asszisztjával és 6 lepattanójával, míg Nikola 26 pontot, 12 lepattanót és 6 gólpasszt hozott össze. 

Mindkettejüknek megvolt a lehetősége, hogy a rendes játékidőben megnyerje a meccset. 39 másodperccel a lefújás előtt, 86–85-ös szlovén vezetésnél Jokics dobott két büntetőt, de csak az egyiket értékesítette. Az ellentámadásnál Dončić potenciális nyerő triplája kiperdült a gyűrűből. (A szlovén mágus különben 3/9 volt a hármasvonalon túlról.)

A hosszabbítás legfontosabb kosarát, egy triplát Vlatko Čančar szerezte a hazaiaknak, amiben az az érdekes, hogy Čančar Jokics klubtársa a Denver Nuggets csapatában...

(Borítókép: Luka Dončić és Nikola Jokics 2022. augusztus 17-én. Fotó: Jurij Kodrun / Getty Images)

Rovatok