Index Vakbarát Hírportál

Houston, bajnoki cím van!

2022. november 6., vasárnap 14:06

A Houston Astros nyerte az észak-amerikai profibaseball-ligát (MLB), miután a döntő hatodik mérkőzésén negyedszer is legyőzte a Philadelphia Phillies csapatát – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

A bajnoki címről döntő World Series hatodik összecsapásán az Amerikai főcsoportot megnyerő Houston hazai pályán fogadta a Nemzeti főcsoportban meglepetésre győztes Philadelphiát azok után, hogy pénteken idegenben került egyetlen sikerre a végső győzelemtől.

Az Astros számára intő jel lehetett, hogy 2019-ben ugyanígy 3–2-es előnnyel várhatták a két hazai meccset, ám akkor mindkettőt – és a bajnoki címet is – elveszítették a Washington Nationalsszal szemben.

A szombati összecsapáson az előzetesen esélytelenebbnek tartott Phillies szerzett vezetést, de a houstoniak Yordan Alvarez vezérletével fordítani tudtak, és végül 4–1-es sikerükkel bajnoki címet ünnepelhettek. A döntő legjobbja Jeremy Pena lett.

Az Astros játékosai óriási bizonyítási kényszerben léptek pályára, miután két évvel ezelőtt kiderült: 2017-es bajnoki menetelésük során csaltak – videókamerával felvették az ellenfelek mérkőzések közben használt kézjeleit, ezeket továbbították az ütőknek, ezáltal jogosulatlan előnyhöz jutottak. A klub azóta az észak-amerikai profiligák egyik legkevésbé kedvelt csapata.

Az Astros hat éven belül a negyedik nagydöntőjét játszotta. A texasi együttes 2017-ben bajnok lett, 2019-ben és tavaly viszont elveszítette a szezon utolsó párharcát. A Philadelphia 2008-ban nyert legutóbb bajnokságot, és 2009 után szerepelt újra a World Seriesben.

Rovatok