A Mount Everesten a túlélés esélyeit vizsgáló oldalra hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Nyáry Krisztián irodalomtörténész.
„Egy statisztika alapján, 2019-ig 212-en jutottak fel a Mount Everestre oxigénpalack nélkül, közülük 160-an haltak meg. Tehát a halálozási arány 75,5%” – ismertette Facebook-oldalán Nyáry Krisztián.
A bejegyzésben hangsúlyozta: „Nem mondhatjuk tehát, hogy ha oxigén nélkül mész az Everestre, akkor 75,5 százalékos esélyed van a halálra, de azt igen, hogy ha feljutottál és vissza is értél, akkor abba a 24,5 százalékba tartozol, akik túlélték”.
A számítás azonban nem teljesen felel meg a valóságnak, ugyanis a már említett 160 halálesetből több mint 100 alacsonyabban, még nem a csúcsmászás következtében történt. Mi több, jellemzően serpák szenvednek balesetet, ők 6000-7000 méteres magasságban nem használnak pótlólagos oxigént, így statisztikailag ebbe a halmazba kerülnek be.
Az irodalomtörténész megosztotta a Climbing Kilimanjaro portál cikkét is, amely további adatokat ismertetett a Mount Everest-expedíciókról. Mint írták, az úgynevezett halálzóna a hegy 8000 méter feletti szakaszát jelenti, ahol az oxigénnyomás rendkívül alacsony. Az emberek itt nem sokáig tudnak oxigénellátás nélkül maradni, így a szakértők senkinek sem ajánlják, hogy 16-20 óránál tovább maradjon a halálzónában.
Hozzátették, hogy a hegy legmagasabb pontján az oxigén mellett a fagyási sérüléseknek és a hóvakságnak is ki vannak téve a hegymászók, ezért érdemes alaposan felkészülni a halálzónára.
A cikkben azt is megjegyezték, hogy a magas hegyeknél a leggyakrabban már a csúcsról lefelé jövet halnak meg a hegymászók. Ennek az az oka, hogy addigra a mászó még jobban kimerül, és nagyobb esély van arra, hogy nem tudja kiszámítani, milyen időjárás lesz akkor, amikor már lefelé kell menni.
a mount everest azonban kivétel lehet ez alól.
A portál szerint egy 2006-os tanulmányban még azt írták, hogy a Mount Everesten is a halálesetek több mint fele az ereszkedés közben történt. Egy újabb, szakmai lektorálásra váró tanulmányban viszont már az áll, hogy a Mount Everesten még felfelé halhat meg a legtöbb mászó.
Ezt esetleg az magyarázhatja szerintük, hogy a felfelé vezető út és a felkészülés – a pár napig tartó ereszkedéssel szemben – több hetet vesz igénybe, az alatt az idő alatt pedig nagyobb esély van arra, hogy valamilyen baleset történik, például egy lavina végez a mászóval.
A portálon a Mount Everesten történt halálesetek leggyakoribb okai között említették a hegyi betegséget, a lezuhanást, a lavinákat, a kimerültséget és a fagyhalált is. Mint írták, a hegymászó közösségek szerint
a hegy mentén körülbelül 200 holttest lehet,
Ezek gyorsan a hegybe fagyhatnak, különösen a halálzóna szakaszán. A holttestek visszaszerzése ezért rendkívül kockázatos és költséges – tették hozzá.
Ahogy beszámoltunk róla, Suhajda Szilárd holttestét még nem találták meg, azonban a felszerelése már előkerült. Az ATV úgy tudja, a család kérésére a holttest, ha meg is találják, mindenképp a hegyen marad. Suhajda Szilárd sátrát a 4-es táborban találták meg, körülbelül 7950 méteren.
AZ OTT TALÁLT TÁRGYAKAT LEVITTÉK, A HOLTTESTET VISZONT HIÁBA KERESTÉK.
A hegymászó keresését szombaton fejezte be a mentőcsapat. A döntést az eltelt időre, az időjárási és terepviszonyokra hivatkozva hozták meg, mert szerintük már nem volt esély arra, hogy élve leljenek a hegymászóra.
Suhajda Szilárd legutóbb szerda délelőtt adott magáról életjelet műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból: azt mondta, három-négy óra múlva elérheti a csúcsot.
Hosszas keresés után végül csütörtök este érkezett a hír, miszerint egy másik expedíció tagjai megtalálták őt a Hillary-lépcsőnél, 8780 méteres magasságban, de nem tudtak segíteni rajta (hogy miért, arról itt írtunk bővebben). Ezt követően felvették a kapcsolatot az alaptábori hátteret biztosító nepáli ügynökséggel, és elindult egy helikopter, valamint három serpa Suhajda megkeresésére.