Index Vakbarát Hírportál

Nőnek álcázta magát egy 25 éves férfi egy sakkversenyen, nem akárhogy bukott le

2023. április 16., vasárnap 06:40

Merészet húzott egy kenyai fiatalember, aki nőnek álcázta magát, hogy részt vegyen országa női nyílt sakkversenyén. Erre azért volt szüksége, mert kellett neki a pénz, de gyanús lett, hogy nem szólalt meg a verseny alatt, valamint a férficipő, amelyet viselt. A többi testrészét ügyesen, burkába öltözve és napszemüveggel takarta el.

Stanley Omondi tetőtől talpig burkába öltözve és szemüveget viselve, Millicent Awour néven jelentkezett be a versenyre. Omondi merész húzása azonban lelepleződött, mivel a szervezők gyanút fogtak az ismeretlen játékos sikerei miatt.

A férfi elárulta, hogy kellett neki a pénz, és később bocsánatot is kért a tettéért. Bernard Wanjala, a kenyai sakkszövetség elnöke pedig azt mondta, hogy bár valószínűleg többéves eltiltást kap, nem zárják ki örökre a sakkozásból.

Eleinte nem volt gyanús, mert a hidzsáb viselése normális

– mondta Wanjala, a szövetség elnöke a BBC Sport Africa-nak.

De időközben gyanús lett, hogy nagyon erős játékosok ellen nyert. Azt pedig nem tartották valószínűnek, hogy egy teljesen újonc versenyző ennyire erős lehet az első versenyén. A következő gyanús jel a férficipő volt, amelyet viselt.

Valamint az a tény is közrejátszott a lebukásban, hogy nem szólalt meg a verseny alatt, sőt még a kitűzőjének átvételekor sem szólalt meg. 

Fenntartásaik ellenére azonban a verseny bírói hagyták folytatni, attól tartva, hogy a vallásos öltözék miatt rasszizmussal vádolhatják őket, és csak a negyedik fordulóban dobták ki.

Rovatok