Index Vakbarát Hírportál

Mindössze öt meccs után elküldte edzőjét a Nyíregyháza

2022. november 22., kedd 19:21

Mindössze öt mérkőzés után szerződést bontottak Leonidasz Gaitanakisszal, a női röplabda Extraligában szereplő Fatum-Nyíregyháza görög vezetőedzőjével – írja az MTI.

A klub keddi közleménye szerint a nyáron kinevezett görög tréner utódja – ideiglenesen – az eddigi másodedző Pampuch Csaba lett, aki az előző idényben egy mérkőzésen már irányította a szabolcsiakat. Az egyesület több szakemberrel tárgyal, és a tervek szerint a jövő pénteki, MTK Budapest elleni bajnokin már az új edző ül majd a kispadon.

A 2021-ben bajnok és kupagyőztes Nyíregyháza öt kör után egy győzelemmel és négy vereséggel csak a hetedik helyen áll a nyolccsapatos Extraligában, ahol csütörtökön a Szent Benedek RA-t fogadja.

Rovatok