Az újdonsült fedettpályás öttusabajnok Gáll Andrást, akinél fiatalabb magyar még nem nyert ezen a versenyen, tavaly nyáron nem hívták be a válogatott keretbe, ami annyira kiakasztotta, hogy hetekig nem járt edzésre, és még az is kicsúszott a száján, hogy rá ne számítsanak a jövőben. Ez persze csak egy keserűségből fakadó meggondolatlan kijelentés volt, de tény és való, hogy rövid ideig inkább a barátnőjével, a barátaival és a bulizással foglalkozott, mintsem a sportolás feladataival.

Odaszúrtak neki, de nem bánta

„Akkor tényleg magam alatt voltam, és egyre csak az járt a fejemben, hogy a történtek után mitől lennék igazán motivált junior korom utolsó évében, mi jót hozhatnak nekem a »lovaglásos« öttusa utolsó versenyei. Felnőtt szerepléseim buktatóiról nem is beszélve. Amúgy hajlamos vagyok magam felhúzására, amiben akkor vastagon benne volt, hogy a páston nem az én tudásomról szóltak az asszók, minél jobban igyekeztem, annál több találatot vittek be nekem a nálam tapasztaltabb ellenfeleim” – ezzel kezdte az SzPress Hírszolgálatnak adott nyilatkozatát a téli nyílt bajnokságon meggyőző fölénnyel győztes Gáll András, akinek a sikere klubja, a Trion SC dicsőséglistájára került.

Amikor 2021 májusában egy székesfehérvári versenyen a helyi egyesület szakmai vezetője sejtelmesen azt mondta neki a sokadik betli után, hogy ő megtanítaná jól vívni, András először nem tudta eldönteni, hogy a vívóspecialista Kovács László vajon gúnyolódik-e vele, vagy szakmai kihívásként a javát akarja.

„Nem voltam biztos abban, hogy a mester csak úgy odaszúrt nekem, vagy tényleg a segítőkészség jelét adta. Kicsit kivártam, de aztán megkerestem, és beálltam a tanítványai közé, azóta is hetente két alkalommal ingázóként Székesfehérváron pallérozódom, aminek mostanában kezd beérni az eredménye. A nyílt fedettpályás bajnokságon végre pluszos voltam, 21 asszót nyertem meg, és csak 14-et veszítettem el. Hibátlan lovaglás, jó úszás, és a futótudásomnak köszönhetően szépen összerakott kombi is kellett a biztos sikerhez” – folytatta Gáll András, akinek aligha véletlenül a norvég olimpiai, világ- és Európa-bajnok, emellett világcsúcstartó csodafutó Jakob Ingebrigtsen a nagy kedvence, akiről még azt is sikerült megtudnia, hogy milyen ismétlésekre és célba vett időkre épülnek az edzései.

A budafoki fiatalembert istápoló Burcsa Szabolcs és Czink György mellé felsorakozott Kovács Lászlónak az a beceneve, hogy „Bagoly”. Valószínűleg azért, mert ezek a madarak a bölcsesség szimbólumai, olyan lények, amelyekkel találkozni egyet jelent a bekövetkező változásokkal. Mintha huhogva azt üzennék, hogy ne fogadj el mindent olyannak, amilyen.

Élete egyik legjobb döntését hozta

„Nemcsak elfogadtam Kovács Lászlót, hanem a szívembe is fogadtam, vele együtt a családját is, akik szintén sokat tettek azért, hogy előre menjek, és ne hátra. Életem egyik legjobb döntését hoztam, amikor székesfehérvári segítőtársamra bíztam magamat, abban a rossz időszakomban, amikor kedveszegett fiatalként nem csak a harmatosan gyenge vívásom okozott gondot. Nemrégiben még az foglalkoztatott, hogy a korosztályváltás után vajon nem darálnak-e le a felnőtt ellenfeleim, ezen már túltettem magamat, de itt az új, dilemma, amit az öttusa jövője okoz. Az országos bajnoki győzelem ugyan alaposan felturbózta a motivációs szintemet, eközben a sportolást és az érettségire készülést is igyekszem egyensúlyban tartani, de ami a 2024 után jövőt illeti, hosszabb távú tervekkel nem foglalkozom” – jelentette ki a Trion SC versenyzője, aki a párizsi olimpia esztendőjében is csak 20 éves lesz, illetve „féllábbal” már 21, mert a születésnapja augusztus 12-ére esik, a nyári játékok zárónapja pedig augusztus 11-ére…

Sokkal jobban hangzik a sportági eseményeket belülről is látó Gáll András szájából az a kijelentés, hogy a magyar férfi öttusa lábra kapott, egyre inkább tényező a sportág élvonalában.

Ahhoz képest, ahol Rio és Tokió között álltunk, vagy inkább topogtunk, a mostani helyzet több mint biztató. Közel tíz azoknak a versenyzőknek a száma, akiknek nincs félnivalójuk a sportág legjobbjaitól, ami annak is köszönhető, hogy idehaza igazi versenyhelyzet alakult ki, küzdelemre vagyunk kényszerítve, húzzuk egymást felfelé. Az pedig egyre inkább nyilvánvalóbb, hogy a sportág élvonala megállíthatatlanul fiatalodik. Néhány évvel ezelőtt az alig több mint húszévesek csak szerették volna legyőzni az idősebb és rutinosabb, 30 év fölötti ellenfeleiket, ugyanezt most már meg is teszik. Marosi Ádám viszont nem könnyen adja meg magát.

Két nagy erőpróba előtt áll. Ankarában először áll rajthoz egy világkupaversenyen, amelyet a sorozat még rangosabb budapesti erőpróbája követ, ahol Martinek János szövetségi kapitány a teljes válogatottat felsorakoztatja, amolyan ki-ki vetélkedőre.

„Brutálisan erősek lesznek a mezőnyök, így már az is boldogítana, ha döntőbe jutnék, de ha addigra teljesen rendbe leszek, mert most még nem vagyok az, vihetem egy kicsit többre is” – mondta befejezésül az éppen most a juniorok válogatóján versengő Gáll András, aki már belekóstolt az akadályversenybe, a lovaglást kiszorító új számba, ami fekszik nekik, de a sok kapaszkodás kesztyűt viselve is csúnyán kikészítette a tenyerét…

A cikkben szereplő Gáll Ándrás az Index főmunkatársának fia.