Index Vakbarát Hírportál

A hegyen marad Suhajda Szilárd holtteste

2023. május 28., vasárnap 18:28

Mindenki biztos benne, hogy a hegymászó már nem él, de holttestét még nem találták meg. Azonban a felszerelése már előkerült. Az ATV úgy tudja, a család kérésére a holttest, ha meg is találják, mindenképp a hegyen marad.

Az újabb információk szerint úgy tűnik, voltak problémák az alaptáborban. A mászók közül többen is megbetegedtek, volt, aki felsőlégúti tünetek miatt el sem tudott indulni a csúcsra.

Az expedíció kommunikációs vezetőjével az ATV Híradó stábja beszélt. Pintér László azt mondta: a betegek egy közös étkezősátorban voltak, prüszköltek, köhögtek, és „a használt zsebkendőt simán kitették az asztalra”. Elárulta azt is, Suhajda Szilárd ezt szóvá is tette, mert nem akarta, hogy megbetegítsék egymást. 

Ettől függetlenül a magyar hegymászó megkezdte a csúcstámadást. Nyomkövetője 8795 métert mutatott, mikor utoljára beszélt kétfős háttércsapatával.

Az ember nem szól bele innen lentről, hogy a mászó mit csinál, ő ment oda, ez az ő döntése, ő küzdött érte. És bíztunk benne, hogy ő még lesz olyan erőben, hogy ha el is éri a csúcsot akár későn, még onnan vissza fog térni

– fogalmazott Pintér László, aki hozzátette: a hegymászó eltűnése és halála a csapat számára döbbenetes fordulat volt, a kommunikációs vezető szerint ezért eltart egy ideig, míg ezt feldolgozzák.

Suhajda Szilárd sátrát a 4-es táborban találták meg, körülbelül 7950 méteren. Az ott talált tárgyakat levitték, a holttestet viszont hiába keresték. A légi felderítés még folyamatban van, ám az ATV információi szerint a család kérésére mindenképpen a hegyen marad a holttest. 

Befejezték Suhajda Szilárd keresését a földön

Korábban az Index is beszámolt róla, hogy nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, így befejezték a keresését. A döntést az eltelt időre, az időjárási és terepviszonyokra hivatkozva hozták meg, mert szerintük már nem volt esély arra, hogy élve leljenek a hegymászóra.

Suhajda Szilárd legutóbb szerda délelőtt adott magáról életjelet műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból: akkor azt mondta, három-négy óra múlva elérheti a csúcsot. 

Hosszas keresés után végül csütörtök este érkezett a hír, miszerint egy másik expedíció tagjai megtalálták őt a Hillary-lépcsőnél, 8780 méteres magasságban, de nem tudtak segíteni rajta (hogy miért, arról itt írtunk bővebben). Ezt követően felvették a kapcsolatot az alaptábori hátteret biztosító nepáli ügynökséggel, majd elindult egy helikopter, valamint három serpa Suhajda keresésére. 

Rovatok