Index Vakbarát Hírportál

Olasz szakember ül a magyar női röplabda-válogatott kispadjára

2023. március 29., szerda 15:53

Az olasz Alessandro Chiappini váltja a német Andreas Vollmert a női röplabda-válogatott szövetségi kapitányi posztján.

A sportági szövetség szerdán jelentette be, hogy az együttest tavaly irányító német trénerrel közös megegyezéssel szerződést bontott, az utódja pedig a jelenleg a lengyel bajnokságban listavezető LKS Commercecon Lódz együttesét edző Chiappini lett.

Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) főtitkára a szervezet közösségi oldalán elmondta: a szerdai lengyelországi megbeszélésen – a szerződés aláírásán túl – a válogatott program részleteiről, valamint a stáb és a keret összetételével kapcsolatban is egyeztettek, amelyet hamarosan közzé is tesznek majd.

Örülünk, hogy létrejött a megállapodás Alessandróval, akivel egyetértettünk abban, hogy egy rendkívül izgalmas nyári program előtt állunk. Bízunk benne, hogy eredményesen zárjuk az előttünk álló kihívásokat

– fogalmazott a sportvezető.

Az 54 éves olasz tréner hazáján és Lengyelországon kívül Azerbajdzsánban is dolgozott, emellett négy évig a török, öt évig pedig a szlovén női válogatottat edzette. Klubjaival – még másodedzőként – kétszer nyert olasz bajnokságot, kétszer Olasz Kupát, a Novarával CEV Kupa-győztes, a Bergamóval BL-ezüstérmes volt, vezetőedzőként pedig lengyel bajnoki címet szerzett.

Mindenképpen szerettem volna szövetségi kapitányként is dolgozni, mert nem szeretek egész nyáron pihenni, így amikor kiderült, a magyarok új edzőt keresnek, igyekeztem én is felvenni a szövetséggel a kapcsolatot

– mondta a szerződés aláírása után az MTI-nek az olasz szakember.

Hozzátette, amikor megérkezett az MRSZ megkeresése, összeállította azt az anyagot, amely alapján végül rá esett a magyarok választása. Kiemelte, ebben felvázolta, szerinte hogyan tud előrelépni a női válogatott, és miután a szövetségnek mindez tetszett, sikerült megállapodni a szerződés részleteiről is.

Megemlítette, viszonylag jól ismeri a magyar csapatot, mert még szlovén kapitányként többször is játszott a két válogatott egymás ellen, így sokat beszélgetett a nemzeti együttest irányító kollégáival.

Sok tehetséges röplabdázó van Magyarországon, többen pedig jó európai bajnokságokban edződnek, ami azt jelenti, a sportág továbbra is fejlődik. Ezen az úton szeretnénk továbbhaladni, egy válogatottnál a hosszú edzőtáborokban több idő van a részleteken dolgozni, mint egy klubcsapatnál, ahol hétről hétre eredményeket kell hozni, és meg kell felelni az elvárásoknak

– hasonlította össze a két munkát Chiappini, aki szerint a válogatott viadalok másfajta felkészülést is igényelnek, mint a klubsorozatok.

A legfontosabb, hogy olyan játékrendszert rakjunk össze a stábommal, ami illik a játékosok egyéni képességeihez. Az Európa-ligáig nem lesz sok időnk, addig egymás megismerése mellett a blokkvédekezés, a nyitásfogadás alapjait szeretném, ha elsajátítaná a csapat. Később a feladó-ütő kapcsolatokra és a fizikális felkészítésre is hangsúlyt helyezünk majd, de már az El-ben is szeretnénk a lehető legjobban szerepelni

– tekintett előre a nyárra Chiappini, aki önmagát mindenre nyitott edzőnek tartja, éppen ezért a világ legjobb női csapatainak mérkőzései mellett sok férfi összecsapást is néz, mert elmondása szerint tőlük is lehet átemelni bizonyos dolgokat.

Az olasz tréner a lengyel rájátszás vége után csatlakozik a nemzeti csapat felkészüléséhez, ha azonban az ottani playoff elhúzódik, ez csak május második felében lesz. Ennek kapcsán kijelentette: a rövid felkészülés után az lesz a cél, hogy minden meccsen küzdjenek, harcoljanak, és ha lesz lehetőségük, akkor jussanak be az Európa-liga négyes döntőjébe.

A szakember szerződésének időtartamát nem közölte az MRSZ.

Chiappini május végén és június elején az Európa-liga arany divíziójában debütál majd a magyar kispadon, míg augusztus második felében a válogatott az Európa-bajnokságon szerepel. Németh Anették előbbi sorozatban az ukránokkal és a franciákkal, utóbbiban a világbajnok szerbek mellett a belgákkal, a lengyelekkel, a szlovénokkal és szintén az ukránokkal vannak azonos csoportban.

(MTI)

Rovatok