Amint arról beszámoltunk, október 2-án Borics Ádám egyhangú pontozásos vereséget szenvedett világbajnoki címmérkőzésén a kevert harcművészetek sportága, az MMA egyik legnagyobb szervezeténél, a Bellator 286. gálájának főmeccsén. A kaliforniai Long Beachen rendezett gálán a 29 éves magyar harcos a sportág egyik legendájával, a brazil Patrício „Pitbull” Freirével csapott össze a pehelysúlyú világbajnoki címért. S végül egyhangú pontozással alulmaradt vele szemben. A mérkőzés után kiderült, elszakadt a térdszalagja, így egyelőre szó sem lehetett a visszavágóról… 

Hogy érzi magát, hol tart a rehabilitációja?

Szerencsére jól halad minden. Három hónap után épp a héten mehettem el először kocogni, igaz, egyelőre nem terepen, csupán a futópadon, de így is jólesett a mozgás. A keresztszalag-szakadás az egyik legrosszabb sérülés, ami csak érhetett. Sokkal rosszabb, mint egy törés. Azt mondják, szerencsés esetben az ember hat hónappal a műtét után térhet vissza, de van, akinek 8–10 hónapig is eltart a felépülése. Nálam egyelőre minden rendben, ebben segít az is, hogy nagyon jó orvosi stábhoz kerültem. Bízom abban, hogy a következő időszakban sem lesz olyan probléma, ami visszavetné a felépülésem ütemét. Fejben talán nehezebb is, már nagyon mennék, nagyon edzenék.

Lelkileg mennyire volt nehéz feldolgozni a vereséget?

Fájt, ami történt, de nem volt olyan rossz, mint mondjuk az első amerikai vereségem, a Darrion Caldwell elleni 2020-ban. Nem éreztem úgy, hogy nagyon megvertek volna. Pitbull kiváló sportoló, elképesztően kemény, nehéz öklei vannak. De az öt menet alatt egyetlen olyan ütése volt, ami át is szaladt rajtam, és arról szó se volt, hogy agyonvert volna. Onnantól kezdve, hogy tudtam, baj van a lábammal, minden magamba vetett hitem ellenére éreztem, hogy csoda kellene a győzelemhez. Nagy sztori lett volna, ha sérült lábbal mondjuk pont egy térdelőrúgással összejön a bajnoki cím, lehet olyan nagy, hogy Hollywoodban is elkérték volna a receptet, de realitása nem akadt. Úgy éreztem, egészségesen minden esélyem meglett volna Pitbull legyőzésére, ebben hiszek is, és nem csak hiszem, tudom, hogy lesz még lehetőségem ezt bizonyítani is.

Érezte, hogy baj van?

Egy ideje már fájt a térdem. Ha valaki látta a videót a felkészülésem elejéről, amikor Svédországban edzőtáboroztunk, már ott is mondtam, hogy nem az igazi. Az orvosok szerint valószínűleg már meg lehetett csavarodva és aztán egy rossz mozdulat kellett csak neki. Kicsit azt érzem, ez is olyan, mint egy fáradásos törés, csak rosszabb. Először 2021 őszén ígérték meg a címmeccset, onnantól kezdve végig hajtottam magamat, akkor is, amikor kiderült, előtte még lesz egy Pitbull–A. J. McKee-visszavágó, és akkor is, amikor az elhúzódó tárgyalások miatt még nyár elején sem volt biztos időpontja az esetleges címmeccsnek. A szervezetem pedig ezt egy ponton túl már nem tolerálta. Ez is hasznos tapasztalat lesz később.

Azt mesélik, az első dolga mégsem az orvosi szobába vitte…

Mindig is érzelmes srác voltam. Emlékszem, a ketrecből kiérve az első utam a feleségemhez, Zsófihoz vezetett, aki igyekezett biztatni, amennyire csak lehetett. Aztán pedig együtt kimentünk a magyar szurkolókhoz, akik miattam nem kis túrára vállalkoztak. Meg akartam köszönni, hogy ott voltak. Rengeteget számít a támogatásuk, a szeretetük. Nehéz elmondani, milyen sokat dob a mentális erőmön, amikor azt látom, hogy a tengerentúli meccseken is ott leng a magyar zászló nekem.

Az elvesztett címmeccs hozott bármilyen változást a tengerentúli megítélésében?

Nem hiszem, nem érzékeltem ilyesmit.

Mi a helyzet a szponzorok terén? Korábban többször mesélte, nem a legegyszerűbb megszervezni az életet Floridában, főleg akkor nem, ha nincs meccspénz. Márpedig most egy hosszabb pauzára kényszerült.

Igyekeztem befektetésként gondolni az eddigi győzelmi pénzekre, semmi feleslegesre sem költeni. S inkább járom ezt az utat, mint vállalok be olyan szponzori felkéréseket, amelyekhez nem szeretném a nevemet adni. Volt olyan, hogy egy energiaital-gyártó keresett, de mivel úgy kellett volna csinálnom, mintha fogyasztanám is a termékeiket, ami nem igaz, nem állapodtunk meg. Volt ennél viccesebb eset is. Egy olyan internetes platform ajánlott támogatást, amely Európában azért nem pozicionálta valami fényesen magát, és akkor még finoman fogalmaztam, a közbeszédben a pornóval egy szinten emlegetik. Profilváltásra készülnek, és a tengerentúlon nyomulnak is, a legutóbb már A. J. szerelésén is láttam őket. Ott nem csinálnak nagy ügyet belőle, de nekem vállalhatatlannak tűnt. Szeretnék értéket is képviselni.

Azt belátom, hogy a mai világban már nem fér bele, hogy az ember élsportolóként ne legyen jelen a közösségi felületeken, szoktam is videózni, posztolni, de ezt sem akarom túlzásba vinni. És főleg nem akarok olyan dolgokról forgatni, amik nem igazak, nem passzolnak a neveltetésemhez. Ez nem az én utam. Azt szoktam mondani, nem sikeres influenszer, hanem sikeres sportoló akarok lenni. Conor McGregort sem az juttatta anno a csúcsra, hogy lépten-nyomon posztolt és videózgatott, hanem az, hogy elvégezte a kőkemény melót. Az már más kérdés, hogy a csúcson túl miből és hogyan csinált pénzt a vállalkozásaihoz.

Mik a tervek a folytatásra?

Továbbra is én vagyok az első számú kihívó, bár Aaron Pico és Jeremy Kennedy is közel lehet egy címmeccshez. A rehabilitációm után még nyolc-tizenkét hét kellhet ahhoz, hogy formába hozzam magamat. A térdem és a combom egyébként meglepően jól átvészelte a leállást, a vádlim az, amin inkább látom a leépülés jeleit. Valószínű két meccs kelleni fog ahhoz, hogy ismét a világbajnoki címért küzdhessek, de tudom, össze fog jönni. Nem helikopterrel jutok fel a csúcsra, de karrierem eddigi szakaszát sem az jellemezte, hogy olyan könnyű lett volna. Így még értékesebb is a siker.

Hány meccset adott magának, hogy összehozza ezt az álmot?

A címmeccs előtt egy öt mérkőzésről szóló szerződést írtunk alá a Bellatorral. Ha akkor előre tudom, hogy meg fogok sérülni, nem biztos, hogy ugyanígy döntök. A rehabilitációs időszak, az, hogy most újra fel kell építsem magam, talán lehetőséget adott volna a szervezetváltásra is. Most azt mondom, ez a négy meccs a fix. Ebből kettő a visszatérésnek, egy a címért, egy pedig remélhetőleg a címvédésért. 

Ezek szerint nem tesz le a UFC-ről…

Nem. És a céljaim is túlmutatnak azon, hogy akkor legyen meg a Bellator 66 kilogrammos világbajnoki öve. Tudja, azon nőttem fel, hogy az egész ország Kovács „Kokó” István ökölvívómeccseit nézi a tévében. Óriási hatással volt rám ő is, és az az egész, ami felépült körülötte anno. Szeretném, ha a magyar MMA számára hasonló úttörő válhatna még belőlem, és előbb a példámmal, utána pedig a tapasztalataimmal segíteni tudnám az új generációt. Ez motivál a legpocsékabb, legkeményebb napokon is. Szerintem az európaiak és így a magyarok semmivel sem tehetségtelenebbek, mint a tengerentúliak, csak egyszerűen nálunk nincs még akkora tradíciója, így nincs akkora felhalmozott szaktudás sem az MMA-ról, mint kint. Kellő türelemmel és alázattal viszont kinevelhetünk és felépíthetünk ugyanolyan szuperatlétákat, mint amilyeneket Amerika kinevelt az elmúlt tíz-tizenöt évben.

Hány év lehet még az MMA-s pályafutásában?

A legmagasabb szinten öt-hat. És harminckét éves koromig még van időm fejlődni is. Nálunk nagyjából abban a korban érik el a csúcsteljesítményt. Ebben az öt-hat évben szeretnék még csakis önmagamra koncentrálni. Ezt látom most Pitbullnál is, a címmeccs után decemberben még bevállalta a Bellator szilveszteri japán gáláját is, és már most szervezik neki a következő címmeccset. Ő 35, és kicsit azt érezni a menedzselésén, igyekeznek kihozni a maximumot abból az egy-két évből, amennyit még magában érez.

Mi vonzza jobban, az edzői vagy a menedzseri pálya?

Mindkettő érdekel. Amikor itthon vagyok, időről időre szoktam szemináriumokat tartani, ezeket pedig nagyon élvezem. Az edzőség talán annyiból közelebb állna hozzám, hogy a menedzservilág egy nagyon – nincs rá jobb szó – mocsok, üzleties világ. Vannak, akik egy-egy telefonhívásért tízezer dollárokat gombolnak le a sportolókról, de az ember kénytelen-kelletlen belemegy ebbe, mert fél szavakkal is sokat tudnak lendíteni egy-egy tárgyaláson. Jó lenne ebben is elérni valami változást, etikusabban, sportolóközpontúan csinálni a dolgokat. Számomra remek példa az, amit Alextől és Samtől látok, a bellatoros karrierem kezdetétől ők a menedzsereim, és el sem tudom mondani, mennyi mindenben segítettek, hogy eljuthassak erre a szintre. Ők igyekeznek etikusak maradni, cserébe nem az ő szavuk a legfajsúlyosabb. De egy percig nem cserélném el őket, a velük való közös munkát.

(Borítókép: Borics Ádám. Fotó: Papajcsik Péter / Index)