Index Vakbarát Hírportál

A 17 éves Márton Luana első felnőtt világbajnokságán aranyérmes lett

2023. május 29., hétfő 18:35

Márton Luana aranyérmet nyert a bakui tekvandó-világbajnokság hétfői versenynapján, a nők 57 kilogrammos kategóriájában – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

Az U21-es Európa-bajnok sportolónak a nemzetközi szövetség honlapja szerint hat mérkőzése volt: sorrendben az ír Emma Cahillt, a belga Raheleh Asemanit, a görög Faidra Kaltekit, a dél-koreai Hanna Lit, majd az elődöntőben a brazil Maria Clara Pachecót győzte le. A fináléban két menetben nyert a tajvaniak olimpiai bronzérmese, a 21 éves Lo Csia-ling ellen.

A mindössze 17 éves Márton Luanának ez volt az első felnőtt világbajnoksága. A Madridban élő és spanyol klubban készülő, ám válogatottként kezdettől magyar nemzeti színekben versenyző tinédzser a legszorosabb meccsét a dél-koreai tekvondóssal vívta, aki a múlt évi ifjúsági világbajnokságon rögtön az első mérkőzésükön 2:0-val szomorú vb-szereplésre kárhoztatta. Bakuban sikerült a visszavágás: a harmadik menetben, valóban az utolsó pillanatban vitte be azt a fejrúgást, minek köszönhetően a legjobb négy közé lépett, vagyis már érmesnek vallhatta magát.

A folytatásban sem volt megállás: a magyar lány 2:0-ra verte Pachecót, s a fináléban is elég volt számára a végső diadalhoz kétszer két perc.

A nyitónap másik magyar fellépője, Józsa Levente a legjobb tizenhatig jutott a 68 kilósok 73 tekvondóst felvonultató mezőnyében. A 20 éves versenyző portugál, majd kolumbiai rivális felett diadalmaskodva verekedte el magát a nyolcaddöntőig, ahol egy kínai állította meg, nagy harcban. Józsa nyerte az első menetet, ázsiai ellenfele egyenlített, a döntő két percben pedig bár a magyar vezetett két másodperccel a vége előtt 16:14-re, megkapta ötödik intését is, így a szabályok értelmében vetélytársa győzött.

A vb keddi versenynapján is két magyar szerepel: Füredi Rebeka a 73 kg-ban, a tokiói olimpiai ötödik, világ- és Európa-bajnok Salim Omar pedig az 58 kilogrammban próbál szerencsét.

Rovatok