Index Vakbarát Hírportál

Élénk szélben, címvédéssel zárult a Balatoni Évadnyitó vitorlásverseny

2023. május 15., hétfő 09:18

A Team Kaáli nevű katamarán nyerte a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) által rendezett szombati Balatoni Évadnyitó vitorlásversenyt, amellyel elindult a vitorlásszezon. A regattára 235 hajó legénysége nevezett, ebből 219 teljesítette a Balatonfüred–Alsóörs–Tihany–Balatonfüred távot, azaz a befutási arány meghaladta a 93 százalékot. A mostani verseny iránti jelentős érdeklődés mellett az is bizonyítja a vitorlázás népszerűségét, hogy az idén közel kétszáz versenynek adnak helyet a magyarországi tavak. Kiemelkedő esemény lesz július elején a számos parti programmal egybekötött Kékszalag Fesztivál, amely a Fehér Szalaggal kezdődik, majd következik a gyerekek Kékpántlikája, július 6-án pedig elrajtol Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenye, a Kékszalag.

Szombaton megkezdődött az idei vitorlásszezon a Balatoni Évadnyitó vitorlásversennyel, amelyre borult időben, 10-30 km/h-s keleti szélben került sor. A győztes a Virág Flóra kormányozta Team Kaáli nevű katamarán lett, amely a múlt évben is az első helyen zárta a Balatonfüred–Alsóörs–Tihany–Balatonfüred távon megrendezett versenyt. A második helyen ért célba az RSM csapata Vándor Róbert irányításával, a harmadik pedig a Kaiser Kristóf vezette Prospex-Delta lett. A szombat 12 órakor elrajtoló versenyt komoly érdeklődés kísérte, hiszen 235 hajó csapata nevezett, szemben a tavalyi 224 hajóval. A befutási arány az idei versenyen több mint 93 százalékos lett, hiszen 219 hajó ért célba.

A vitorlázás mindenkié

A vitorlásverseny előtt a hagyományoknak megfelelően a Balaton megkoszorúzásával kezdődött a vitorlabontó ünnepség a balatonfüredi Vitorlás téren.

Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke az ünnepségen tartott beszédében elmondta:

Nem csupán a Balatonon, hanem hazánk számos kisebb taván is aktív vitorlásélet folyik, de kétségtelen, hogy a Balaton központi szerepet tölt be a sportág életében.

Közölte továbbá, hogy a vitorlázás bárki számára elérhető. Példaként említette a Balaton legújabb kikötőjét, a Balatonfüred városával, a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel közösen létrehozott balatonfüredi Kékszalag Portot. Ez a kikötő, amely a látogatók előtt nyitva áll, aki szívesen megismerkedne a vízi sportokkal, ezen belül is a vitorlázással.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a versenyt követően pedig arról beszélt, hogy a Balatoni Évadnyitó iránti nagy érdeklődés jó kezdet az idei évadra.

Összesen közel kétszáz vitorlásversenynek adnak helyet a magyarországi tavak, köztük több nemzetközi esemény is lesz. Például vasárnap kezdődik Csopakon a finn dinghy hajóosztály Európa-bajnoksága. Július elején kiemelkedő eseménysorozat lesz a Balatonon, ugyanis július 1-jén szombaton a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjjal indul a rengeteg parti programot nyújtó egyhetes Kékszalag Fesztivál.

A Magyar Vitorlás Szövetség 2023-ban négy nemzetközi versenyt rendez. Május 14-én kezdődik Csopakon a finn dinghy osztály Európa-bajnoksága, közvetlenül az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj után kezdődik az RS Feva Európa-bajnokság, augusztusban következik a J/24 Európa-bajnokság, szeptemberben pedig a Kalóz hajóosztály Európa-bajnokságával zárulnak a nemzetközi versenyek.

A versenyekre és a különböző eseményekre mindenkit szeretettel vár a Magyar Vitorlás Szövetség. A szervezet célja, hogy a vízi sportok, ezen belül a vitorlázás népszerűsítése mellett hozzájáruljon a Balaton és a magyarországi tavak idegenforgalmának bővüléséhez.

Az idei Balatoni Évadnyitó vitorlásverseny végleges, hivatalos eredményei itt találhatók.

(Borítókép: Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség)

Rovatok