Ha egy kosárlabda-rajongónak a horvát Neven Spahija nevét említjük, akkor az illető azonmód vigyázzba vágja magát, hiszen olyan edzőóriásról van szó, aki tíz ország tizennyolc klubjánál dolgozott többnyire vezetőedzőként, de olykor másodedzőként, és összesen tíz bajnoki címet szerzett kizárólag férficsapatokkal. Olyan óriásokkal, mint a Maccabi Tel Aviv, a Cibona Zagreb, a Tau Cerámica vagy a Fenerbahce, nem beszélve arról, hogy Taylor Jenkins vezetőedző mellett dolgozott másodedzőként a Memphis Grizzlies NBA-franchise-nál, az Atlanta Hawks csapatánál pedig Mike Budenholzer segítője volt Darwin Hammel, a Los Angeles Lakers jelenlegi mesterével együtt. Budenholzerről pedig csak annyit, hogy 2021-ben bajnoki címre vezette a Milwaukee Bucks gárdáját, s jelenleg is a „sörösök” szakvezetője, egyben a csapatnál scoutként dolgozó Dávid Kornél főnöke.

Vladimir Bankovics a világbajnok szerb női röplabda-válogatott erőnléti edzője, de nekünk, magyaroknak sokkal fontosabb, hogy a Pick–Szeged férfi kézilabdázóinak kondicionáló trénere volt akkor, amikor a csapat 2007-ben tizenegy évi szünet után megnyerte a magyar bajnokságot Vladan Matics irányításával, letaszítva a trónról az egyeduralkodó Veszprémet, majd a következő évben behúzták a Magyar Kupát is. Bankovics eredménylistája félelmetes: a szerb női röplabda-válogatott két világbajnoki arany- és egy bronzérmének részese, olimpiákon a riói ezüst- és a tokiói bronzéremben vállalt elévülhetetlen érdemeket, és ezenfelül itt van még az „apró”, Európa-bajnokságokon megszerzett három arany-, egy-egy ezüst- és bronzérem.

A két jeles szakember megtekintette az akadémiát és az átadás előtt álló, de gyakorlatilag már elkészült, a magyar női kosárlabda-válogatott feledhetetlen csapatorvosáról elnevezett Dr. Hepp Ferenc Rehabilitációs és Regenerációs Központot. Felütésképpen erről kérdeztük Spahiját.

Amerre jár, aranyérem terem

„Épp most említettem Lászlónak (Rátgéber Lászlónak, az akadémia szakmai igazgatójának – a szerk.), hogy a sport megváltozott. Már nem úgy képezzük a sportolókat, mint öt-tíz, pláne húsz évvel ezelőtt. Manapság pontosan olyan képzési módszerekre és eszközökre van szükségük a sportolóknak, mint amit láttunk az akadémián és a módszertani központban. A legmagasabb szinten teljesítő professzionális sportolók szükségleteit csak ilyen infrastruktúrával lehet kielégíteni. Amikor minden egy helyen megtalálható, amikor nem kell ide-oda utazgatni a városban, ne adj’ isten, a városon kívül, mert minden kéznél van. Nem kell pocsékolni a drága időt fölösleges utazgatással. Nagyon őszintén mondom, hogy ahhoz képest, amit én a pályafutásom során tapasztaltam ebben a műfajban, ez az akadémia és a rehabilitációs központ megállja a helyét, Európában csak a Real Madrid kosárlabda-edzőközpontja múlja felül. Ami az Egyesült Államokban van, az persze más szint, de ismétlem: ez az infrastruktúra itt Pécsen alkalmas bármilyen szintű kosárlabdázó képzésére a létező legmagasabb színvonalon. Ez olyan, mint amivel az Euroliga-csapatoknál vagy az NBA-ben találkoztam; itt minden megtalálható egy helyen.”

Mindez tehát azt jelenti, hogy ettől a pillanattól kezdve minden az edzőkön és a játékosokon múlik, vagyis az emberi tényezőn, hiszen a technikai feltételek maximálisan rendelkezésre állnak.

Természetesen a megfelelő kiválasztásnak is óriási a szerepe, de a know-how és az infrastruktúra megvan. Amennyiben ennek az úgynevezett gyártási folyamatnak a végterméke a profi sportoló, hogy a hasonlatnál maradjunk, itt Pécsett BMW-k, Mercedesek, Porschék jönnek le a szerelőszalagról, nem pedig Trabantok, legalábbis a feltételek ehhez adottak. Tényleg csak az emberi tényezőn múlik a siker.

