Index Vakbarát Hírportál

Varga Dénesnél rosszindulatú hererákot diagnosztizáltak tavaly

2023. május 30., kedd 21:57

Rosszindulatú hererákot diagnosztizáltak Varga Dénes magyar válogatott vízilabdázónál. A klasszis szerencsére egy műtétet követően felépült a betegségből, kemoterápiára sem kellett járnia. Varga egy interjúban azt is elárulta, hogy a párizsi olimpia után visszavonul a válogatottságtól, és a Ferencvárosnál is már csak két évre tervez.

Az FTC férfi vízilabdázóinak Dinamo Tbiliszi elleni Bajnokok Ligája-mérkőzését követően Varga Dénesnél egy kifejezetten férfiakat érintő betegséget állapítottak meg, amely nem tűrt halasztást. A Fradi közleménye nem részletezte, milyen betegségben szenved a játékos, de most a vlv-nek elmondta, hogy tavaly hererákot diagnosztizáltak nála.

Három és fél vagy négy hónappal voltunk a világbajnokság előtt, amikor elmondták nekem, hogy találtak egy rosszindulatú daganatot az egyik herémben. Hát ott azért lepergett előttem az életem filmje. Mi van, ha már csak fél évet élek, hogyan is kellene leélni azt a maradék hat hónapot? Hála istennek, nem volt ennyire drasztikus a helyzet, mint aztán kiderült, utókezelésre sem volt szükségem a beavatkozást követően, tehát nem kellett kemoterápiára járnom

– mondta Varga Dénes, aki, miután hazaengedték, mindent megtett azért, hogy szinten tartsa izomzatát. „Nagyjából három-négy héttel a műtétet követően már játszottam a Honvéd ellen, talán emiatt nem kapott nagy figyelmet, hogy nekem volt egy ilyen, viszonylag drasztikus »epizód« a pályafutásomban, életemben” – tette hozzá.

Varga Dénes elmondta, lepergett benne, hogy mit szeretne még megélni az életben, és ennek a felét már teljesítette, mert elment Disneylandbe, a feleségét pedig most el szeretné vinni egy egzotikus szigetre.

„Hogy ők miként reagáltak a hátam mögött – ezt nem rossz értelemben mondom –, ezt nem tudom megmondani. Én annyit mondtam nekik akkor, hogy engem ugyanannyira meglepett, mint őket, nem volt semmilyen előjele. Ezért azt javasoltam, hogy ők is csekkoltassák magukat” – mondta a társak reakciójáról Varga Dénes, aki a betegség miatt alternatív gyógymódokkal is megismerkedett, mert úgy véli, hogy minden betegségnek pszichés háttere is. 

Ezért igyekeztem a trauma mögé nézni – találtam is bizonyos dolgot az életemben, aminek lehetett hatása a történtekre

– tette hozzá Varga Dénes, aki a párizsi olimpia után vissza akar vonulni a válogatottságtól. A Ferencvárosnál még két évre tervez. „De lehet, hogy 45 évesen visszatérek” – mondta a klasszis.

Rovatok