Index Vakbarát Hírportál

Szilágyi Áron 14–10-ről fordított, és megnyerte a budapesti világkupát

2023. március 25., szombat 19:36

A tavalyi győzelme után Szilágyi Áron ismét megnyerte a budapesti Gerevich–Kovács–Kárpáti-férfikard-világkupát.

A háromszoros olimpiai bajnok vívó georgiai, kazah, amerikai ellenfélen keresztül jutott el – különösebb megerőltetés nélkül – a negyeddöntőig, ahol a 16 között Iliász Nikolászt búcsúztató egyiptomi Ziad Elszisszivel csapott össze. Az elején könnyedén adta a tusokat, de 4–1 után az egyiptomi egyenlített. Aztán Szilágyi 8–4-re megint elhúzott, az egyperces pihenőt követően pedig Elszisszi 12–11-nél tudott a legközelebb férkőzni a magyar kardozóhoz. Onnantól viszont Szilágyi adott tusokat. Az elődöntőben Gu Bon Gillel csapott össze, és magas színvonalú asszóban győzte le hat tus különbséggel a dél-koreai válogatottal kétszeres olimpiai, négyszeres világbajnok ellenfelét.

A tavaly nyáron az egyéni világbajnoki aranyérmet is begyűjtő magyar vívó a döntőben az elmúlt évben Európa-bajnok Sandro Bazadzéval mérkőzött. Jobban kezdett a világranglista georgiai éllovasa, aki 8–4-re vezetett, amikor az egyperces szünet következett. A folytatásnál piros lapot, ezzel büntetőpontot kapott Bazadze, mivel korábban sárga lapot érően „rajta” előtt indult, ezúttal pedig akció közben elfordult, mert azt hitte, volt találat.

Szilágyi ezt a kérdéses tust követően igazi sportemberként visszaadta a tust az ellenfelének. Bazadze pacsival, tapssal és öleléssel köszönte meg Szilágyinak a fair playt. 

Ezután a georgiai 11–5-re elhúzott, majd 14–10-nél egészen közel került a győzelemhez. Szilágyi azonban képes volt összeszedni magát, tusról tusra jött fel, a teljesen megtelt lelátóról többször is felhangzott az „Áron, Áron!” buzdítás, végül összejött az egyenlítés, majd a győzelmet érő tust is a magyar vívó adta.

A döntőben minden volt, mint a búcsúban. Sandro elképesztően gyors volt az első félidőben, erre kellett megtalálnom a megfelelő választ

– mondta közvetlenül az utolsó asszója után a közönségnek.

Úgy fogalmazott, hogy különösen a szünet után adott neki erőt a biztatás, az egyperces pihenőben arra gondolt, hogy ha már ennyien kijöttek neki szurkolni, nem hagyhatja cserben őket. Elárulta, hogy az ellenfél 14–10-es vezetésénél úgy érezte, nincs vesztenivalója.

Próbáltam összeszedni magam, mert fáradt is voltam

– tette hozzá.

Az MTI-nek kiemelte, hogy az elején nagyon lassan mozgott, a későbbiekben valahogy meg kellett törnie Bazadze lendületét.

Arra mindig számíthat az ember, hogy a világranglista vezetőjével összekerül egy versenyen. Sokszor találkoztunk, de most más stílusban vívott

– folytatta.

Edzője, Decsi András úgy vélekedett, hogy a verseny rangjához méltó volt a döntő.

Áron sokszor találkozott már Bazadzéval, aki azonban most a korábbiaknál támadóbb, agresszívebb volt, jött befelé a páston, ennek kellett megtalálni az ellenszerét. Az első félidőben hajszálon múltak Áron találatai, a szünetben azt mondtam neki, higgyen a parádokban. Ilyen szinten ekkora hátrányt ledolgozni nem kis teljesítmény

– hangsúlyozta az MTI-nek a szakember.

A budapesti versenyt a világranglista másodikjaként kezdő Szilágyi decemberben Orléans-ban Grand Prix-t nyert.

Nem volt messze a magyar negyeddöntő 

A mostani versenyen könnyedén összejöhetett volna magyar negyeddöntő, de Iliász Nikolász egy fordulóval korábban egy tussal kikapott Elszisszitől úgy, hogy 13–11-re vezetett, majd az egyiptomi fordítása után 13–14-ről még egyenlített. Az utolsó találatot vitatta, az asszóvezető azonban videózás után megerősítette első ítéletét. Iliász ukrán vívó elleni sima győzelemmel kezdett, a második ellenfele pedig az Oh Szang Ukot meglepetésre legyőző japán Streets Kaito volt. A csapatban négyszeres világ- és egyszeres olimpiai bajnok dél-koreai vívó, aki két éve megnyerte a budapesti versenyt, hosszú kihagyás után tért vissza. Iliász a japán ellen is simán nyert.

A 16-ban volt Gémesi Csanád is, aki az első fordulóban a 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári Andrást, a nemzetközi rangsor 13. helyezettjét győzte le, akárcsak a decemberi országos bajnokság döntőjében. Ezúttal 8–3-ra elhúzott, majd Szatmári 10–9-nél fordított, de utána már csak Gémesi adott tust.

Egyszerűen nem vívtam jól

– összegzett később Szatmári.

Gémesi másodjára szoros asszóban múlta felül német ellenfelét, majd a tavaly vb-ezüstérmes Maxime Pianfettival találkozott, akivel szemben egyáltalán nem találta a ritmust. Egymás után kapta a tusokat, tanácstalannak tűnt, nem volt esélye a felzárkózásra. Később azt mondta, „lerohanta” őt a francia vívó.

A budapesti viadal pénteken a selejtezővel kezdődött a BOK Csarnokban, a 211 fős mezőnyben 21 hazai vívó indult. Közülük öt – Szilágyi és Szatmári kiemeltként, Iliász, Gémesi és Galgóczy Tamás a selejtezőből továbbjutva – vívhatott a főtáblán. Utóbbi szombaton az első mérkőzésén vereséget szenvedett.

Vasárnap a Zarándi Csaba-csapatvilágkupára kerül sor a BOK Csarnokban, a verseny 11 órakor rajtol, 17 órakor rendezik a bronzmérkőzést, utána pedig a döntőt.

MTI/Index 

(Borítókép: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok