Elindult a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága támogatásával létrejött Bajnokok a bajnokokért elnevezésű jótékonysági aukció, amelynek kedvezményezettje a WonderFlora & CMT Alapítvány.
Neves magyar sportolók olyan különleges tárgyakat ajánlottak fel a jó ügy érdekében, amelyeket pályafutásuk egy-egy nagy pillanatában viseltek. Az értékes sportrelikviákra február 28-ig lehet licitálni a bajnokokabajnokokert.hu oldalon – tájékoztatta az államtitkárság az MTI-t.
Az aukcióhoz csatlakozó sportolók közül Szoboszlai Dominik a Real Madrid elleni győztes mérkőzésen viselt mezét ajánlotta fel.
A magyar válogatott csapatkapitánya mellett Schäfer András, illetve Hanga Ádám klubmezére is lehet licitálni, továbbá Lőw Zsoltnak köszönhetően egy, a Chelsea játékosai által aláírt, eredeti Lukaku-mez is bekerült az ereklyék közé.
Tótka Sándor kajakozó a tokiói olimpia döntőjében viselt baseballsapkáját ajánlotta fel, amelyben megnyerte az aranyérmet 200 méter egyesben. Illés Fanni paraúszó pedig azt az úszósapkát bocsátotta licitre, amelyben 2018-ban Európa-bajnok lett. Az ügy mellé állt Baji Balázs, a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottságának tagja, korábbi gátfutó-kiválóság, aki azt a rajtszámát ajánlotta fel, amelyet a 2017-es londoni vb döntőjében viselt, ahol bronzérmet szerzett.
Nem csak sportolók, de a Telekom Veszprém KC és a HU-SECTOR Szurkolói Egyesület is segíti a jótékonysági kezdeményezést. Két héten keresztül mintegy húsz értékes sportrelikviára lehet licitálni, a teljes lista megtekinthető az árverés honlapján.
A kedvezményezett WonderFlora & CMT Alapítvány alapítója Drávucz Rita olimpiai negyedik helyezett, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, akit CMT-vel diagnosztizált kislánya, Flóra esete ösztönzött arra, hogy szervezett formában képviselje a betegségben érintett családok ügyét. Az alapítvány összegyűjti és megismerteti a külföldi és a hazai tapasztalatokat, továbbá kapcsolatokat épít ki a szakemberek és az érintettek között. Az aukció alatt befolyt összeggel az alapítvány fő céljainak megvalósulását támogatják a licitálók.
A kitűzött célok közé tartozik az I. Nemzetközi Interdiszciplináris Neuromuszkuláris Konferencia megrendezése idén tavasszal, ami a CMT-vel, az SMA-val és a DMD-vel foglalkozó szakemberek, valamint az érintett családok tájékoztatását segítené elő nemzetközi és hazai egészségügyi szakemberek bevonásával. További célkitűzés Flóra állapotjavításának és fejlesztésének támogatása: egy nagyon komplex, Magyarországon nem elérhető rekonstrukciós ortopédiai műtétre van szüksége ahhoz, hogy fájdalom nélkül, önállóan tudjon sétálni. Az aukció a műtét mielőbbi megvalósításához is hozzájárul.