Egy centin múlt Szalma László érme 1983-ban az atlétikai világbajnokságok premierjén. A tanszékvezető egyetemi tanár doppingmentes budapesti vb-t remél. Annak idején, negyven éve nagyjából mindenkiről tudták, ki sáros, ki tiszta, de még gyerekcipőben járt a doppingellenőrzés módszertana.
Szalma László, a Testnevelési Egyetem idén 65 esztendős tanszékvezető tanára már negyven éve, az atlétikai világbajnokságok premierjén érmet szerezhetett volna, ha egy centiméterrel jobb az eredménye a távolugrás döntőjében. Azért lett negyedik, és nem bronzérmes, mert a hozzá hasonlóan 812 centimétert ugró amerikai Mike Conley második legjobb kísérlete jobb volt az övénél. Akkor még nem bosszantotta, hogy nem sikerült megakadályoznia a hármas amerikai győzelmet, mert csak arra gondolt, hogy végül is ő lett a legjobb európai távolugró, később viszont már másként tekintett vissza pályafutása első és egyben utolsó szabadtéri világbajnokságára. Különösképpen azért, mert sérülés miatt az 1987-es római és az 1991-es tokiói vb is kimaradt az életéből.
Minden idők egyik legsikeresebb magyar atlétája, aki a moszkvai olimpián is negyedik lett, két fedett pályás Európa-bajnokságot viszont sikerült megnyernie, a Helsinkiben megrendezett sporttörténelmi világbajnokság negyvenedik évfordulóján az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozva emlékezett vissza pályafutása egyik meghatározó állomására.
„Akkoriban is voltak már doppingvizsgálatok, de az ellenőrzések szigora és következetessége meg sem közelítette a mostaniakat. Azt nem mondanám, hogy mindenki úgy kokszolt, azaz büntetlenül annyi teljesítményfokozó készítménnyel fűtött be a maga szervezetébe, amennyit csak merészelt, de voltak sejtelmeink, és a látszat sem csalt. Már önmagában az sem volt az ellenfelek számára könnyen emészthető, hogy az éremtábla első helyét a taroló NDK foglalta el, megelőzve az Egyesült Államok és a Szovjetunió válogatottját. Ha akkoriban már gyakorlat lett volna a levett minták egy részének lefagyasztása, majd később megismételt és magasabb szintű analízisek elvégzése, alighanem felborul a sorrend, és érmek cserélnek gazdát, de azokban az időkben erről a kifinomult módszerről még csak nem is beszéltek. Nem sokkal később viszont már fejek hullottak, és egyre többen szégyenültek meg úgy, mint az eszeveszetten doppingoló kanadai Ben Johnson, akit először két évre, majd örökre eltiltottak.”
Hihetetlen, de történelmi valóság, hogy abból az öt országból, amelynek versenyzői 1983-ban Helsinkiben a legtöbb érmet szerezték, már csak az Egyesült Államok maradt meg olyannak, amilyen akkor volt, hiszen nincs már NDK és NSZK, ahogy Szovjetunió és Csehszlovákia sem.
„Már akkor is hatalmas mezőny gyűlt össze, hiszen 180 nemzet atlétái versengtek egymással, közülük viszont csak huszonötnek jutott az érmekből – folytatta Szalma László, akinek az 1985-ben felállított 830 centiméteres távolugró országos csúcsa továbbra is a hazai örökranglista élén áll. – Negyven év telt el Helsinki óta, és a világbajnokságokon induló nemzetek száma már a kétszázat is meghaladja. Tavaly, az első amerikai földön megrendezett atlétikai csúcstalálkozón 45 nemzet versenyzői osztoztak az érmeken, nem kis meglepetésre pedig olyan országok kerültek a legjobbak közé, mint Etiópia, Jamaica és Kenya, legjobb európaiként pedig Lengyelország csak a nyolcadik helyen végzett. A növekedés és az átalakulás azzal is magyarázható, hogy ma már teljes az egyenjogúság, a férfiak és a nők is ugyanazokban a számokban szerepelnek.”
A Magyar Atlétikai Szövetségben alelnöki tisztet betöltő Szalma László aligha áll egyedül azzal a véleményével, hogy az élvonalba tartozó atlétáknak túl gyors tempót diktál a versenynaptár, szerinte úgy volt könnyebb a helyzetük, persze a kereseti lehetőségük is szerényebb, amikor még nem kétévente, hanem minden negyedik évben rendeztek világ-, illetve Európa-bajnokságokat.
„Az az érzésem, hogy egyre inkább a pénzről szól minden, ennek pedig az a veszélye, hogy a kihívások sokasága és sűrűsége kizsigereli az atlétákat, akik, ha már kötélnek álltak, igyekeznek megfelelni a szervezők, a támogatók, a közvetítők és a közönség elvárásainak. Tudom, nem lehet visszaforgatni az idő kerekét, de nem lenne szabad megfeledkezni arról, hogy a felkészülés hagyományos formáját olykor a gladiátorképzés kezdi felváltani.”
Az atlétavilág elismert szakembere, aki a paralimpiai bajnok távolugró Ekler Luca edzője is, azt reméli, hogy az augusztus 19-én kezdődő budapesti világbajnokságot követően a bizonyított doppingvétségek alacsony száma kellemes meglepetést fog okozni.
„Egyre nagyobb az eddigi eltiltások elrettentő ereje, hatékonyak az ellenőrzések és az analízisek módszerei, nehéz megkérdőjelezni a biológiai útlevelek bizonyító erejét. Aki ennek ellenére is rést keres a pajzson, és megpróbálja kijátszani a tesztelőket, azokat a holléti nyilatkozatok kitöltésének kötelezettsége is gondolkodóba ejtheti. Mindez amellett szól, hogy a budapesti világbajnokság annak doppingtisztaságával is emlékezetes esemény lehet az atlétika történetében” – hangsúlyozta Szalma László, akinek a reményei szerint a nagy világverseny után ugyanolyan sok gyerek jelentkezik majd atlétának, mint 1998-ban, a magyar fővárosban megrendezett Európa-bajnokságot követően, különösképpen a kalapácsvetésben Gécsek Tibor és Kiss Balázs révén akkor megszületett kettős magyar győzelemnek köszönhetően.
(Borítókép: A távolugrás IV. helyezettje Szalma László 1989 március 5-én a Budapest Sportcsarnokban. Fotó: Németh Ferenc / MTI)