Az imént említette a különbséget az európai és az amerikai kosárlabda, az európai és az amerikai feltételek között. Tényleg olyan óriási a differencia?

Tényleg. Látni kell, hogy az NBA-ben, de még az egyetemi kosárlabdában is a csapatok összehasonlíthatatlanul több pénzből gazdálkodnak, min Európában. És akkor még ott vannak a hagyományok, amelyek ebben a sportágban jóval régebbre nyúlnak vissza, mint minálunk. Ami ott van, azt mi itt el sem tudjuk képzelni. Ahhoz azt látni kell, és én ezt láttam Atlantában és Memphisben. A Hawks létesítményét 1,5 milliárd dollárból építették fel. (Ez forintban körülbelül 600 milliárd forint…) Ezek a dimenziók ideát a science fiction birodalmába tartoznak. De itt, Európában csak a Real Madrid létesítménye fogható a pécsihez.

Akkor már tényleg csak az emberi tényezőn múlik minden.

Ahogy mondtam, a know-how-n van a hangsúly. Nekem nagyon tetszik, hogy László nyitott az újdonságokra, okos és tehetséges embereket mindenhol lehet találni, és László ezekkel az emberekkel veszi fel a kapcsolatot. Szeret tanulni a nála okosabbaktól, nem szégyelli elismerni, ha valaki valamit jobban tud. Egyszóval: van egy víziója, amit meg akar valósítani.

Meséljen egy kicsit arról, amit Memphisben és Atlantában látott! Ha nem tévedek, amikor a Grizzliesnél dolgozott, akkor draftolták Ja Morantot, az utóbbi évtized egyik legfényesebben csillogó tehetségét. Milyen emlékeket őriz róla?

Bizony, a 2019-es drafton, a 2-es sorszámmal, Zion Williamson mögött! Azt kell mondanom, abban a szerencsében volt részem, hogy a stáb tagja lehettem Ja első NBA-idényében. Úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna. Egy hónappal az edzőtábor kezdete előtt a játékosok kezdtek szállingózni. Túl sokat nem tudtam róla, csak azt, hogy másodikként kelt el a drafton. Szóval, három a három ellen kosaraztak félpályán, egy palánkra. Tíz percig figyeltem Morantot, aztán egymásra néztünk a mellettem álló kollégámmal, és egyszerre mondtuk: Ilyet még életünkben nem láttunk! De még hozzá hasonlót sem, pedig láttam már egy-két jó kosarast…

Mi a lenyűgözőbb Ja Morantban, a fizikai képességei, amekkorát ugrik, vagy a technikai zsenialitása?

Minden! Nem lehet ezeket szétválasztani nála. Azt azonban szeretném leszögezni, hogy egy játékos tehetségében a legfontosabb komponens a mentális keménység. Tudja, amikor megérkeztem az NBA-be, rögtön feltűnt, hogy mindenki tehetséges. De tényleg. A különbség az közöttük, hogy van, aki a meccsek 30 százalékán képes remekelni, megint más az 50 százalékán, és van olyan ritka madár, aki minden egyes mérkőzésen. Na, Ja az utóbbi kasztba tartozik. Ezt hívják mentális keménységnek, vezetői tulajdonságoknak. Amikor az Atlanta Hawksnál dolgoztam, Jeff Teague volt az irányítónk. Szedületes kosaras. Amikor komoly csapatok jöttek, mindig kitett magáért, lejátszotta a pályáról az ellenfél point guardját. De a gyengébb csapatok nem érdekelték, ellenük nem tudta felszívni magát. Hát Ja Morant ebben különbözik Jeff Teague-től. Ő mindig remekel. És ezt az idősebb, rutinos játékosok is értékelik, és beálltak mögé. Ezért olyan jó most a Grizzlies, ezért vezetik 19/9-es mérleggel a nyugati főcsoportot. Igazából nem is tudom, mi kellene még ahhoz, hogy valódi bajnokesélyesek legyenek, mert egyelőre szerintem még nem azok. Fantasztikus általános igazgatójuk van Zach Kleiman személyében, a vezetőedzőjük, Taylor Jenkins szintén nagyszerű, én tudom, mert dolgoztam vele…

Megnyerhetik a bajnokságot?

