Index Vakbarát Hírportál

Újabb kiváló sportolónk fordított hátat Magyarországnak a Liu fivérek után

2023. április 18., kedd 20:53

Németh Zsanett a már zajló zágrábi Európa-bajnokságon sem versenyez magyar színekben. Mint kiderült, a magyar csapat egyik vezéregyénisége a bolgárok színeiben folytatja tovább karrierjét. A magyar szövetség felé ezt a szándékát már hetekkel korábban jelezte.

Németh Zsanett nem szerepel a magyar birkózóválogatott színeiben az Európa-bajnokságon, amely hétfőn vette kezdetét Zágrábban. Pedig a 29 éves sportoló korábban ezüst- és bronzérmet is szerzett a kontinensviadalon.

Kiderült, hogy több érmet már nem is termel Magyarországnak. A sportoló egyébként már tavaly sem lépett szőnyegre a hazai versenyeken, most kiderült, országot is vált.

A továbbiakban a bolgárok színeiben versenyez Németh.

Ezt a Metropolnak megerősítette. A magyar szövetségnek már hetekkel korábban jelezte szándékát az országváltásról, a döntését azonban egyelőre nem indokolta.

Kapuvári Gábor, az Újpesti Torna Egylet szakvezetője – ahol korábban versenyzett – azt mondta, Németh Zsanett valóban elköszönt.

A Liu fivérek is országot váltottak

Tavaly, november elején jött a hír, hogy az olimpiai bajnok Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang az MOKSZ hozzájárulását kérte az országváltáshoz vezető folyamat megindításához.

A hosszadalmas ügymenet után december 20-án érkezett a hivatalos sajtóközlemény, melyben a szövetség elbúcsúzott a rövidpályás gyorskorcsolyázóktól. 

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke idén egy interjújában többek között arról is beszélt, hogy ha jönnének, visszafogadnák a Liu testvéreket.

(Borítókép: Németh Zsanett 2020. február 12-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok