Ha létezik egy sportoló, még inkább labdarúgó életében meghatározó mérkőzés, akkor az a kaiserslauterni német–magyar volt Torghelle Sándor pályafutásában. Ha nincs a Fritz Walter Stadionban szerzett két parádés gól, meglehet, a jól megtermett centerből jó kis NB I-es futballista lesz, semmi több. Így viszont…

Így viszont hamarosan elvitt a Crystal Palace, Király Gabi klubtársa lettem, és 42 válogatottságig jutottam, szóval, tényleg sorsfordító meccs volt számomra az a kaiserslauterni összecsapás – helyesel Torghelle, amikor a találkozóról faggatjuk. 

Pedig nem sok jel utalt arra, hogy barátságos mérkőzés létére bevonul a magyar futball történelemkönyvébe ez az összecsapás.

Sőt, a magyar sajtó is úgy harangozta be a találkozót, hogy a portugáliai Európa-bajnokságra készülő német sztárok főpróbája lesz a magyar statiszták ellen – mosolyodik el a negyvenéves sportember. – Hazudnék, ha azt mondanám, nem paprikázott fel bennünket a sportnapilap felvezetése, dolgozott bennünk a dac, hogy meg kéne mutatnunk, nem szabad leírni bennünket. Pedig tényleg nem mellettünk szóltak az előjelek, jó néhány rutinos válogatott játékosunk lemondta a szereplést, Lothar Matthäusnak újoncokból, vagy majdnem újoncokból kellett összeraknia a csapatot. Én is alig töltöttem be a huszonkettőt, Juhász Rolinak, Huszti Szabinak még csak a negyedik válogatottsága volt, ők még nálam is fiatalabbak voltak, Tóth Andrist meg az NB II-ből éppen feljutott Vasasból hívta be Lothar. És hát azon a tavaszon különben sem remekeltünk, kikaptunk Walestől, kaptunk egy négyest a braziloktól, és épphogy visszatértünk Kínából, ahol szintén kikaptunk 2–1-re. Leírt bennünket a közvélemény és a szaksajtó is. 

Az 1954-es berni tragédia – német szemszögből berni csoda – fél évszázados évfordulóján nem sok jó nézett ki Lothar Matthäus fiainak.

Lothar remek motivációs beszédet tartott – idézte fel Torghelle a 18 éve történteket. – Játsszon mindenki felszabadultan, azért vagyunk ott, Kaiserslauternben, mert mi vagyunk a magyar válogatott, és ne azon morfondírozzunk, hogy kik hiányoznak a csapatból, ilyesmiket mondott. Szóval, igyekezett levenni a terhet a vállunkról, és szerintem sikerült is neki. Még azt is mondta, hogy akkor sincs semmi baj, ha kikapunk, de mi máshogy gondolkoztunk, és egyáltalán nem akartuk eljátszani a szimpatikus vesztes szerepét. 

A németeknél hemzsegtek a világsztárok Oliver Kahntól Philipp Lahmon és Michael Ballackon át Miroslav Kloséig, sőt csereként még Bastian Schweinsteiger és Lukas Podolski is beszállt. Utóbbi két világbajnok ekkor debütált a Nationalelfben.

Minket nem nagyon érdekelt, hogy ki mekkora sztár, azzal sem törődtünk, hogy ők az Eb-re tartanak főpróbát, csak kimentünk a pályára, és futballoztunk. A második gólomnál Gerzsontól (Gera Zoltán – a szerk.) kaptam nagyszerű labdát. Ez egy ilyen meccs volt, amikor nekem szinte minden összejött, a három helyzetemből kettőt berúgtam, és győztünk. Nem tudom, más hogy van vele, de nekem örök emlék marad. 

Nekünk is, szurkolóknak, mint ahogy a mai magyar válogatott idén júniusban a Puskás Arénában elért 1–1-es döntetlenje a németek ellen. Amelynek a visszavágója lesz pénteken Lipcsében, ugyancsak a Nemzetek Ligájában.

Jól néz ki ez a magyar válogatott, egységes csapatot rakott össze Marco Rossi, és ezek a srácok olyanok, hogy az edzőjüknek lehozzák a csillagot is az égről – mondta Torghelle a közelgő mérkőzésről. Oda fogják tenni magukat Szoboszlaiék, abban biztos vagyok, mint ahogy abban is, hogy a németek most nem fognak lebecsülni bennünket, ahogy 18 éve tették Kaiserslauternben. A tavalyi Eb és a júniusi 1–1 emlékei óvatossá teszik őket. Ezt a magyar válogatottat már senki sem becsülheti le. 

Hát ennyit fordult a (futball)világ tizennyolc év alatt…

(Borítókép:  A magyar Torghelle Sándort (középen, szemben) csapattársai ünneplik, miután gólt rúgott a Németország–Magyarország barátságos labdarúgó-mérkőzésen a kaiserslauterni Fritz Walter Stadionban 2004. június 6-án. Balról Gera Zoltán, mellette Rósa Dénes.  Fotó:  MTI/EPA/Oliver Berg)