Index Vakbarát Hírportál

A világ legjobb játékosai küzdenek péntektől a Hungarian Darts Trophyn

2022. augusztus 31., szerda 13:29

Péntektől vasárnapig a budapesti BOK-csarnok ad otthont a Hungarian Darts Trophynak, amely a sportág legnagyobb szervezete, a PDC európai körversenyének 10., a két hónapos nyári szünet utáni első állomása lesz.

A szervezők részéről Takács Péter a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a viadalra eddig nagyjából 12 ezer jegyet adtak el, a vasárnapi végjátékra szinte már az összes belépő elkelt.

A szokásoknak megfelelően a Pro Tour-ranglista alapján a legjobb 16 játékos – köztük a címvédő, világelső Gerwyn Price vagy a világbajnokok, Peter Wright, Rob Cross és Michael van Gerwen – csak a második fordulóban, szombaton kapcsolódik be a küzdelembe. A nézők ugyanakkor találkozhatnak szupersztárokkal már az első napon is, közülük kiemelkedik az ötszörös vb-győztes holland Raymond van Barneveld.

A magyar színeket négy játékos képviseli: 

Székely „penge” Pál, Sárai Levente, Borbély András és Végső János.

Utóbbi nagyon nehéz sorsolást kapott, hiszen a pénteki, nyitó fordulóban egy igazi legendával, az ausztrálok kedvencével, a korábbi világbajnoki döntős Simon Whitlockkal kell megküzdenie, sikere esetén pedig szombaton a háromszoros vb-győztes holland Van Gerwen vár rá.

Székely „Penge” Pál arról beszélt, hogy 2019-ben egy hollandiai European Tour-állomáson volt alkalma Barneveld ellen játszani, így tisztában van azzal, mit jelent a közönség ereje egy hazai játékosnak, ezt próbálja majd kamatoztatni a BOK-csarnokban.

Ez egy igazán klasszikus egyéni sport, ahol az ellenfél csak egy kellék. Ha ki tudod hozni magadból a maximumot, akkor megteremted magadnak az esélyt a győzelemre. Persze ez nagyon nehéz, hiszen ott a színpad, a hatalmas közönség

– fogalmazott Székely.

A 17 esztendős Borbély András élete első PDC-versenyén indul, mint elmondta, szeretné a legjobb formáját hozni hazai közönség előtt.

A szervezők részéről Vereczkey Lajos megjegyezte: a PDC történetében még nem volt magyar játékos, akinek sikerült volna továbbjutnia egy fordulóból, bízik benne, hogy ez a sorozat most megszakad.

Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a sportág nagykövete arról beszélt: a Nagy Sportágválasztó által több mint száz sportággal találkozott az elmúlt években, ezek közül pedig a darts különleges szerepet kapott az életében. Kiss – aki májusban maga is táblához állt több mint nyolcezer néző előtt egy bemutatógálán –hozzátette: nagyon bízik abban, hogy a magyar játékosok sikeresen szerepelnek majd, hiszen ezáltal a közönség is közelebb kerülhet a sportághoz.

A versenyen mindhárom nap 13 órától rendezik a délutáni és 19 órától az esti programot.

(Borítókép: Darts Event Kft.)

Rovatok