Nem vagyok biztos benne, hogy már készen állnak erre. De abban biztos vagyok, hogy ott vannak a Nyugat négy legerősebb csapata között, de nem hinném, hogy ők lesznek a bajnokok. Ahhoz több tapasztalatra van szükségük. És a kirakóshoz még egy darabkát be kell illeszteniük. Jó a draftpozíciójuk, meglátjuk, kit szereznek meg a nyáron. A futballban ez roppant egyszerű lenne, ha van 40 vagy 80 millió euród, azt veszed meg, akit csak akarsz. De az NBA-ben ott van a fizetési sapka, mindenki a nulláról indul, ezért olyan igazságos ez a liga. Itt jön be a képletbe az ész, a szemfülesség.

És Morant lehet MVP?

Lehet, de nem biztos, hogy ebben a szezonban. Nagyon sok a jó játékos. Jannisz Antetokounmpo, Anthony Davis, Steph Curry, Joel Embiid, Nikola Jokics, Luka Doncic… Lehetetlen megmondani. De azt bátran kijelenthetem, hogy Morant chase-down blokkja Avery Bradley ellen a Lakers-meccsen, az előző szezonban, az hátborzongató volt. Két kézzel nekinyomta a labdát a palánknak, miközben beleverte a fejét a deszkába. Egy 188 centis ember…

Meséljen még róla!

A Crestwood High Schoolba járt Dél-Karolinában, és nem volt az első száz gimnazista között országos szinten. Aztán a negyedik gimi és az első egyetem között meglódult, de úgy, mint a gyorsvonat. De erről nem tudtak a scoutok. Volt egy nyári liga, már nem tudom, melyik városban, ahol az egyetemre készülő játékosok játszottak egymás között. De Morant nem a nagyteremben volt, hanem a „hátsó füvesen”, mert senki sem ismerte. Az egyik scout egy kis főiskoláról, a Murray State-ről azt mondta magában, úgy sincs esélyem a nagyteremben, mert ott azok játszanak, aki a Duke-ra, a North Carolinára, a Michiganre vagy a UCLA-re készülnek. És elment a kisterembe. Én is ott voltam, és láttam a pasast, ahogy vett egy szendvicset, beleharapott, majd odanézett a parkettre, és meglátta Morantot. Azonnal kiesett a falat a szájából. És máris telefonált a Murray State elnökének, aki odasietett, és úgy, ahogy volt, ösztöndíjat ajánlott neki. Már a freshman szezonjában remekelt, majd a második, a sophomore idényben 24,5 pontot, kerek 10 asszisztot, 1,8 labdalopást átlagolt, a mezőnyből 50 százalékkal dobott, büntetőből 81,8 százalékkal, jelentkezett a 2019-es draftra, és másodikként kelt el, Memphisbe került. A többi, ahogy mondani szokták, történelem.

Mit szól az európai kosárlabdához?

A FIBA tönkretette az Eb- és a vb-kvalifikációs folyamatot. Paradox helyzet állt elő: minél jobb játékosaid vannak, annál kisebb az esélyed arra, hogy továbbjussál. Ugyanis a legjobb játékosaid az NBA-ben vagy az Euroligában érdekeltek, és ott annyit fizetnek, hogy nem engedik el őket a selejtezőkre, hiszen azokat a szezon kellős közepén vívják. Ezért érhet el például meglepő sikereket Magyarország, mert csupán Hanga Ádámot kénytelen nélkülözni. Nézze, a kosárlabda az egyetlen komoly csapatsport, amelynek nincs vezetőtestülete. Itt van a FIBA, az ULEB (amely az Euroligát szervezi) és mindennek tetejébe az NBA. Lehetetlen a parciális érdekeket közös nevezőre hozni. Ezek folyton hadakoznak egymással. És ki a vesztes? A kosárlabda. És a szurkoló. Itt van Katarban a futball-vb. A világbajnokság idejére leállnak a nemzeti bajnokságok, mert van egy mindenki által elfogadott hatalom, a FIFA. És a sérüléseket leszámítva minden ország a legjobb játékosaival áll ki. A kosárlabdában nincs egy mindenekfelett álló hatalom, és ez baj. Nézőket veszítünk, mert a szurkolók összezavarodnak, követhetetlenné válik a versenyrendszer. Otthon, Horvátországban kérdezgetnek engem az emberek, miért kapunk ki gyengébb válogatottaktól. Mert a legjobbjaink, Bojan Bogdanovic, Ivica Zubac, Mario Hezonja, Dario Saric az NBA-ben játszanak. Nagy, nagy probléma!

