Index Vakbarát Hírportál

Az olimpia előtt kilyukadt a kanadai hokikapitány tüdeje

2022. február 11., péntek 14:42

Visszatérhetett a kanadai jégkorong-válogatott élére Claude Julien szövetségi kapitány, aki egy baleset miatt maradt le az olimpia rajtjáról. Most azt is elmondta, mi történt pontosan.

Néhány nappal a pekingi ötkarikás játékok kezdete előtt kiderült, hogy Julien elesett a jégen, és megsérült, ezért a másodedző, Jeremy Colliton vette át a csapat felkészítését. A 71 éves szakember a napokban megérkezett Pekingbe, és elárulta az igazságot.

A Stanley-kupa-győztes edző és a válogatott a svájci Davosban készült az olimpia előtt, a programba pedig beiktattak egy kis szánkózást, hogy építsék a csapatot. Julien azonban felborult és nekirepült egy fának. Kórházba vitték, ahol a röntgen megállapította, hogy néhány bordája eltörött.

Miután visszatért a szállodába, egyre komolyabb fájdalmat érzett, ezért ismét megvizsgálták. Ekkor derült ki, hogy az egyik bordája átszúrta a tüdejét.

Benntartották a kórházban, és természetesen nem tarthatott a többiekkel, akiknek időközben el kellett indulniuk a kínai fővárosba. Az első találkozón Colliton irányította a juharleveleseket, akik könnyedén, 5–1-re legyőzték a négy évvel ezelőtti ezüstérmes németeket, a következő találkozón viszont már Julien áll a kispad mögött.

Julient 2009-ben megválasztották az év edzőjének az NHL-ben, amiért elnyerte a Jack Adams-díjat, 2011-ben pedig bajnoki címig vezette a Boston Bruinst. 2021 februárjáig dolgozott az észak-amerikai profi ligában, akkor azonban a Montreal Canadiens menesztette a rossz szezonkezdet miatt.

(Borítókép: Claude Julien. Fotó: Hannah Foslien / Getty Images)

Rovatok