Index Vakbarát Hírportál

Galambos fölényes szegedi sikerrel kezdett 2000 méteren

2023. április 24., hétfő 15:32

Az MTK Budapest színeiben versenyző Galambos Péter bizonyult a legjobbnak az egypárevezősök szegedi válogatóversenyén. A 36 esztendős sportoló ezzel biztosította helyét a két hét múlva esedékes horvátországi világkupaversenyen. A szövetség hivatalos honlapja megjegyezte, minden kijelölt versenyző megvédte helyét az Eb-keretben.

Galambos Péter megállíthatatlan volt Szegeden. Kétszeres Európa-bajnokunk ismét könnyűsúlyú egypárban bizonyít, az év első válogatóversenyén pedig 6:56.19-es idővel, több mint 8 másodperces előnnyel nyert 2000 méteren, megelőzve Galcsó Vencelt és Tamás Bencét.

„Magabiztos különbséggel sikerült nyerni, szerencsére a hosszútávú verseny után ez ismét egy jó visszaigazolás az elvégzett munkáról – kezdte értékelését Galambos Péter. – A rajtom és az első háromszáz méter nem volt tökéletes, ezt az idény eleji formának tudom be, de nagyon bízom abban, hogy két hét múlva, az első világkupaversenyen már ezzel sem lesz gond, és közel százszázalékos pályát tudok majd menni.”

Galambos néhány héttel ezelőtt Csepelen, az evezősök hagyományos tavasznyitó, hosszútávú versenyén is nyert, mintegy bizonyítva, jó formában várja az első félév legfontosabb megmérettetéseit.

A folytatásban a már említett zágrábi világkupaverseny vár majd rá, Horvátországban a május 6–7-ei hétvégén lesz jelenése. Ezt követően pedig már célegyenesbe is fordul a felkészülése a Bledben, Szlovéniában rendezendő Európa-bajnokságra.

Egyelőre még nincs meg a zágrábi vk nevezési listája, de egy közepesen erős mezőnyre számítok. Sokaknak még csak egy állomás lesz a felkészülésben a május végi Európa-bajnokságra. Nem szeretek jósolgatni, de úgy gondolom, a mostani teljesítményemből kiindulva a dobogó reális célkitűzés az Európa-bajnokságra, és ha ki tudom hozni magamból a maximumot, akkor 2021 után ismét összejöhet az arany is

– tekintett előre a Career Brand Management hírlevele által idézett MTK-s, aki az előző idényben az olimpiai programban is szereplő könnyűsúlyú kétpárban indult, Tamás Bencével kilencedik lett a világbajnokságot követően parkolópályára került projekt részeként.   

36 esztendős evezősünk Szegeden bizonyította, Lőrincz Attila szövetségi kapitány egyáltalán nem a levegőbe beszélt, amikor a válogató előtt azzal dicsérte, az elmúlt két-három év legjobb teljesítményét nyújtotta az idény eleji teszteken, ez pedig remélhetőleg a vízen is meglátszik majd.

Galambos Péter korábban 2019-ben Luzernben, majd 2021-ben Varesében bizonyult Európa legjobbjának könnyűsúlyú egypárevezős hajóban.

A kijelölt versenyzők megvédték helyüket

A férfiaknál Pétervári-Molnár Bendegúz, a nőknél Bertus Kitti nyert normálsúlyú egypárban. A harmincéves olimpikon, Pétervári-Molnár csaknem két másodperccel volt gyorsabb a januárban ergométeren Európa-bajnok Szabó Mártonnál, így visszavágott az ergométeres magyar bajnokságon elszenvedett vereségért.

Férfi normálsúlyú kormányos nélküli kettesben a szolnokiak favorit egysége, a világbajnok Juhász Adrián, Simon Béla duó magabiztosan nyert. A Furkó Kálmán, Szabó Bence egységnek a könnyűsúlyúaknál nem lett volna  ellenfele, ezért ugyanebben a futamban állt rajthoz.

A nőknél normálsúlyban Bertus Kitti fölényes győzelmet aratott, a szezonnyitón diadalmaskodó Preil Vivien második lett. Könnyűsúlyban a még U23-as Fehérvári Eszter evezett át elsőként a célvonalon, megelőzve Bene Dorottyát és Abid Syhamot.  

A férfi könnyűsúlyú kétpároknál a Tamás Bence, Galcsó Vencel duó győzött, míg a normálsúlyúaknál a Bácskai Máté, Szabó Márton kettős öt másodperces előnnyel ért célba.

A nőknél Fehérvári Eszter még egyszer felállhatott a dobogó legfelső fokára, ugyanis Abid Syhammal kiegészülve könnyűsúlyú kétpárban is győzelmet ünnepelhetett. A normálsúlyúak versenyében az Elek Boglárka, Harsányi Viktória páros volt a leggyorsabb.  

A felnőttek között minden kijelölt versenyző megvédte a helyét, az U23-asoknál pedig Ujhelyi Mihály és Szklenka Bence is magabiztos teljesítményt nyújtott, így ők már biztosan ott lesznek a zágrábi világkupán, és várhatóan a korosztályos világbajnokságon is

– mondta a versenyt követően az MTI-nek Lőrincz Attila szövetségi kapitány.

A szakember korábban elmondta, hogy a válogatón jól teljesítő U23-as versenyzők még beverekedhetik magukat a májusi, bledi kontinensviadalra utazó keretbe, erről azonban az elnökség hozza meg a végleges döntést.

Rovatok