Index Vakbarát Hírportál

Bronzérmes a magyar kardválogatott

2023. március 26., vasárnap 18:30

Bronzérmet nyert a magyar válogatott a budapesti Zarándi Csaba férfi kard csapat-világkupán – írja az MTI.

A BOK Csarnokban rendezett versenyen 26 nemzet csapata indult, a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású – tavaly Európa-bajnok és vb-ezüstérmes – hazai együttes a 16 között kapcsolódott be a küzdelmekbe. Ott a georgiakat tíz tus különbséggel verte, a negyeddöntőben pedig szoros mérkőzésen négy találattal bizonyult jobbnak a japánoknál.

A magyarok az elődöntőt 45:43-ra elvesztették a németekkel szemben, pedig jól kezdtek, az első két asszó után 10:4-re vezettek. A harmadik párban azonban Gémesi – aki az első két mérkőzésen plusz hetes, illetve plusz négyes találati mutatóval zárt – beleszaladt egy 10:5-ös vereségbe, majd a második pástra lépésekor ugyan javított, de harmadjára 8:1-re kikapott. Így a hetedik pár után 31:35 volt az állás, aztán Szatmári is alulmaradt Szabó Mátyással szemben, végül az előző napon egyéniben győztes Szilágyi 33:40-ről 10:5-ös asszóval két tusra tudott felzárkózni úgy, hogy menet közben 38-44-ről 43-44-re alakult az állás, azaz nagyon közel volt az egyenlítés lehetősége.

A helyosztón a románokkal vívtak a magyarok és hét tussal győztek. Az első három pár után még szoros volt az állás, 15:14 állt az eredményjelzőn, de akkor Szatmári hozott egy 5:0-s győzelmet, majd a Gémesi helyére beálló Decsi is. Ezt követően Szilágyi egy találat különbséggel nyert, így 30:18 volt az állás a mérkőzés kétharmadánál. Decsi következett, aki gyorsan adott két tust, azután azonban az ugyancsak csereként pástra lépő Matei Cidu elkapta a fonalat és sorozatban nyolc találatot vitt be, végül pedig 12:5-re nyerte a párharcot. Szatmári 35:30 után 7:5-re kikapott, Szilágyi viszont magabiztosan fejezte be a mérkőzést: George Dragomir ellen 40:37-ről 5:1-re nyert.

A magyar csapat a világranglista második helyéről kezdi az áprilisban rajtoló egyéves olimpiai kvalifikációs időszakot.

A hazaiak eredményesen zárták a budapesti kardhétvégét: a csapat harmadik helye előtt szombaton Szilágyi – címét megvédve – győzött egyéniben a Gerevich-Kovács-Kárpáti világkupán.

VÍVÁS
FÉRFI KARD CSAPAT-VILÁGKUPA
a 16 között:
Magyarország–Grúzia 45:35
negyeddöntő:
Magyarország–Japán 45:41
elődöntő:
Németország–Magyarország 45:43
a 3. helyért:
Magyarország–Románia 45:38
később:
döntő:
Dél-Korea–Németország 18.00

Rovatok