Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a 110-szeres válogatott Benke Attila

2022. augusztus 22., hétfő 19:50

Kilencvenkét éves korában elhunyt Benke Attila 110-szeres válogatott röplabdázó – közölte a gyászhírt a Magyar Távirati Iroda a szövetség honlapja alapján.

A magyar szövetség honlapjának hétfői gyászjelentése szerint Benke a magyar röplabdasport kiemelkedő személyisége, az utánpótlás-nevelés egyik nagy tanítómestere volt.

Az Elektromosban kezdett röplabdázni 16 évesen, három év elteltével a Budapesti Honvédba, 1953-ban pedig a Vasasba igazolt, az angyalföldi csapatnak egy évtizedig volt a játékosa. Mindhárom klubjával bajnoki ezüstéremig jutott – hatszor –, emellett három bronzot is nyert. A Vasassal 1956-ban kupagyőztes lett.

A nemzeti csapatban 1949 és 1960 között 110 alkalommal szerepelt, és ő volt az első, aki elérte a százszoros válogatottságot. Négy világbajnokságon és két Európa-bajnokságon lépett pályára, az 1950-es kontinenstornáról bronzéremmel tért haza.

Játékos-pályafutása után előbb a Vasas SC vezetőedzője volt, 1967-től 1990-ig a klub utánpótlás-edzőjeként tevékenykedett, 1967-től a férfiválogatott szövetségi edzőjeként is dolgozott, majd utánpótlás-szakágvezető volt Angyalföldön.

(MTI)

Rovatok