Index Vakbarát Hírportál

Tornagyőztes a magyar csapat

2022. augusztus 19., péntek 20:54

Az Európa-bajnokságra címvédőként készülő magyar férfi vízilabda-válogatott harmadik, utolsó mérkőzését is megnyerte a Margit-szigeti Hajós Uszodában rendezett BENU Kupán, így tornagyőzelemmel hangolt a jövő hétvégén rajtoló, spliti kontinensviadalra.

A júliusban kinevezett Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese pénteken a holland csapatot múlta felül 13–9-re.

A BENU Kupa utolsó napján a megérkező hidegfront és az azzal járó viharos időjárás miatt a Hajós uszoda nyitott medencéje helyett már a fedett volt a helyszín. Ez egy cseppet sem zavarta meg a hazai csapatot, amely kevesebb mint egy perc után már vezetett Manhercz büntetőjével. Az első két találkozón tapasztalt szellősebb védekezés sem változott, így a rivális 1–1-nél és 3–3-nál is egyenlített. Támadásban és főleg emberelőnyben viszont továbbra is ellenállhatatlan volt a magyar csapat, amely Vígvári duplájával kétgólos előnyre tett szert a negyed végére.

A második nyolc percet holland gól vezette fel, az újabb egyenlítés pedig csak Vogel bravúrja miatt maradt el, ugyanis ötméterest védett ki. A túloldalon viszont a csapatkapitány Jansik nem hibázott ugyanilyen szituációban. Az egyre javuló védekezés eredményeként a magyarok aztán négygólosra hizlalták az előnyt Angyal pattintott bombájával és Német centergóljával.

A térfélcserét követően beragadt a csalódáskeltő vb-szereplés után alaposan megfiatalított hazai gárda, a magyar játékosok sorozatosan a kapufát találták el, miközben a hollandok háromszor is eredményesek voltak, elsősorban a remeklő Te Riele és Janssen révén. Varga Zsolt időt is kért, amikor minimálisra olvadt az előny, azonban ez sem segített, csak Vogel újabb bravúrja akadályozta meg az egyenlítést. A magyar gólcsendet Zalánki törte meg, de a hollandok azonnal válaszoltak, ahogy a játékrész hajrájában Fekete találatára is. A negyedet Nagy parádés lövése – kipókhálózta a bal felső sarkot – zárta le.

Az utolsó felvonás nagyon fontos első gólját a Pro Reccóval idén Bajnokok Ligája-győztes Zalánki lőtte, aki nemcsak támadásban, hanem védekezésben is nagyszerű teljesítményt nyújtott, így egyértelműen a mezőny legjobbja volt ezen a találkozón. Három perccel a vége előtt Angyal pontos kapáslövése döntötte el végleg a meccset.

El kell fogadni, hogy ez egy nehéz mérkőzés volt, ami kifejezetten jó nekünk, mert az ilyen meccsekből lehet tanulni. A harmadik negyed hullámvölgyében Vogel védései segítettek a legtöbbet a csapatnak, hogy kimásszon a gödörből. Egyelőre nagyon hullámzó a játékunk, ami önmagában természetes a sportban, viszont fontos lenne, hogy az amplitúdó csökkenjen

– értékelt a játékosként olimpiai bajnok Varga Zsolt.

Magyarország–Hollandia 13–9 (5–3, 3–1, 3–5, 2–0)

A magyar gólszerzők: Zalánki 3, Vígvári, Jansik, Angyal 2-2, Manhercz, Német, Fekete, Nagy 1-1.

A torna végeredménye:

  1. Magyarország 9 pont,
  2. Hollandia 3 (33–36),
  3. Franciaország 3 (32–35),
  4. Japán 3 (32–45).

Rovatok