Index Vakbarát Hírportál

Játékosként egymillió dollárt keresett tavaly, aztán visszavonult, és meggazdagodott

2023. február 28., kedd 19:54

Blake Martinez azon korábbi NFL-játékosok sorát bővíti, aki karrierje után is sikeres maradt. Ezt pedig gyerekkorának egyik kedvenc sorozatának, a Pokémonnak köszönheti.

Sokakat meglepett tavaly, amikor a Las Vegas Raiders linebackere, Blake Martinez szezon közben bejelentette visszavonulását.

A karrierje zenitjén akkor már túllévő, de a maga 29 évével aránylag jó teljesítményt nyújtó játékos még mindig hasznos játékosnak bizonyult a végül katasztrofális szezont futó nevadai csapatnál, azonban ő úgy döntött: egészségét szem előtt tartva inkább visszavonul, majd az addig hobbijának számító Pokémon-kártyák adásvételével kezdett el foglalkozni hivatásszerűen.

Akkor többen is megmosolyogták az egykori NFL-játékos döntését, Martinez ötlete azonban bevált: a CNBS ugyanis arról számolt be,

MARTINEZ A VISSZAVONULÁSA ÓTA ELTELT HÉT HÓNAPBAN ÖSSZESEN ÖTMILLIÓ DOLLÁRT (1,8 milliárd forintot) SZERZETT POKÉMON-KÁRTYÁK ELADÁSÁBÓL.

Martinez cége, a Blake's Breaks tavaly júliusban indult, és az egykori NFL-játékos csak novemberben váltott teljesen profilt – eddig nagyon úgy tűnik, hogy teljesen megérte.

Az amerikai lap szerint Martinez a bevétel negyedét forgatja vissza a cégbe, a többit pedig rajta kívül a cég 15 munkatársa viszi haza.

Azt hiszem, több van ebben a sikerben, mint a nevem. Régebben olyan voltam, mint a védelem irányítója, én hívtam a játékokat. Amikor elkezdtem a vállalkozást, olyan érzésem volt, mintha megint egy csapatot vezetnék

– mondta Martinez a lapnak.

Gyerekkori hobbiból karrier

Martinez hatéves korában kezdett el Pokémon-kártyákat gyűjteni, amiket később édesanyja elajándékozott. Az egykori NFL-játékos végül 2020-ban tért vissza gyerekkori énjének hobbijához, akkor 30 ezer dollár értékben vásárolt csomagokat. Ugyanekkor jött rá, hogy vannak olyan ritkaságnak számító csomagok, amelyek akár félmillió dollárt is megérnek.

Amikor 2021-ben elszakította a keresztszalagját, egyre több időt töltött az eredetileg csak mellékesnek szánt Pokémon-üzlettel. A fordulópont akkor jött el, amikor előző csapata, a New York Giants után Las Vegasba igazolt ugyan, de legszívesebben továbbra is az akkorra már cégszerűként működő vállalkozásával foglalkozott.

Miután a Pokémon-kártyák eladásából is sok pénz állt már a házhoz, rájött: olyan élhet is várhat rá, amelyben mentesül az élsport megterheléseitől, és fájdalommentes mindennapjai lehetnek. Ennek hatására a visszavonulás mellett döntött.

Mindennap, amikor felébredek, nem fáj sem a vállam, sem a hátam. Amikor csak az ujjaim fájnak, amiért naponta ezer csomag kártyát nyitok ki, akkor azt gondolom: ezt fogom folytatni.

Martinez 2016-ban került az NFL-be, ahol a Green Bay Packers drafolta a negyedik körben. Green Bayben négy évet töltött, majd a New York Giantshez igazolt, ahonnan végül azért kellett távoznia, mert a csapat rosszul állt a fizetési sapkával, és sérülésből lábadozott. Karrierjét végül a Las Vegas Raidersben fejezte be, ahol mindössze egy hónapot játszott, mielőtt szögre akasztotta a sisakot. Ugyan se All Pro, sem Pro Bowl elismerésben nem részesült, 2017-ben vezette a ligát szerelésekben, emellett hasznos játékosnak bizonyult mindegyik csapatánál.

(Borítókép: Blake Martinez 2021. szeptember 16-án. Fotó: Cooper Neill / Getty Images)

Rovatok