Index Vakbarát Hírportál

Öt új kézlenyomattal gazdagodott a Magyar Sportcsillagok Fala

2023. május 3., szerda 16:29

Öt új kézlenyomattal gazdagodott a Magyar Sportcsillagok Fala: szerdától Bunkoczi László, Gera Zoltán, Gyulay Zsolt, Szalay Balázs és Szilágyi Áron kéznyomát is őrzi a TF épületében látható fal.

A magyar sport napja (május 6.) alkalmából a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen rendezett ünnepségen örökítették meg kezük nyomát az utókor számára a kitűnő sportolók  adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

„Az esemény rangját emeli, hogy eljöttek a sportélet egykori klasszisai, a nemzet sportolói” – mondta Sterbenz Tamás, az egyetem rektora, utalva arra, hogy az ünnepségen megjelent többek között Schmitt Pál, Sákovicsné Dömölky Lídia, Juhász Katalin, Nébald György olimpiai bajnok vívó, Dunai II. Antal olimpiai bajnok labdarúgó és Kemény Dénes, a vízilabda-aranycsapat szövetségi kapitánya.

A teljesítmény és a siker nemcsak a sportolók, hanem az egyetem életében is meghatározó. Hallgatóink nap mint nap elsétálhatnak a sikert elérő sportolók kéznyomata előtt

– hangsúlyozta a rektor. Hozzátette: egy márványtáblára olimpiai bajnokként felkerült név mögött óriási teljesítmény van, ami viszont abszolút a mérhető kategória, így korlátolt is. Ellenben egy kézlenyomat a kollektív sikerről is szól egyben, ami a közösség reakciója arra, hogy számára is értéket jelent, nem csak az érintett egyénnek.

„Győztes sok van, de igazi bajnok kevés. Akik itt vagytok, igazi bajnokok vagytok” – jelentette ki Mocsai Lajos, az intézmény volt rektora, aki beszédében emlékeztetett arra is, hogy amikor 2015. október 15-én leégett a TF atlétikai csarnoka, több mint 160 magyar sportoló kézlenyomata is megsemmisült, közülük sok ma már pótolhatatlan. Mocsai Lajos egyedinek nevezte a George F. Hemingway által alapított és az egyetem védnöksége alatt álló, újraéledő gyűjteményt.

A beszédek után helyezték el a speciális anyagban kézlenyomatukat a sportolók. Gera Zoltán 97-szeres válogatott labdarúgó nem vett részt az eseményen, ő már korábban letette kézjegyét, videóüzenetben megtisztelőnek nevezte, hogy ő is a kiválasztottak közé került.

Hatalmas megtiszteltetés, hogy szóba került a nevem a megújuló gyűjtemény kapcsán. Hallgatóként nem jártam a TF-re, de nagy tisztelettel adózom a tudás szentélyének, abból a tudásból lettem bajnok, amit az edzőim a TF-en szereztek

– mondta az MTI-nek Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok kardvívó.

„Másodszor adok kézlenyomatot, ugyanis az elsővel malőr történt, megrepedt. Másodszor is nagy megtiszteltetés elvégezni ezt a műveletet, remélem, most nem reped meg a minta. Egykor a TF-en tanultam, ide mindig jó visszajönni”  fogalmazott Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai bajnok kajakos, MOB-elnök. Kiemelte: döntően ebben az intézményben szedte fel azt a tudást, amelyet a sportdiplomáciában tud hasznosítani.

Az autó-motor sportban nehéz olyan eredményt elérni, ami kiemelkedő, megtiszteltetés számomra olimpiai bajnok sportolók közé kerülni

– mondta a Dakar-ralit első magyarként teljesítő autóversenyző, Szalay Balázs. Navigátora, Bunkoczy László a Kanári-szigeteken versenyez, ezért nem tudott megjelenni, videóüzenetében elmondta, hogy majd a gyerekeivel eljön, és megnézi kézlenyomatát a gyűjteményben.

Rovatok