Abszurd helyzet: minél gyengébb a sportág az országodban, annál több az esélyed a selejtezőkben.

Így van. És ez a kosárlabda halálát jelenti.

A kondicionáló guru

Amit Vladimir Bankovics nem tud a kondicionálásról, az erőnléti edzésekről, azt nem is érdemes tudni. Vanja, ahogy becézik, a Rátgéber Akadémia erőnléti edzőinek főnöke, de emellett az aktuális világbajnok szerb női röplabda-válogatott erőnléti edzője.

„Több állásom is van, ezek közül az egyik itt van Pécsett, ahol az erőnléti edzőket fogom össze, össze akarok rakni egy magas teljesítményű csapatot (high performance team). Lászlót régóta ismerem hírből, már akkor hallottam róla, amikor 2007-ben Szegeden dolgoztam a férfi kézilabdázókkal, de személyesen csak tavaly ismerkedtünk meg egy konferencián. Elkezdtünk beszélgetni, és végül itt kötöttem ki az akadémián.”

Meséljen nekem a világbajnoki aranyérmükről, amit idén Katowicében szereztek meg a szerb női röplabda-válogatottal!

Ez egy hosszú történet, mert valójában mi megvédtük a világbajnoki címünket Katowicében, hiszen 2018-ban Japánban is mi győztünk. Négyévente vannak világbajnokságok. A különbség a kettő között a vezetőedző személyében van, négy éve Zoran Terzics vezette sikerre a válogatottat, Terzics húsz éven át volt szövetségi kapitány, és ez idő alatt nem kevesebb mint húsz érmet szerzett világversenyeken. De idén Terzics visszavonult, és első ízben került külföldi edző a válogatott élére az olasz Daniele Santarelli személyében. És ő is megnyerte a világbajnokságot!

Tehát megvan a kontinuitás.

Júliusban bronzérmet szerzett a válogatott a Nemzetek Ligájában, majd jött a világbajnokság. A Világligában állandóan utaztunk, az első forduló Ankarában volt, a második Brazíliában, a harmadik Kanadában, Calgaryban. Végül a Final Fourt ismét Ankarában rendezték, bronzérmesek lettünk, Olaszország győzött. Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy a röplabda közvetlenül a futball és a kosárlabda után következik elismertségben, az FIVB-nek több tagországa van, mint a FIFA-nak vagy a FIBA-nak. Ebben a sportágban nincs szünet, a Nemzetek Ligája után rögtön kezdődött a vb, majd két nappal a vb döntője után a játékosok már ütötték a labdát a klubjukban, a bajnokságban. Még az év végén sincs szünet! És bizony nagyon jól keresnek a röpisek, a topjátékosok megkeresik az egymillió eurót is évente, és a nőket legalább olyan jól fizetik, mint a férfiakat!

Nálunk mostanság nincs a topon a röplabda.

Nincs, mert Magyarországon az egyéni sportágakat favorizálják. Nálunk, Szerbiában viszont a csapatsportokat. 2016-ban Rióban négy csapatsportban végeztünk a dobogón. A férfi pólósok aranyérmet szereztek, a férfi kosarasok ezüstöt, a női kosarasok és a női röpisek bronzot. Egy ilyen kis országból, mint Szerbia. Hát nem gyönyörű?

Dehogynem. Bár mi is itt tartanánk.

Az ilyen akadémiákkal, mint a pécsi, ledolgozhatják a hátrányukat. Kézilabdában nem is olyan régen nagyszerűek voltak. 2003-ban csak hosszabbításban veszítették el a vb-döntőt Franciaországgal szemben, ott voltam Zágrábban, láttam. Mocsai Lajos fantasztikus edző, és a tapasztalt Bojana Radulovics és a fiatal Görbicz Anita is csodálatos játékos volt. Farkas Ágit éppen Görbicz váltotta fel az irányító posztján. De a hajrában Mocsai Farkast játszatta, talán Görbicz jobb lett volna…

Ezen már nem érdemes rágódni.

