Index Vakbarát Hírportál

Deli Tamásék éremért utaznak Arnold Schwarzenegger legendás versenyére

2023. február 25., szombat 21:23

Egy hét se maradt hátra Bordás Dorina és Deli Tamás felkészüléséből. A páros március első hétvégéjén az Egyesült Államokban, a legendás Arnold Classicon szerepel majd és bothúzásban képviseli Magyarországot.

„Kőkemény két hónapon vagyunk túl, ezt a hetet még megnyomjuk és utána indulunk” – tekintett előre a Prémium hírlevelének nyilatkozó Deli Tamás, aki sajátja mellett Bordás Dorina felkészítéséért is felelt az Arnold Classicra.

A sportember elégedett az elvégzett munkával, bizakodva várja az utazást.

Két hónappal korábban már voltam az Egyesült Államokban, akkor a Mr. Olympián, oda időzítettem a csúcsformát, azt próbáltam átmenteni két hónapon keresztül. Dorina kicsit más vizekre evezett, mivel egy teljesen más edzésmunkát kellett elvégeznie a szokásoshoz képest, de hála a jó istennek jól sikerült neki, de erről ő tud bővebben mesélni.

A jászberényi strongwomant a 2022-es szezon utolsó versenye után kereste meg Botka István, a Prémium Média & Sport Management sportmenedzsere, lenne-e kedve a nagy kalandhoz és bothúzásban képviselni Magyarországot a legendás testépítő- és erősport-seregszemlén.

Rettenetesen ­– felelte Bordás Dorina a kérdésre, izgul-e a felkészülés hajrájába érve. – Legszívesebben ezt az egy hetet inkább átugranám és ott lennék, élvezném és csinálnám. Életem egyik legnehezebb és leghosszabb felkészülése volt, tényleg mind az elvégzett munka, mind a diéta szempontjából is. Magamhoz képest drasztikus diétát kezdtem követni, hogy a súlyomat az elején minél lentebb vigyük.

Az első versenykiírás szerint még 70 kilogrammnál lett volna a két súlycsoport választóvonala, ezt később a szervezők 72,5 kg-ra módosították, ami némi könnyebbséget jelentett a felkészülés hajrájába érve Dorináéknak, akinek hazai versenysúlya épp 71-72 kiló körül szokott alakulni.

Látva Dorina edzésmunkáját, látva, hogy a két világbajnoki ezüstérmes versenyzőinkkel mennyire jókat tudott harcolni abszolút dobogóra várom. A súlycsoportjának a tetején lesz, nagyon számít egy-két-három kiló is az ilyen versenyeknél. Az egész világnak az elitje ott lesz, kőkemény mongolok, örmények, kirgizek, egy szerencsénk van, az oroszok nem kapnak vízumot – tudjuk ugye, miért –, így sem lesz híg a súlycsoportja.

A 2023-as Arnold Classicot március 3. és 5. között, az Ohio állambeli Colombusban rendezik.

Rovatok