Index Vakbarát Hírportál

Nyilvános, hogy mennyibe kerül a budapesti atlétikai világbajnokság

2023. május 18., csütörtök 19:15

A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség honlapján csütörtökön megjelent dokumentum, illetve a Magyar Nemzet információja szerint a budapesti atlétikai világbajnokság költségvetése mintegy bruttó 70 milliárd forint.

Jól haladnak az atlétikai világbajnokság előkészületei, az esemény – amely 2023-ban a legnagyobb sportrendezvény a világon – éppen három hónap múlva, augusztus 19-én kezdődik.

A magyar kormány nemrég úgy döntött, hogy a nagyobb sportesemények megrendezését illetően idéntől kulcsszerepet szán a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökségnek, ez az a szervezet, amely a budapesti vb közbeszerzéseinek lebonyolításáért is felel.

A friss adatokból kiderült, hogy

Összesen tehát nagyságrendileg 70 milliárd forintba kerül a budapesti atlétikai világbajnokság.

Úgy tudjuk, ez az összeg nem lépheti túl a 70 milliárdot, de lehet, hogy el sem éri ezt a számot. Amennyiben marad fel nem használt összeg, úgy azt a szervezőnek az állam részére vissza kell téríteni.

Mire mennyi? Megéri?

A költségek legnagyobb részét a televíziós közvetítés gyártása, a vb kommunikációs kampánya, a versenyzők és a nézők kiszolgálása, illetve a sportolók pénzdíjazása adja.

Arról megoszlanak a vélemények, hogy megtérül-e egy ekkora mértékű befektetés, mindenesetre a PwC független hatástanulmánya a közvetett és a közvetlen bevételeket is megvizsgálta.

Ebből az derül ki, hogy a rendezvény közvetett gazdasági hatása körülbelül 60 milliárd forint lehet, jól járhatnak a vendéglátósok, a rendezvényszervezők, a taxisok és a szállásadók is, a szervezők pedig igyekeznek magyar alvállalkozókkal szerződni és kis- és középvállalkozásoknál költeni.

A közvetlen bevétel nagyjából 10 milliárd forint lehet, a telt házas világbajnokságot 400 ezer néző jelentené, eddig a pillanatig 170 ezer jegy talált gazdára. A jegyeladásokból várhatóan 1,5-2 milliárd forint bevétel várható a vb kezdetéig. Az előzetes találgatások alapján a külföldi szurkolók 200 ezer vendégéjszakát töltenek majd az országban, a PwC tanulmánya szerint nagyjából 8-9 milliárd forintot költhetnek el.

Bár nehezen behatárolható, de ne feledkezzünk meg a reklámértékről sem, az atlétikai világbajnokság 40. születésnapját Budapesten ünneplő esemény hárommilliárd ember számára lesz elérhető, és minden bizonnyal több mint egymilliárdan rövidebb vagy hosszabb ideig nézni is fogják.

Több mint 200 országból több mint 2000 versenyzőt várnak a szervezők, ez lehet minden idők legnépesebb mezőnye az atlétikai világbajnokságok történetében. A reklámértéket tekintve nagy befolyása lehet a sztársportolók különböző bejegyzéseinek a közösségi oldalakon, a múlt heti Tour de Hongrie kerékpáros versenyen például a Tour- és Giro-győztes Egan Bernal is posztolt Magyarországról. Az augusztus 20-i nemzeti ünnep ebből a szempontból különösen fontos országimázst építő esemény lehet a sportolók és online követőik számára.

Több mint tízezer ember dolgozik a vb sikerességéért

A Nemzeti Atlétikai Stadion építési költsége 246 milliárd forintra rúg, ez azonban hivatalosan nem az atlétikai világbajnoksághoz köthető beruházás. A több mint 30 ezer fő befogadására alkalmas létesítményt visszabontják majd, a vb után 15 ezer férőhelyes lesz, és Budapest új szabadidőparkjaként funkcionál tovább.

Közép-Európai ország most először rendez atlétikai vb-t, Németh Balázs, a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója többször is hangsúlyozta, akkor lenne elégedett, ha a nemzetközi szövetség elnöke, Sebastian Coe – akit minden bizonnyal a WA budapesti tisztújító kongresszusán újraválasztanak – az esemény végén minden idők legjobb világbajnokságának nevezné a budapestit.

A vb sikerességéért már most több mint 300 fő dolgozik, ez a szám augusztus kezdetéig 7200 fölé emelkedik majd, de mindennel és mindenkivel együtt a vb ideje alatt több mint 10 ezer ember munkáját kell majd összehangolni.

A világbajnokság augusztus 19-től augusztus 27-ig tart, a Hétköznapi hős programon keresztül a szabadidő-sportolók, kihívást teljesítők fél áron válthatnak belépőt, illetve a szervezők közel 40 civil szervezettel dolgoznak együtt, hogy fogyatékossággal élők és rászorulók is ott lehessenek majd a lelátón.

A Sulihős program keretein belül körülbelül tízezer gyermek lesz ott a nyitónapon, ők annak köszönhetik a részvételt, hogy az iskolai testnevelésórákon megismerkedtek az atlétikával.

(Borítókép: Németh Kata / Index)

Rovatok