Új-Zéland után Ausztrália, Kanada és Nagy-Britannia is csatlakozott az Egyesült Államok hét elején bejelentett politikai bojkottjához, amelynek értelmében egyetlen diplomáciai képviselőjük sem utazik a jövő évi, téli olimpiai és paralimpiai játékokra Pekingbe.
Az olimpiai sportokra szakosodott insidethegames.biz beszámolója szerint a három ország az amerikaiakhoz hasonló okok miatt döntött erről. Az Egyesült Államok a kínai Hszincsiang-Ujgur Tartományban folyó „népirtás és emberiesség elleni bűncselekmények, valamint más emberi jogi visszaélések” miatt hirdetett politikai bojkottot.
Boris Johnson brit miniszterelnök hozzátette: a játékok sportolói bojkottját nem támogatja.
A Kanadai Olimpiai Bizottság közleményében kifejtette: aggódnak a kínai problémák miatt, és megértik, hogy egy olimpia mindig kiemelt szerepet kap a világban a közvélemény figyelmének felkeltésére. A szervezet azt is hangsúlyozta, hogy a sportolói bojkott viszont csak árt a versenyzőknek, miközben az érdemi változásokra nincs hatással.
Az ausztrál sportolók indulását is megerősítette Scott Morrison miniszterelnök, bejelentését üdvözölte az ország olimpiai szervezete.
Ausztrália nagyszerű sportnemzet, a sport és az egyéb politikai kérdéseket külön kell választani. Ezek két kormány közötti problémák
– nyilatkozta.
Az új-zélandi miniszterelnök-helyettes, Grant Robertson elmondta: országuk már októberben jelezte Kína felé, hogy politikai okokból a kormány egyetlen tisztviselője sem utazik az ötkarikás játékokra februárban, illetve a paralimpiára márciusban.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a kérdéssel kapcsolatban korábban kifejtette: szervezete nem egy „szupervilágkormány”, az olimpiai játékok és a sportolói részvétel pedig „túlmutat a politikán”. Bach hangsúlyozta, hogy a NOB változatlanul „politikailag semleges” álláspontot képvisel, és a kormányok döntéseit tiszteletben fogja tartani.
(MTI)
(Borítókép: a téli olimpiát reklámozzák egy Pekingből induló vonaton. Fotó: Andrea Verdelli / Getty Images Hungary)