Valóban nem. De térjünk rá az idei világbajnokságra. A szervezés nem volt valami magas szintű. Łódźból Katowicébe mentünk, ahol a szállásunk pocsék volt. Az autópálya mellett volt, nem tudtunk aludni a zaj miatt. Négy válogatott lakott ott, az USA, Lengyelország, Törökország és Szerbia csapata. Az első éjszaka után az amerikaiak és a törökök elköltöztek, a lengyelek és mi maradtunk. A negyeddöntőben éppen a lengyelekkel játszottunk. Mondom, abban maradtunk, hogy nem költözünk el, maradtunk, és a torna legnehezebb meccsén, 15 ezer néző előtt 3:2-re megvertük őket, az ötödik szettben 16:14-re. Meg kell mondanom, a lengyelek felülmúlták önmagukat, de azért valahogy győztünk. Utána az elődöntő az USA ellen már könnyebb volt, 3:1-re győztünk. A döntőre Hollandiába, Apeldoornba kellett utaznunk, ahol 3:0-ra leléptük a brazilokat, és világbajnokok lettünk. Ez volt a legjobb meccsünk.

Veterán csapatuk van?

Huszonhat év az átlagéletkor. Ideális keveréke a rutinos és a fiatal játékosoknak.

Kik a legjobb játékosaik?

Tijana Boskovicsot talán ismeri, ő a világ legjobb női röplabdázója. Ő volt a 2018-as és a 2022-es vb-nek az MVP-je, tizenhét éves kora óta mindent megnyert, kivéve a két olimpiát. 194 centis, balkezes, Törökországban játszik az Eczacibasi csapatában. A feladóval átlóban játszik. Aki nem más, mint Maja Ognjenovic, aki már 38 éves, de a világ legjobb feladója. De ő már nem játszott a vb-n, Bojana Zsivkovics volt a feladónk, és őt választották meg a legjobbnak a posztján. De tulajdonképpen minden poszton mi vagyunk a legjobbak. Számomra az a legnagyobb eredménye ennek a csapatnak, hogy 2006 óta 22 érmet nyertünk különböző világversenyeken, ez bizonyítja az állandóságunkat. 16 éve kezdődött el a szerb női röplabdasport szárnyalása, ami azóta is tart.

Még nem beszélt a szegedi kalandjáról, a férfi kézilabdázókkal! Hogyan szerződtették önt?

2007-ben Vlade Matic még játékos volt Szegeden, szerdán még játszott, szombaton már ő volt az edző. Én éppen akkor szálltam ki a szerződésemből Svájcban, szóval szabadon igazolható voltam. És Vlade felhívott, hogy nem volna-e kedvem megnézni a Pick–Szegedet. Ismertük egymást, korábban együtt kézilabdáztunk. Három napot eltöltöttem Szegeden, majd leszerződtem, habár a szerb válogatottnál is dolgoztam, a női röpiseknél. Az előző edző is szerb volt, Goran Kurtics, remek hangulat uralkodott a csapatnál. Ami meg is maradt. Nagyszerű csapatunk volt, Puljezevics volt a kapus, Krivokapics az egyik átlövő, Ilyés Feri a másik oldalon, középen Andjelkovics, Vadkerti Attila a balszélső, Mezei Ricsi a beállós, be is jutottunk a döntőbe. Az első meccset Veszprémben játszottuk, döntetlen volt, hétméteresekkel mi győztünk. Szegeden szintén győztünk remek játékkal, utána Veszprémben kikaptunk, és úgy álltunk ki a negyedik mérkőzésre, hogy mindenképpen győznünk kell, mert ha ötödik meccsre kerül a sor, azt nem tudjuk megnyerni Veszprémben. Úgy is kezdtünk, 8:1-re elhúztunk 10 perc alatt, és megtartottuk az előnyünket, bajnokok lettünk. Félelmetes hangulat uralkodott a csarnokban.

Három hónap alatt bajnokcsapatot csinált a Pick–Szegedből?

Na, ez azért nem így van, az előző edző jó csapatot hagyott ránk. 2009-ig Szegeden voltam, még megnyertük 2008-ban a Magyar Kupát, csodás két év volt.

Még nem is kérdeztem, mit szól a pécsi létesítményekhez?

Hogy mit szólok? Nem is jutok szóhoz!

(Borítókép: Neven Spahija 2022. január 14-én. Fotó: Sonia Canada / Getty Images)